Rémálmok sikátora - William Lindsay Gresham,Imre Bartók

13.87 €

A Rémálmok sikátora egy cirkuszi látványosság, egy vadember leírásával kezdődik. Az illető valójában visszataszító alkoholista, aki remek szórakozásként szolgál a megbotránkozni vágyó és gúnyra éhező közönség számára. A fiatal Stan Carlisle is a karneválban dolgozik, és ahogy elnézi a szerencsétlent, azon tűnődik, vajon miként képes valaki ilyen mélyre süllyedni. Megfogadja, hogy bármi történjék is vele, nem fogja hagyni, hogy hasonló sorsra jusson. Mivel Stan intelligens és kellőképpen becsvágyó figura, akinek ráadásul nincsenek gátlásai, hamarosan egyre feljebb lép a ranglétrán. A színpadon mentalista szerepébe bújik oldalán egy csinos fiatal lánnyal – akit közben el is vesz feleségül, majd sikeresen boldogtalanná is tesz – aztán spiritisztává képzi át magát, aki immár fényűző otthonokban nyújt szolgáltatásokat az arra fogékony, tehetősebb polgárok számára. Úgy tűnik tehát, hogy az egész világ Stan lába előtt hever… William Lindsay Gresham regénye igazi gyöngyszem. És éjfeketén fénylik. Klasszikus amerikai mese mások és önmagunk megtévesztésének ezerféle módjáról, egyúttal álom a megváltásról – amely végül álruhába bújt rémálomnak bizonyul. A regényből Guillermo del Toro rendezésében Bradley Cooper. Rooney Mara, Cate Blanchett és Willem Dafoe főszereplésével nagyszabású mozifilm készült.

Podobné produkty

A Rémálmok sikátora egy cirkuszi látványosság, egy vadember leírásával kezdődik. Az illető valójában visszataszító alkoholista, aki remek szórakozásként szolgál a megbotránkozni vágyó és gúnyra éhező közönség számára. A fiatal Stan Carlisle is a karneválban...
8.45 €
Amikor az ember azt hiszi, minden a helyére kerül, akkor jön egy újabb csapás. Alicia visszatér Holtvölgybe, hogy helyre tegye azokat a dolgokat, amelyek a múltban megtörténtek: gyász, trauma, csalódás. Sok mindenen ment keresztül, ám az a célja, hogy legyőzze...
11.8 €
A ?26 éves, már New Yorkban élő Jean Louise Finch Scout meglátogatja az alabamai Maycomban idős apját, Atticust. Még mindig nem enyhültek az amerikai Délt formáló polgárjogi és politikai feszültségek, és a fiatal nő találkozásába szülőföldjével keserűség vegyül,...
7.58 €
Hónapok teltek el, amióta a vérbe öltözött lány, Anna Korlova becsapta maga mögött a Pokol kapuját, de Cas Lowood, a híres kísértetvadász nem tudja kiheverni elvesztését. Hiába mondják a barátai, hogy Anna miatta szállt alá, ő csak élőhalottként tengődik. A...
5.61 €
Harmincöt évvel az Éjszakai műszak című novelláskötete után a hátborzongató történetek nagymestere új elbeszélés gyűjteménnyel lepte meg Hűséges Olvasóit....
8.43 €
Németh Alicia azt hitte, a rémálmok mögötte vannak. De Holtvölgy nem felejt. És nem enged. Amikor Alicia családja beköltözik a régi, elhagyatott házba - amit a lány szeretett nagymamája hagyott rájuk -, csak reméli, hogy új életet kezdhet. Új város, új iskola,...
11.26 €
„Ahogy a világunk egyre inkább kafkaivá válik, újfajta igazságokra lelhetünk a rémálomszerű, felkavaró történetekben, amelyeket Kafka a fülünkbe susog; az üzenetben, amely ott rejtőzik a sorok – és immáron a képkockák – között.” Peter Kuper, az amerikai képregénykultúra...
16.9 €
Harmincöt évvel az Éjszakai műszak című novelláskötete után a hátborzongató történetek nagymestere új elbeszélés gyűjteménnyel lepte meg Hűséges Olvasóit. A Rémálmok bazára húsz, kötetben korábban nem közölt történetet tartalmaz, s King mindegyikhez rövid bevezetőt...
13.87 €
Itt a New York Times bestseller A különös álmodozó - Strange the Dreamer várva-várt folytatása a Nemzeti Könyvdíj-nyertes Laini Taylortól, a Füst és Csont leánya írónőjétől. Szárája hatéves kora óta uralta Könny lakosainak álmait a Rémálmok Múzsájaként. Eddig...
8.17 €