Riválisok - Élő mítoszok, szívtipró francia legendák - Levente Király

13.55 €

Jean-Paul Belmondo élete igazi kalandregény. "Kilenc életem van, mint a macskának" - mesélte a színész újjászületésekor. Két agyvérzésen, egy kómán van túl, és háromszor hozták vissza a halálból. Újratanult beszélni és járni, ám fél oldalára lebénulva is visszaküzdötte magát az életnek nevezett ringbe. Merthogy a ministráns évei után sírásóként, juhpásztorként, majd csomagolómunkásként dolgozó Bébel a boksztermek világában edződött. Először bohóc, később színész szeretett volna lenni, s mivel többször is eltanácsolták a színésziskolából, Párizs utcáin autodidakta módon sajátította el a színészmesterséget. Kitartásának köszönhetően sikert sikerre halmozott a színpadon és a filmvásznon egyaránt. A hetvenes évektől aztán a "sötét utcák angyalából" előtört a földön, vízen, levegőben akrobatikus mutatványokat végző született kalandor. Kis híján bennégett egy száguldó autóban, nyakon harapta egy tigris, versenyautóval bukfencezett, lógott csilláron, helikopteren, repülőgép szárnyán, áttört üvegfalat motorcsónakkal, Hongkongban pedig versenyt csinált abból, hogy ki mer messzebb menni egy 65. emeleti ablakpárkányon. Igazi sikergyáros lett az akció- és kalandfilmek műfajában. Kirobbanó tehetségével komoly rivalizálásra kényszerítette a pisztolyforgatásban és magányos zsaruskodásban verhetetlen ellenfelét, Alain Delont, aki gyermekkorának nagy részét a Fresnes börtön falain belül töltötte, és akit később a vietnámi háborúk edzettek meg, ahol többször is tűzpárbajba keveredett. Delon, aki volt újságkihordó, gyümölcsös, illetve zöldségesládákat rakodó munkás, egy ideig hentesként és mészárosként is dolgozott, mielőtt elindult a világhírnév felé vezető úton. Megannyi titok jellemzi a francia filmművészet szívtipró legendájának életét, aki "angyalarcú démonként" száguldott át szerelmeken, filmeken és lángoló szenvedélyeken. A könyvben izgalmas és mulatságos sztorikat olvashatunk a forgatásokon történt kalandokról, de bepillantást nyerhetünk a sztárok magánéletébe is. Tanúi lehetünk a franciák "szent szörnyetegeinek" nevezett világsztárok szerelmi életének, örökké tartó barátságaiknak és az elmaradhatatlan szakmai összecsapásoknak is.

Podobné produkty

A KARÁCSONY SZELLEME: ETHAN & CASSIE Az első közös karácsony a Holt családdal az egyik legszebb élmény kellene, hogy legyen, ám Cassie majd megszakad, hogy bizonyítson a leendő anyósának és apósának a tökéletes családi ünnephez.Amikor Ethan múltjából is...
6.73 €
Te mit tennél, ha kamaszkorod bálványa újra felbukkanna az életedben? Quinn visszajött. Nemcsak itt van a városban, hanem ráadásul pont az alattam lévő lakásba költözött. És olyan jól néz ki, hogy legszívesebben felfalnám. Tehát legjobb, ha távol tartom magam...
11.29 €
„Teljesen magával ragadott a Hunter és Sailor közötti szikrázó kémia.” – Parker S. Huntington, Wall Street Journal bestsellerszerző „Vicces és fülledt szerelmi történet.” – Kate Stewart, USA Today bestsellerszerző „Lenyűgöző ötvözete a humornak, az érzelmeknek...
11.26 €
Kicsit ?ciki lenne ezt a könyvet utazás közben, mondjuk a buszon olvasni, mert a legváratlanabb pillanatokban kacagni kell rajta. Hiába minden óvintézkedés, szigorú pókerarc – nem fog menni, mert kitartóan csiklandoz. Viszont bárhol másutt, ahol senkit nem...
7.01 €
A szomszédom volt, a legjobb barátom, az első szerelmem, és az első, aki összetörte a szívemet. Lucas Fuller feldúlta az életem. Azóta eltelt két év. Idősebbek lettünk, felnőttünk, még iskolát is váltottam, hogy elmúljon az általa okozott fájdalom. Hiába. Képtelen...
14.84 €
A szomszédom volt, a legjobb barátom, az első szerelmem, és az első, aki összetörte a szívemet. Lucas Fuller feldúlta az életem. Azóta eltelt két év. Idősebbek lettünk, felnőttünk, még iskolát is váltottam, hogy elmúljon az általa okozott fájdalom. Hiába. Képtelen...
9.72 €
Pénz vagy szerelem? Melyiket válasszuk? Az olvasó fejben talán azonnal megválaszolja a kérdést, gondolván: ez pofonegyszerű. Számomra viszont nem az. Említettem, hogy egy csomó pénzről van szó? Rengeteg pénzről! El kell utaznom valahová, hogy ezt átgondoljam....
11.29 €
Irene miluje romanťárny, ale sama lásku ještě nepoznala. Jako úspěšná online recenzentka se rozhodne najít si vztah pomocí toho, co zná: knižních klišé. Jenže její rival Aiden ji vyzve k soutěži: kdo z nich někoho tímhle způsobem sbalí rychleji? Když jsou nuceni...
21.99 €
Két fiatal rivális szerelemre talál egy mágikus kapcsolaton keresztül, és szembe kell nézniük a pokol bugyraival egy istenek közötti háború viharában, hogy örökre megpecsételhessék a sorsukat. Évszázadokig tartó álmukból felébredve az istenek ismét háborúznak....
16.9 €