„Bocsáss meg, amiért elveszítettük egymást. Bocsáss meg, amiért elveszítettelek." Egy reggel Carolina holtan találja a férjét az ágyban. Egyedül marad a kisfiukkal és egy teljesen új élettel, közben pedig górcső alá veszi korábbi életét. A Reméljük a legjobbakat megrendítő számvetés a halállal s egyben az élettel is: a szerelemmel, a szülői szereppel, a modern párkapcsolatokkal és az azokhoz kapcsolódó könyörtelen elvárásokkal. Majdnem egy évtizeden át követhetjük nyomon Carolinát szerelemben és gyászban, lehetünk tanúi egy életnek, mely a szigorú tervezés ellenére egészen más irányt vesz. „Amikor utoljára kívánok jó éjszakát, még nem tudom, hogy utoljára teszem. Ha tudnám, akkor valószínűleg több energiát szánnék a búcsúra. Megcsókolnálak, elmondanám, mennyire szeretlek, mennyire sajnálom, hogy olyan csúnyán viselkedtem veled az utóbbi hónapokban. Ehelyett óvatosan kiveszem a macskát a kenguruból, és leteszem a földre. Szerintem hamarosan befekszem Ivanhoz, mondom. Nem kell megmagyaráznom, miért, mindketten tudjuk, hogy hamarosan felébred, és keres majd, keresi a tejet a mellemben. Nem tiltakozol. Tekinteted a számítógépre szögezve hagyod, hogy elmenjek, én pedig legutolsó alkalommal hagylak magadra. Abban a hitben, hogy holnap reggel találkozunk. Nem így lesz. Nem találkozunk soha többé.