Régi vérfoltok vöröslenek - Sándor Csoóri

14.48 €

Ez a könyv súlyos bizonyíték az utóbbi négy évtizedben egyre inkább romló újságírás értékbajaira. Amit Csoóri Sándor ír vagy nyilatkozik, interjút ad valakinek, az ma is úgy áll, mint a cövek. Olyannyira úgy, hogy ezzel szemben nem is kell emlékeztetnem azokra az akkori - és érdekes módon mindig ugyanazoktól származó - harcos újságírói teljesítményekre, amelyekre már senki sem emlékezik.Viszont Csoóri Sándornak ezek a nem igazán az örökkévalóságnak szánt írásai, beszédei ma is az igazságukkal vannak jelen, alighanem épp azért, mert az igazságuk nem csupán visszafelé, hanem a jövő felé is fénylenek. Mert a lényegről szólnak, mindig egy nép történelméről, kultúrájáról, abban a mindennapiságban is, amikor valaki magyar tudósként fedez fel valami Nobel-díjasat, vagy Kodály-Bartók-példákat teremt, s épp ugyanúgy, ha "csak" talicskát tol vagy leveses kanalat vesz a kezébe. Nem a szakmai, iskolai előmenetel, pláne nem a hatalmi ranglétra az osztályozás fő szempontja, hanem a Németh László szerinti emberi-nemzeti minőség. Csoórinál nincs időjeles "csak", nincs kizárás, kirekesztés. Nincs abban az értelemben sem, amit az általa kimondott igazság el nem fogadása miatt rábélyegeznek és elhallgatják a nevét, az életművét, mintha nem létezne. Pironkodhatnának, ha olvasnák is Csoórit, például a névsorait. Egyetlen kortársi névsort idézek most ebből a kötetből: Pilinszky, Nagy László, Csanádi Imre, Nemes Nagy Ágnes, Szécsi Margit, Orbán Ottó, Petri György, Szilágyi Domokos, Páskándi Géza. És az önkényesen kiválasztott irodalmi névsorból hiányzik Illyés, Sütő András, Juhász Ferenc, Sánta, s hiányzik Zelk, Déry Tibor, Vas István vagy az az Örkény István, akinek a nemzeti elköteleződését - a felsoroltak közül többel együtt - szívbéli barátként fogadta. Nem ők voltak azok, akik nacionalizmusnak tartották Csoóri Sándornak azt a konok felfogását, hogy én még mindig a nemzetet tartom az összefogó keretnek. Vannak, akik azt állítják, hogy én 19. századi eszméket, a német romantika eszméit követem nemzetfelfogásommal. Sajnálkozom azokon, akik engem ezért támadnak. Mert ha végignézik a magyar irodalmat, legnagyobb gondolkodóinkat Balassitól, Zrínyitől, Bornemisszán, Kölcseyn, Vörösmartyn, Adyn, József Attilán, Illyésen, Németh Lászlón át a máig, akkor azt az eszmét, amely szellemileg, érzelmileg megtermékenyítette őket, nem lehet elfújni a levegőbe, hogy szálljon el, mint a pitypang pelyhe: volt, aztán nincs! Ez a könyv egy makacs és értelmiséginek elkönyvelt közvélekedésnek is ellent mond. A Nappali hold brutális és örökre megsemmisítőnek szánt gyűlöletrohamai után igen sokan hihették, hogy Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetsége elnöki tisztét nem közfelkiáltással, hanem a kormány ajándékaként kapta. Nem így volt. A megrázó és történelmileg is eligazító világszövetségi küzdelem egésze külön feldolgozást igényel. De az biztos, hogy semmi sem az alkotói megsemmisítés kiagyalt forgatókönyve szerint történt. Az alkotó Csoóri Sándor - ezek az írások is tanúsítják - nem volt hajlandó megsemmisülni. Hiába írták róla a Nappali hold irtóhadjáratában, hogy csak volt. Azaz: fuit. Polgári úriasan, latinul. Ezt komoly készültségű ember nem nagyon hihette, de ebben a közérzeti világban élt és mégiscsak hitte.

Podobné produkty

A költőóriás életművében való tájékozódás segédletének szánt zsebkönyv méretű kötetke a 19. századi magyar líra nevezetes, legismertebb,...
1.66 €
"Ez a könyv a Csongor és Tünde teljes eredeti szövegét tartalmazza, bőséges magyarázó jegyzetekkel és a nehezebb szövegrészek prózai átiratával. Élvezetes munka volt ez számomra, mert a Csongor és Tünde igazi remekmű, a magyar irodalom egyik kincse. Remélem,...
6.45 €
Csongor öt felvonáson át keresi, kutatja Tündét, a földre leszállt, majd Mirigy, a boszorkány miatt innen elmenekülni kényszerült tündérlányt, akibe szerelmes és aki – valamikor – az övé lett. A boldogság keresése, kutatása adja a darab alaptörténetét, de miközben...
0.7 €
„Ez a könyv a Csongor és Tünde teljes eredeti szövegét tartalmazza, bőséges magyarázó jegyzetekkel és a nehezebb szövegrészek prózai átiratával. Élvezetes munka volt ez számomra, mert a Csongor és Tünde igazi remekmű, a magyar irodalom egyik kincse. Remélem,...
3.94 €
Vörösmarty Mihály 1830-ban fejezte be művét, a cím alá azt írta: színjáték öt felvonásban. Mese, szerelmi románc, színdarab, filozófiai traktátus, vagy drámai költemény? Műfaja nehezen meghatározható, sok-sok éve próbálják megfejteni irodalomtörténészek, színházi...
3.92 €
Rejtély, amelyet másfél száz éve próbálnak írók, irodalomtörténészek, színházi szakemberek, esztéták, filozófusok megfejteni. Mese? Árgirus királyfi és Tündér Ilona csodásan valószerűtlen története számtalan változatban létezik a magyar népmesekincsben, s olasz...
0.96 €
„Csongor ?öt felvonáson át keresi, kutatja Tündét, a földre leszállt, majd Mirigy, a boszorkány miatt innen elmenekülni kényszerült tündérlányt, akibe szerelmes és...
2.81 €
A nagyszabású kémregény, amiből Jennifer Lawrence főszereplésével forgattak filmet Budapesten. A Vlagyimir Putyin vezette Oroszországban az orosz hírszerzés tisztje, Dominyika Jegorova keservesen próbálja kiismerni és túlélni a posztszovjet hírszerzés veszedelmes...
12.19 €
Vörösmarty Mihály összes költeményei új kiadásban (harmadik, javított kiadás) jelenik meg az Osiris Kiadó gondozásában.
16.85 €