Rendszerváltók a baloldalon - Attila Ágh,Géczi József,Sipos József

2.79 €

A kötet 1999-es ismertetője: "A történet – amely nemcsak átrajzolta Magyarország politikai térképét, hanem tehetséges fiatal politikusok egész seregét is elővarázsolta az ország minden tájáról – 1988 őszén kezdődött. Főszereplői a reformkörök és azok szervezői, akik szövetkeztek a reformpolitikusokkal, a reformok iránt elkötelezett értelmiséggel, gazdasági szakemberekkel, a reformkörök sok tízezres tagságával, hogy az ország végre megszabaduljon az államszocializmus béklyóitól, kitörjön a modernizációs zsákutcából, és eközben erkölcsi forradalmat is vívtak a megcsúfolt baloldali gondolat és a demokratikus szocialista értékek rehabilitálásáért. Ez a mozgalom nem rekesztett ki senkit. Így születhetett meg a szocialista, liberális és keresztény-konzervatív erők kezdeményező lépései és a társadalom támogatásának eredményeként a modern, demokratikus Magyarország.  E folyamat történetét mondják el a könyv dokumentumai, amelyek bizonyára segítenek abban, hogy a rendszerváltás kezdetének bonyolult időszakáról pontosabb és sokszínűbb, az össznemzeti emlékezet számára is elfogadhatóbb kép alakuljon ki." Az 1999-ben megjelent dokumentumgyűjtemény a Magyar Szocialista Munkáspárton belül 1988–1989-ben alakult úgynevezett reformkörök működése kapcsán keletkezett számtalan dokumentum – például feljegyzések, újságcikkek, felhívások, tudósítások, jegyzőkönyvek, kongresszusi beszédek – közül válogat az 1988 szeptemberi első publikációktól az 1989 őszi pártkongresszusig. A kötet eredeti ismertetőjében használt jelzők és megfogalmazások némelyikét az olvasók egy része ma már talán erősen vitatná – a gyűjtemény azonban ezzel együtt is az akkori eseményeket az egyik oldalról szemlélők és átélők dokumentumainak hiánypótló összeállítása, amely 20 év után ismét hozzáférhető az érdeklődő, kutató közönség számára.

Podobné produkty

A kötet tanulmányokat tartalmaz a szerkesztők által a baloldali eszmekörből legfontosabbnak gondolt 50 könyvről.
5.04 €
"Ez a könyv idegen elemnek számít a könyvkiadásban: nem szigorú értelemben vett szociológiai vagy filozófiai mű, de nem is kizárólag pamflet vagy aktivista írás. Olyan pamfletelemeket felhasználó politikai mű, amely egyaránt támaszkodik szociológiai, filozófiai...
8.03 €
Rendszerek és kitörési pontok fűzik össze kötetté Dragomán György tizenöt év terméséből válogatott novelláit. Feltételezett vagy valóságosnak tűnő rendszerek: nyitottak és zártak, politikaiak, természetiek vagy technikaiak. És a kitörési pontok, a szabadulás...
7.3 €
A rendszerváltozás magyar valóságát, társadalmának jövőjét meghatározták a demokratikus átmenet során létrejött politikai szervezetek, amelyek közül az 1990-es, első szabad választásokon győztes Magyar Demokrata Fórum kialakulását és korai időszakát dolgozza...
13.8 €
A vitairatnak is felkínált kötet felvillantja, miképp lehetne átállítani a váltót. A történelem harsányan szólt bele az életembe" - tekint vissza idestova fél évszázados pályafutására Bod Péter Ákos, az 1990-es szabad választások után megalakult Antall-kormány...
21.1 €
Ötéves kortól ajánlott feladatkártya-csomag. Csoportba illő darab, illetve kakukktojás keresése, csoportosítás szempontjának felismerése. A LOGICO PRIMO - az óvodások napirendjébe beépíthetően - a következő területek fejlesztéséhez kínál játékos gyakorlatokat:...
7.58 €
Magyarország legújabb kori történetének egyik legérdekesebb, eseményekben és fordulatokban különlegesen gazdag három esztendejéről, a rendszerváltás korszakáról szól ez a monográfia. Az első átfogó, tényfeltáró és oknyomozó munka, amely az elsődleges forrásokra,...
8.45 €
A 2010-es év minden túlzás nélkül történelmi fordulópont. A most kezdődő évtized, veszélyeit, kockázatait és esélyeit illetően, csak a XX. század legkritikusabb időszakaihoz mérhető. És nyilván az sem véletlen, hogy az évtized végén 2020-ban Trianon századik...
10.32 €
A rendszerváltás után kialakult-kialakított kapitalizmus legitimációs válsággal küzd. A máig kiépült magyar újkapitalizmus ugyanis az eddigi gazdasági, foglalkoztatási, mobilitási, demokratikus, jövedelmi és fogyasztási teljesítményével nem képes igazolni a...
4.51 €