Rövid világtörténelem fiataloknak - Ernst H. Gombrich

6.45 €

Ernst Gombrich egyike a 20. század nagy tudósainak. Ezenkívül azzal az egyedülálló képességgel rendelkezett, hogy az összefüggéseket nem a tudással bíró, hanem a tudni vágyó szemszögéből szemlélte. Mindössze 25 évesen, 1935-ben, arra vállalkozott, hogy megírja a világ történetét kifejezetten fiatal olvasók számára. Anélkül, hogy valaha is terjengőssé vált volna, izgalmasan és figyelmes pillantását az emberiség fejlődésének bonyolult részleteire irányítva, ábrázolta a történelmet az ősembertől az első világháborúig. Harminc év elteltével ismét felfigyeltek nagyszerű könyvére, és újra kiadták, kibővítve egy a szerző által írt fejezettel, mely az első kiadás óta eltelt idő eseményeit összegzi. Azóta számtalan nyelvre fordították le – így magyarra is. A könyv ez utóbbi változat még tovább bővített, Gombrich által tökéletesített, és leánya posztumusz előszavával ellátott mű.Az emberiség története úgy, ahogy egy nagy tudós beszéli el, olyan lebilincselő, mint egy regény és olyan adatgazdag, mint egy enciklopédia. Ernst H. Gombrich Rövid világtörténelme már rég klasszikussá vált.

Podobné produkty

Ezt a könyvet azoknak a fiataloknak írtam, akik kíváncsiak arra, milyen szempontok, ötletek felhasználásával közelíthetik meg a magyar irodalom utóbbi két évszázadának kiemelkedő életműveit. A 18-19. század fordulójától a 20. század utolsó harmadáig ívelő időszak...
12.68 €
Ezt a könyvet azoknak a fiataloknak írtam, akik kíváncsiak arra, milyen szempontok, ötletek felhasználásával közelíthetik meg a magyar irodalom utóbbi két évszázadának kiemelkedő életműveit. A 18-19. század fordulójától a 20. század utolsó harmadáig ívelő időszak...
9.35 €
A történelem, bár a múltról mesél, nagyon is élő. Segítséget ad nekünk, hogy megértsük mai világunkat. A minket foglalkoztató alapkérdések – legyen szó középkorról vagy napjainkról – ugyanazok. Hogyan szervezi meg egy közösség az életét? Mi köti össze azt a...
12.11 €
"Szoktad úgy érezni, hogy senki sem ért meg, és te sem értesz másokat? Ha igen, akkor az öt szeretetnyelv pofonegyszerű koncepciója minőségi változást hozhat az életedbe. Ha felfedezed a saját szeretetnyelvedet, és megtanulod azokét, akik a legközelebb állnak...
8.93 €
Mindenkinek, aki örömét leli az alkotásban! Mindenkinek, aki gyönyörködik a művészetben! Az Alapozó művészeti foglalkoztatókönyv: alapvető művészeti technikákat mutat be, művészettörténeti alapismereteket közvetít - sok-sok könnyen megvalósítható kreatív feladaton...
14.06 €
A mai húsz-harmincas fiatalok szüleinek új kihívásokkal kell szembenézniük. - A fiatalok tovább maradnak a szülői házban, mint a korábbi generációk, vagy hosszabb-rövidebb idő után ismét hazaköltöznek. - Szakemberek szerint a fiatalok elhúzódó feln őtté válása...
8.92 €
Limbó hintó, Csókkirály, Arrivederci amore, Bye Bye Szása, Csöngess be hozzám, jóbarát - Magyarországon harminc év felett szinte mindenki ismeri ezeket a dalokat. Azt azonban kevesebben tudják, hogy van valaki, akinek társszerzőként - sok más sláger mellett...
19.72 €
Azt, hogy nagy író volt Francis Scott Fitzgerald, nem szükséges bizonygatni. Elég, ha csak két legnagyobb művét, A nagy Gatsbyt és Az éj szelíd trónjánt említjük....
3.35 €
"Nem a hosszabb, hanem a jobb élet a cél: nemcsak több évet kapsz az életedhez, hanem több életet az éveidbe." Az öregedést sokáig normális folyamatnak tekintettük, úgy gondoltuk, hogy a betegség, a gyengeség és a fokozatos hanyatlás az élet elkerülhetetlen...
14.08 €