Riverdale: A kezdet - Micol Ostow

11.29 €

A Riverdale című nagy sikerű Netflix-sorozat első évadának előzménysztorija! Imádod a sorozatot, és nem tudsz betelni vele? Vagy még nem kezdted el nézni, de kíváncsi vagy rá? Akkor ez a regény neked szól! Hagyd, hogy beszippantson Riverdale városának rejtélyes világa! A vörös hajú Archie, Jughead, a szavak mestere és a jó kislánynak tűnő Betty hosszú évek óta minden nyarat együtt szoktak tölteni. Ez a mostani azonban más, mint az eddigiek. Archie egy titokzatos személy miatt kifordul önmagából, sportolás helyett gitározik és dalokat ír, elhanyagolva a magányos Jugheadet, akinek a rossz társaságba keveredő apja miatt igazán szüksége lenne egy barátra. Ráadásul most Betty sem tudja megoldani a problémákat, ugyanis Los Angelesben gyakornokoskodik egy magazinnál, és folyton keresztbe tesz neki, ami megnehezíti, hogy elfojtsa a benne lakozó sötétséget - megvannak a maga gondjai: valamint nem beszélve arról, hogy bármit tesz ellene, még mindig arról a bizonyos vörös hajú szomszéd fiúról ábrándozik. Aztán ott van még a pletykalapok üdvöskéje, az IT-lány Veronica, aki alól szép lassan kihúzzák a luxustalajt a családja nem túl tisztességesen szerzett vagyona miatt, és ezáltal egyre közelebb kerül Riverdale-hez, ahol nem is tudja, mi minden várja majd. Micol Ostow

Podobné produkty

A Riverdale Mulatság fesztiválsorozat alatt Archie, Betty, Jughead és Veronica rájönnek, hogy a város sötét titkai minden eddigi képzeletet felülmúlva nyúlnak vissza a múltba... Riverdale-ben hatalmas az izgalom egy új hír bejelentését követően: egy régi hagyományt...
11.29 €
Amikor Archie, Betty, Veronica és Jughead felkerekednek egy hétvégi kirándulásra, rájönnek, hogy kisvárosi problémáik egész úton végigkísérik őket... Archie-t gyilkossággal vádolják, hamarosan kezdődik a bírósági tárgyalás az ellene felhozott vádak alapján....
11.29 €
Betty és Veronica pompontáborba indul, míg Archie és Jughead pókerpartira készülnek a haverokkal - senki sem gondolná, hogy egy ilyen hétvége halálos kimenetelű véget ér... Betty, Veronica, Cheryl és a pomponcsapat tagjai hétvégi edzőtáborba készülnek egy vidéki...
12.67 €
Set in the same universe as the hit series, Vol. 2 features stories set in between episodes of the new TV series Riverdale. From Roberto Aguirre-Sacasa and the writers of Riverdale comes the second collection of the comic book set in the universe of the TV...
18.5 €
Akrylátová sprchová vanička OMNIRES RIVERSIDE je extrémne odolná vďaka viacvrstvovej stabilizačnej základni, ktorá ju stužuje a zároveň poskytuje tepelnú izoláciu (udržuje sprchovú vaničku teplú) a akustickú izoláciu (účinne tlmí hluk padajúcej vody o 40%)....
204.9 €
Akrylátová sprchová vanička OMNIRES RIVERSIDE je extrémne odolná vďaka viacvrstvovej stabilizačnej základni, ktorá ju stužuje a zároveň poskytuje tepelnú izoláciu (udržuje sprchovú vaničku teplú) a akustickú izoláciu (účinne tlmí hluk padajúcej vody o 40% sprchovacej...
204.9 €
Akrylátová sprchová vanička OMNIRES RIVERSIDE je mimoriadne odolná vďaka viacvrstvovej stabilizačnej nosnej konštrukcii, ktorá ju spevňuje a zároveň poskytuje tepelnú izoláciu (udržuje teplo vaničky) a akustickú izoláciu (účinne znižuje hluk padajúcej vody...
238.9 €
Fishermen, monks, saints, and dragons met in medieval riverscapes; their interactions reveal a rich and complex world. Using religious narrative sources to evaluate the environmental mentalities of medieval communities, Ellen F. Arnold explores the cultural...
39.49 €
A flood brings not only rising waters but the full force of a brutal, racist world With the Mississippi flooding, a Black farmer struggles to get his pregnant wife to safety. In the chaos, a single desperate decision sets off a chain of events that cannot be...
15.99 €