Pulitzer - István Wisinger

8.45 €

Wisinger István legújabb dokumentumregénye Pulitzer József, azaz Joseph Pulitzer, a sajtócézár életét dolgozza fel. Kevesen tudják, hogy Pulitzer nevéhez nemcsak az amerikai újságírás legrangosabb díja, hanem az úgynevezett "sárga sajtó" modellje is kötődik, amely William Randolph Hearst sajtómágnással vívott heves konkurenciaharcának eredménye. Ez a klasszikus, szenzációhajhász zsurnalisztika ugyanakkor ösztönözte az amerikai demokrácia és média fejlődését: jelentős korrupciós ügyek, politikai botrányok és gazdasági visszaélések tényeit tárta fel az amerikai nép előtt, és ez sok esetben új törvények elfogadásához is vezetett. Pulitzer 1904 májusában, egy újságíróiskola felállítását támogató írásában fogalmazta meg hitvallását: „Köztársaságunk és a sajtó együtt emelkedik fel, vagy bukik el. Az ügyes, érdek nélküli, közszolgálati szellemű sajtó, amely képzett intelligenciával tudja, mi a helyes, és bátor azt megcselekedni is, képes megőrizni azt a közerényt, amely nélkül a nép kormányzata hamisság és utánzás. A cinikus, zsoldoslelkű, demagóg sajtó idővel ugyanolyan alantas népet teremt, mint amilyen ő maga. A hatalom a Köztársaság jövőjének építésére az újságírók eljövendő nemzedékeinek kezében lesz."

Podobné produkty

Ez a könyv rendhagyó önéletrajz, amelyben a történethez hozzátartoznak a családi és közéleti fényképek, dokumentumok, családi levelezések.Ez a könyv „egy...
5.61 €
"Tényleg ?sok tehetséges magyar származású tudós dolgozott Amerikában, de zseni csak egy: Neumann János." Így emlékezett barátjára, iskola- és munkatársára Wigner Jenő Nobel-díjas tudós. Neumann Jánost ma elsősorban a számítógép atyjaként ismerik, pedig jelentős...
12.9 €
A richly illustrated, informative, and interactive introduction to shells for children aged 2-4, with over 40 flaps to lift and discover In this board book companion to What a Shell Can Tell, award-winning marine biologist and documentary maker, Helen Scales,...
16.9 €
Volt matematikusként kérdezem: mennyi a valószínűsége annak, hogy egyszínháznak egyszerre van egy kiváló szerzője, egy ügyes átdolgozója, egy príma dramaturgja, egy bravúros szövegírója és egy remek rendezője? Ugye roppant csekély. Hát még annak, hogy mindet...
10.98 €
Neben der übersichtlichen Gestaltung bietet die Straßenkarte “Istrien – Pula 1:100.000” zahlreiche Zusatzinformationen wie z.B. Straßenbeschaffenheit, Sehenswürdigkeiten, Campingplätze und diverse Innenstadtpläne. Mit dem umfangreichen Ortsregister gelingt...
13.9 €
István Hont (1947–2013) defected from Communist Hungary in the 1970s and became renowned globally as a scholarly visionary in European political ideas. Following his death, a wealth of unpublished material from an early project rewriting the history of liberty,...
36.99 €
A stunningly illustrated, informative introduction to the wonders of rocks and minerals and what they can tell us about our planet – perfect for readers aged 6-9 Award-winning science writer and geologist Maya Wei-Haas introduces young readers to the fascinating...
21.95 €
A stunning, lavishly illustrated, and information-packed introduction to the wonder of shells through the art of observation - the perfect book for young explorers, collectors, and nature lovers everywhere Award-winning marine biologist Helen Scales introduces...
24.9 €
Utierky na pulírovanie. Materiál: ľan, bavlna. Vysoká kvalita. Nezanechávajú zvyšky látky na riade. Vhodné na utieranie pohárov. Rôzne farby napomáhajú rozlíšiť typ riadu, ktorý sa s nimi utiera. Rozmery: 762 x 508 mm
5.5 €