Rejtőzködő versek könyve – Második kötet

11.24 €

Tizennégy év telt el a Rejtőzködő versek könyve első kötetének megjelenése óta. Úgy éreztem, eljött az idő egy második kötet anyagának a közreadására. Elhunyt nagy költőink verseivel nem ritkán találkozhatunk a szépirodalomban. Az azonban nincs eléggé a köztudatban, hogy az utolsó bő fél évszázadban hazánkban sok olyan kiváló tehetségű költő jelentkezett, akiknek a munkássága jelentősen gazdagította a magyar líra kincsestárát. Ez a gyűjtemény nem egy hivatásos irodalmár válogatása, hanem csak egy idős versbaráté, aki számára egy vers akkor jelent értéket, ha ember-, élet-, ország- és korszakismeretre tanít, és a költőnek sikerül a mondanivalója frappáns kifejezésére alkalmas formát is megtalálnia. Vállalom, hogy az ízlésem inkább konzervatív, azonban minden metrumot és rímtechnikát nélkülöző prózaversek is megtalálták a maguk helyét a válogatásomban. Természetesen lehet versek nélkül élni. De nem érdemes lemondani azokról az ismeretekről és örömökről, amelyeket csak a versolvasás adhat hozzá az életünkhöz. Hiszem, hogy a verseknek az említett szempontok szerint válogatott gyűjteménye alkalmas arra, hogy a régi versbarátoknak friss és maradandó élményeket szerezzen, és arra is, hogy új versbarátokat toborozzon. Kassai Tibor

Podobné produkty

"Egyedül vagy otthon. Az éjszaka sötétjében különös neszre leszel figyelmes: mintha lenne valaki a házban rajtad kívül. Te viszont mégsem kiáltasz segítségért, nem rohansz a telefonhoz, nem próbálod minél előbb elhagyni a házat, hiszen tudod. Megtanultad. Számtalanszor...
5.61 €
Különböző képek, minták és tárgyak megfigyelése, összehasonlítása, sorba rendezése, részletek felfedezése és kiegészítése - ezek mind olyan alapképességek, amelyekre a későbbi iskolai tanulás során építkezhetnek a gyerekek. Ez a LÜK füzet pontosan ezeknek a...
3.94 €
Fedezd fel a kiskedvencek világát! A mellékelt pálcával kapard le a fekete réteget, és meglátod, milyen csodás, színes világ tárul eléd a lapokon! Emellett a színezésre váró oldalakon te magad is létrehozhatod a saját verziódat. Ha kész a mű, akár ki is emelheted...
8.42 €
Fedezd fel az unikornisok csodálatos világát! A mellékelt pálcával kapard le a fekete réteget, és meglátod, milyen csodás, színes világ tárul eléd a lapokon! Emellett a színezésre váró oldalakon te magad is létrehozhatod a saját verziódat. Ha kész a mű, akár...

„Felfedezőnek érzi magát az olvasó, ahogy elmerül az ókori Egyiptom misztikus világában, miközben olyan kalandban lesz része, amiről álmodni sem mer!” – Szellemes lányok poscast és blog A fáraó felépítette új városát a Napkorong tiszteletére. Egyiptom a közelgő...
16.34 €
Már több mint egy évtizede annak, hogy a szeretett amish püspöknek, Ananias Stoltzfusnak nyoma veszett. A csontmaradványok váratlan előkerülésével azonban a korábbi rejtélyes eltűnésből gyilkossági ügy lesz. A városka vénei Painters Millbe érkeznek, hogy Kate...
8.45 €

12.08 €