Rózsa ?Sándor a lovát ugratja - Zsigmond Móricz

2.25 €

Hol voltak már a betyárok, s hol a betyárromantika, amikor Móricz Zsigmond megírta egyik legnagyobb regényét Rózsa Sándorról. Miért volt szüksége éppen Rózsa Sándor alakjára Móricznak, aki – Ady szavaival élve – „nemcsak temeszteni, hanem támasztani” jött irodalmunkba? Azért, mert a negyvenes évek elejére egy másfajta betyárvilág kezdődött a háborúra készülő Magyarországon, ahol a szegényparasztság olyan kisemmizett volt, mit a szegedi puszták jobbágyai száz évvel ezelőtt. Móricz Zsigmond Rózsa Sándora a néma, a legázolt népből ugrik elő, hogy üssön, s hogy odakiáltsa Szeged város urainak, a Pruksa doktoroknak, kimetszett pandúroknak: „A szögény is ember!” Az író mesélő kedve talán ebben a regényében csap a legmagasabbra. Varázslatos erővel örökíti meg a természetet, az embert, a népet, s csodálatos, égő színekkel festett tájak, nádasok, mezők keretezik a regény nagyszerűen mintázott alakját.

Podobné produkty

A társadalmon kívüli ember szabadságát megíró Móricz a legnagyobb betyár, Rózsa Sándor alakjával búcsúzik a pályájától, saját sorsának és övéinek gúzsbakötöttségétől. Sajátos önarckép, öregkori remek, immár minden köteléken túl.
2.51 €
Móricz Zsigmond Rózsa Sándora a magyar irodalom egyik legtökéletesebben megformált paraszti alakja, a megtaposott, elnémított nép legjobb tulajdonságainak megtestesítője, a népi vágyak összesítője egy személyben, valóságos mesehős bátor igazságtevő, hibátlan...
1.83 €
Móricz Zsigmond Rózsa Sándora a magyar irodalom egyik legtökéletesebben megformált paraszti alakja, a megtaposott, elnémított nép legjobb tulajdonságainak megtestesítője, a népi vágyak összesítője egy személyben, valóságos mesehős bátor igazságtevő, hibátlan...
3.38 €
1848 Magyarországa – ahogyan sehol másutt, mint Rózsa Sándor krónikájában, nem láthatjuk! Miért éppen egy betyár sorsa foglalkoztatta Móricz Zsigmondot annyira, hogy három könyvet is szentelt volna neki? A Rózsa Sándor a lovát ugratja (1941) és a Rózsa Sándor...
2.51 €
A ?híres betyárvezér ebben a kötetben már abszolút ura és parancsolója egy rettegett, néma éjszakai seregnek, az elnyomott jobbágyok valósággal istenítik, tőle várják...
1.97 €
A mese eredetileg nem gyerekműfaj volt, hanem a felnőtteknek szóló csodás, tanulságos történet, amolyan népi mitológia. Móricz mesegyűjteménye is felnőtt olvasóknak szól.
2.82 €
Móricz színművei nem mérhetők regényeihez, de aki teljes képet akar kapni munkásságáról, annak ezeket is el kell olvasnia.
2.82 €
Móricz kevés verseinek gyűjteményes kiadása.
2.82 €