Régen minden lánynak jutott férj - Noémi Szécsi

19.72 €

Régen minden lánynak jutott férj, siránkozott a kiházasítandó lányok anyja egy 1893-as regényben, mire legidősebb leánygyermeke azzal vágott vissza, hogy „az nagyon régen lehetett”. Amióta világ a világ, mindig pontosan ugyanannyi lánynak jutott férj, ahány férfinak feleség, de a 19. és 20. század fordulóján a nők már egyre kevésbé mertek kizárólag erre az egyetlen lehetőségre, a házasságra hagyatkozni az egzisztenciájukat illetően. A kötet a lánynevelés, a tanulás és a szereplehetőségek szempontjából veszi szemügyre a kiegyezés (1867) és az első világháború (1914) közötti korszak nőtörténetét: a nők tanulási esélyeit, feleségszerepre való felkészítését, társasági helytállását, munkaköreit. Milyen tevékenységek töltötték ki a nők napjait akkor, ha cselédek, munkásnők, középosztálybeli feleségek vagy éppen arisztokrata hölgyek voltak? Mi várt az árva lányokra és hová kerültek a törvénytelen gyerekek? Kikre ügyelt a „gyermekkertésznő” és milyen neveltetést adtak a zárdaiskolák? Mit jelképezett a tanítónői diploma, mihez fogtak a szegény, de tisztességüket őrző lányok, és mihez azok, akik készen álltak normát szegni? Milyen kötelezettségekkel járt az anyaság a főúri asszony és milyen a munkásnő számára? Milyen lehetőségei adódtak egy nőnek, ha nagy nehezen elvált vagy hirtelen megözvegyült? „A Budapest józsefvárosi kisdedóvó egylet január 11-én tartott választmányának tárgya volt a Mária utczai kisdedóvónői állomás betöltése helyettesítés által miután az intézet eddigi vezetőnője, Kokkes Emma megőrült. Miután a nőknek kisdedóvó intézetekben való alkalmaztatása óta lefolyt rövid idő alatt már ez a 6. vagy 7. eset, hogy az óvónő megtébolyodott, az esetet valamelyik hírneves orvossal közölni fogjuk annak megállapítása végett, hogy mennyiben lehet a pálya az oka a megőrülésnek?” (Kisdednevelés, 1880) Szécsi Noémi József Attila- és EU Irodalmi díjas író, pályáját a Finnugor vámpír (2002) című regénnyel kezdte. Legutóbbi regénye az Egyformák vagytok (2017), novelláskötete pedig a Rohadt állatok (2023). A szépirodalom mellett művelődéstörténeti könyvek szerzője, mint A budapesti úrinő magánélete (1867–1914) (Géra Eleonórával) és a Park Kiadónál megjelent Lányok és asszonyok aranykönyve (2019), amely a 19. és 20. század fordulóján élt nők testhez való viszonyát térképezi fel.

Podobné produkty

Mi volt a menstruáció szerepe a nők oktatása szempontjából a 19-20. század fordulóján? Éltek-e szexuális életet a szűzkultuszban nevelt középosztálybeli lányok? Milyen testi tulajdonságokkal lehetett jól elkelni a házassági piacon? Miért volt erkölcstelen intézmény...
10.14 €
Jókai Mór az első rendszeresen olvasó magyar nőnemzedékek kedvenc szerzője volt, aki a férfiírók között (talán azóta is) példátlan érdeklődéssel fordult a nők felé. A ma róla élő képet nagyrészt a nőrokonai emlékezéseiből sarjadt legendák alakították ki. Anyja,...
14.93 €
Jókai Mór az első rendszeresen olvasó magyar nőnemzedékek kedvenc szerzője volt, aki a férfiírók között (talán azóta is) példátlan érdeklődéssel fordult a nők felé. A ma róla élő képet nagyrészt a nőrokonai emlékezéseiből sarjadt legendák alakították ki. Anyja,...
21.12 €
Szécsi Noémi regénye az 1848-as forradalom és szabadságharc utáni emigráció ismeretlen oldalát mutatja be. Miközben az emigráns forradalmárok különböző nyugati országokban intézik politikai ügyeiket, feleségeik Európában szétszóródva várják őket - és sorsuk...
8.45 €
Zajlik az élet a Biokert gazdaságában: bár kisemlősök között vagyunk, mégis farkastörvények uralkodnak. Az állattársadalmat a gátlástalan Hörcsög irányítja, fő tanácsadója pedig a Vakond, aki - vaksiság ide vagy oda - még mindig a legélesebben látja a dolgokat....
7.32 €
„Tamara és Ida titokzatos képpel állt meg a felfagyott járdán csúszkáló Attila és Dani előtt. - Akarunk nektek mutatni valamit. - Mit? Boszorkányokat? - Nem. Egy titkos alagutat - mondta Tamara, és fölényesen zsebre tette a kezét. - A százéves néni mutatta...
5.61 €
A kamera pásztáz: a belvárosi lakásétterem luxusházibulijától, ahol a budapesti kulturális elit felvonul, a romkocsma negyeden át a régmúltat újrajátszó filmsorozat forgatásáig. A dialógus az Angliából hazatért szabad szájú könyvkiadói jogásznő és a filmforgatáson...
6.48 €
A kamera pásztáz: a belvárosi lakásétterem luxusházibulijától, ahol a budapesti kulturális elit felvonul, a romkocsmanegyeden át a régmúltat újrajátszó filmsorozat forgatásáig. A dialógus az Angliából hazatért szabad szájú könyvkiadói jogásznő és a filmforgatáson...
11.78 €
Oly korban élünk, amely minden részletében átszexualizált, sokszor mégis úgy tesz, mintha nemi különbségek nem is léteznének. Máskor ugyanezeket a különbségeket - főként ha a férfiakra irányuló neheztelés, olykor gyűlölet alapjául szolgálnak - nagyon is létezőnek...
12.67 €