Rossz/csont - Mariann Bálint

12.65 €

„Kút és kiút között csak az a kis ’i’ betű ficereg, mint egy miniatűr gyertya. Alig látszik, de ott van. Ha felé fordulunk, az a pici fény átírja az egész történet irányát.” Bálint Mariann tizenöt évesen kapta a sokkoló diagnózist, hogy daganatot találtak a bal szeméremcsontjában. Kórházi látogatások, hosszadalmas kezelések, folyamatos fájdalom kísérte őt éveken keresztül, végül a csont műtéti eltávolítása volt az egyetlen – életmentő – megoldás. Semmi nem változott. A fájdalom ugyanúgy az élete része maradt, a seb pedig nem akart begyógyulni. Mariann kitartóan kereste a kiutat ebből az állapotból, mígnem megértette, hogy az Ok sokkal mélyebben gyökerezik, mint amit a racionális, mindennapi elme szintjén befolyásolni tud. Elindult egy olyan úton, ami csakis az övé volt. Az ösvényen haladva – mely a zen buddhizmus felé vezette – ráláthatott arra, hogyan teremti újra helyzetét pillanatról pillanatra. Elérte azt a Forrást, amiből kiindulva egy elfogadhatóbb, EGÉSZ-ségesebb állapotot alkotott. Ez a könyv nem egy gyógyulási tanácsadó. Mariann csodás gondolatokkal és okfejtéssel tölti meg a lapokat. Az eddig átélteket elmesélve ad egyfajta útmutatót a kezünkbe, aminek segítségével talán ráláthatunk saját szenvedésünk gyökerére is.

Podobné produkty

Projekt „UŽ CHODÍM DO ŠÔLKY“ prináša vizuálnu istotu do sveta vašich detí, pretože vďaka kalendáru a nálepkám budú presne vedieť, či ich čaká deň v škôlke, obľúbený krúžok alebo návšteva u starých rodičov. Celoročný kalendár sa viaže k dátumom, a teda má prispôsobené...
25.99 €
Projekt „UŽ CHODÍM DO ŠÔLKY“ prináša vizuálnu istotu do sveta vašich detí, pretože vďaka kalendáru a nálepkám budú presne vedieť, či ich čaká deň v škôlke, obľúbený krúžok alebo návšteva u starých rodičov. Výhodou je, že nie je viazaný k dátumom, a teda je...
22.4 €
Meddig tűröd még, hogy nem szeret? Léna ötvenéves orvosfeleség, akinek hazugságok tartják egyben kiüresedett házasságát, mégis megpróbálja apró örömökbe merülve túlélni a hétköznapokat. Egy este megpillant a Facebookon egy képet a férjéről és egy idegen nőről,...
9.67 €
Balassi Bálint összes versét korhű zenei melléklettel adjuk közre, énekes, hangszeres előadásban. Zenei előadó: Dr. Csörsz Rumen István, irodalomtörténész, régizenész, a Musica Historica együttes vezetője, több rangos kitüntetés tulajdonosa. Meggyőződésünk,...
8.45 €
Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította "a nemzet özvegye" szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? Milyen volt valójában Juhász Gyula éteri szerelme, az örök Anna? Miért kerülte az embereket Ady Lédája...
14.06 €
„Meg­be­szél­tük a Radóval, hogy nap­lót fo­gunk ír­ni, és majd ha öre­gek le­szünk, jót de­rü­lünk raj­ta” - így kez­di nap­ló­ját a ti­zen­két éves La­ci, be­csü­le­te­sen be­­vall­va, hogy a „de­rü­lünk” szót Radótól gyűj­tötte, aki­nek nyel­vész a pa­pá­ja,...
8.06 €
A vőfélykönyv a lakodalom rigmusait, tréfás mondókáit és a tényleges forgatókönyvet tartalmazza. Mi a feladatra a vőfélynek, hogyan szórakoztassa a násznépet stb., így a lakodalom lefolyását a régi hagyományos szokások szerint állították össze. "Óhajtjuk, hogy...
6.26 €
Legyen szó egy embert próbáló túráról a vadonban, egy izgalmas erdei túráról, vagy egy kellemes családi kirándulásról, ez a zsebkönyv természetjáróknak és túrázóknak is hasznos útitárs lesz. A praktikus túrafelszereléstől és öltözéktől kezdve a tűzrakás és...
4.22 €