Ready Player One - Ernest Cline

11.21 €

2044-et írunk, és a valóság elég ronda egy hely. Az emberiség nagy részéhez hasonlóan a gimnazista Wade Watts is azt a kiutat látja zord környezetéből, hogy bejelentkezik az OASIS-ba, a világméretű virtuális utópiába, ahol az avatárján keresztül mindenki szabadon tanulhat, dolgozhat, és szórakozhat. Ugyancsak az emberiség nagy részéhez hasonlóan Wade is arról álmodozik, hogy ő találja meg elsőként a virtuális világ elrejtett kincsét. A szimuláció tervezőjeként ismert James Halliday ugyanis ördögi feladványt hagyott maga után, amelynek leggyorsabb megfejtője szédületes vagyonra és hatalomra tehet szert. A Halliday által kifundált feladatok sikeres teljesítéséhez a popkultúra megszállott ismeretére van szükség, Wade pedig éppúgy otthon van a Gyalog galoppban, mint a Pac-Manben, a Rush életművében vagy az animékben. Amikor a tizennyolc éves srác hosszú évek kitartó munkája után megoldja az első feladványt, hirtelen a figyelem középpontjába kerül, és ez életveszélybe sodorja. Egyes játékosok ugyanis még a gyilkosságig is hajlandóak elmenni a mesés nyeremény megszerzéséért. Ernest Cline első regénye a 2011-es megjelenését követően megkapta a rangos Prometheus-díjat, és mostanra a popkulturális irodalom egyik legfontosabb kortárs művévé vált. Több millió példányban adták el, világszerte óriási rajongótábora van, és készül belőle már a nagyköltségvetésű film is 2017-ben.

Podobné produkty

Immerse yourself in the electrifying world of Ready Player One with this gorgeously illustrated graphic adaptation of the #1 New York Times bestselling sci-fi novel.A world at stake. A quest for the ultimate prize. Are you ready?In the year 2045, reality is...
34.49 €
It's the year 2044, and the real world has become an ugly place. We're out of oil. We've wrecked the climate. Famine, poverty, and disease are widespread. Like most of humanity, Wade Watts escapes this depressing reality by spending his waking hours jacked...
15.9 €
Hra sa nekončí. Niekoľko dní po víťazstve v súťaži Jamesa Hallidaya urobí Wade Watts objav, ktorý nanovo zmení celý svet. V trezore čaká na dediča miliardárovho majetku vynález snov, vďaka ktorému sa OASIS stane ešte tisíckrát úžasnejší a návykovejší, ako si...
6.4 €
Nová fantastická honba za pokladem. V sázce jsou tentokrát dva světy. Jste připraveni? Po vítězství v soutěži vyhlášené zakladatelem bezplatného kyberprostoru Oasis narazí Wade Watts na něco, co znovu zamíchá osudem jeho i celého lidstva. Ve hře se objeví nové...
16.4 €
SOON TO BE A MAJOR MOTION PICTURE DIRECTED BY STEVEN SPIELBERG It's the year 2044, and the real world has become an ugly place. We're out of oil. We've wrecked the climate. Famine, poverty, and disease are widespread. Like most of humanity, Wade Watts escapes...
12.9 €
Days after winning OASIS founder James Halliday's contest, Wade Watts makes a discovery that changes everything. Hidden within Halliday's vaults, waiting for his heir to find it, lies a technological advancement that will once again change the world and make...
15.9 €
This is the New Novel From The Bestselling Author Of Ready Player One. It's just another day of high school for Zack Lightman. He's daydreaming through another boring math class, with just one more month to go until graduation and freedom-if he can make it...
12.95 €
Be short, be simple, be human.' When Sir Ernest Gowers first wrote Plain Words, it was intended simply as a guide to the proper use of English for the Civil Service. Within a year, however, its humour, charm and authority had made it a bestseller. Since then...
17.5 €
Vítejte v Affinity! Nejžhavější battle royale gamese na světě. V magickém světě Affinity můžete být vším, čím chcete. Vyzkoušejte si své schopnosti v nelítostných PvP soubojích! A aby toho nebylo málo, společnost Hurricane Games právě vyhlásila epický turnaj...
14.18 €