Romana különszám 76. - Natalie C. Andersonová,Jennie Lucas,Shepherd Kandy,Winters Rebecca

7.01 €

Kandy Shepherd: Mi szél hozott? Dolphin Bay, a szörfösök paradicsoma… Sandy tizenkét évvel ezelőtt itt töltötte a nyári vakációt, és beleszeretett egy fiúba, akit azóta sem tudott elfelejteni. Útban Melbourne felé most betér a városba, hogy megebédeljen, és egyszer csak Ben áll az asztalánál… Rebecca Winters: Édes borok, forró csókok Az elbűvölő angol borszakértő, Rachel hosszú idő óta az első nő, aki felébreszti Lucien Chartier-ben a szenvedélyt. Csakhogy a vonzó francia borász attól tart, méghozzá jó okkal, hogy a lány fejvesztve menekül majd Elzászból, amint felfedezi az ő tragikus titkát… Jennie Lucas: Leányrablás Marokkóban Húsz éve tervezgeti Marcos Ramirez, hogyan álljon bosszút azon a két férfin, aki tönkretette a családját, és mindenétől megfosztotta őt. Bosszúja eszközéül Tamsint választja, az egyik férfi húgát, aki egyben a másik menyasszonya is. A lány azonban elbűvöli a szépségével, jóságával, így végül Marcos megkérdőjelez mindent, amiben eddig hitt… Natalie Anderson: Örökké tartó nyári kaland Becca Wolfe életében először saját magára akar koncentrálni. Ez pedig azt jelenti, hogy férfiak nuku! Hoszteszként dolgozik egy görög szigeten, és izgató öltözékben, kezében koffeintartalmú szódával töltött pisztollyal (a vágyfokozó titkos összetevőről nem is beszélve) készen áll élete nyarára…

Podobné produkty

Nina Singh: Karácsony JamaicábanCeleste, a sikeres marketingszakember minden karácsonykor a Karib-tengerre menekül Manhattanből, hogy feledje élete legborzalmasabb élményét, amikor hiába várta vőlegényét az oltár előtt. És most kivel hozza össze a balsors a...
9.29 €
Teri Wilson: Táncolj, balerina, táncolj! Csak egy napig, dönti el Julian Shine. Ennyi időre marad, és zongorázik az új balett-társulat próbáján. Aztán belibben az éteri szépségű...
7.01 €
Natalie Anderson: Balzsam a sebreUtazni, szabadon élni, egyéjszakás kaland egy vadidegennel… Többek között ezek szerepelnek Sienna kívánságlistáján. A lány gyerekkorában...
7.01 €
Pippa Roscoe: Érzéki bosszúKizárólag a bosszú fűti Theo Tersi szívét. Az élete egész másképp alakult volna, ha tíz évvel ezelőtt nem hagyja el kamaszkori szerelme – ráadásul minden magyarázat nélkül. Most újra találkoznak, és a férfi gonosz tervet eszel ki…...
7.32 €
Jessica Gilmore: A tökéletes házasság Ha egyszer férjhez megy, akkor mindenképpen romantikus körülmények között! Daisy kislány kora óta pompás esküvőről és boldog...
7.01 €
Penny Jordan: Az igazi apaNővére halála után Julie magához veszi az elárvult kis Josht, és elhatározza, hogy anyagi nehézségei ellenére felneveli. Ám váratlanul megjelenik a...
7.01 €
Carol Marinelli: Tavasz RómábanA szép és fiatal Ariana váratlanul beállít gyerekkori barátja szállodájába, és munkát kér. Gian figyelmét nem kerüli el, milyen kívánatos a lány. Természetesen felébred benne a vágy, mégis nemet mond, mert fél, hogy a közeli munkakapcsolat...
9.86 €
Susan Meier: Milliárdos karácsonyra A friss diplomás Leni élete nem könnyű: hétévesen árvaházba adta az anyja, imádott nevelőapja súlyos beteg, és még nem sikerült...
7.01 €
Teri Wilson: A hotel átka Sorra hagyják faképnél a boldogító igen kimondása előtt párjukat a leendő arák a patinás Bennington báltermében, emiatt elterjed a pletyka, a hotelen...
7.01 €