Pöttöm versek - Babamóka hason fekve

7.04 €

Az ölünkben van a baba, vagy éppen hason feküdne? A közös olvasás mindig remek móka ezzel a könyvvel! A könyvek szeretete a legszebb és egyben a leghasznosabb dolog, amit átadhatunk a gyermekeknek. A közös olvasás segíti a kicsik beszédének fejlődését, az így együtt töltött idő pedig biztonságérzetet nyújt nekik, szeretve érzik magukat. És ne feledjük, minden élmény, ha gügyögve is, de beszélgetést kezdeményez! - Vizuális stimuláció - Idegrendszeri fejlődés - Finommotorika - Beszédfejlődés A kisbabák talán nem reagálnak aktívan, amikor olvasunk nekik, de folyamatosan figyelnek és tanulnak. Az agyuk ebben az időszakban fejlődik a leggyorsabban életük során. A történeteket és a hangod ritmusát hallgatva tanulják meg a beszéd alapjait. A te babád melyik szóra fog először reagálni?

Podobné produkty

A hason fekvés is móka ezzel a kontrasztos képekkel teli, kihajtható babakönyvvel, amelyben még egy tükör is van! A hason fekvés nagyon fontos a babák fizikai fejlődése szempontjából. Erősíti a nyak és a felsőtest izmait, hogy majd ezek segítségével tudjanak...
7.04 €
"Sok kisgyerek jár úgy, mint a kis barika, aki úgy elmerül játékában, addig bámészkodik, hogy el is felejti, mi a dolga? Ez a kicsi barika nem találja a testvéreit, egyre kétségbeesettebben kutat, segítséget kér, de furcsa mód az állatok húzódoznak körülötte,...
4.2 €
A babavárás és a baba első éve fontos szakasza az ember életének. Érdemes minél többet megőrizni az emlékezetünkben ezekből a várakozással és élményekkel teli napokból. Ebben segítenek nekünk ezek a megújult borítójú naplók, amelyekbe akár minden egyes nap...
16.1 €
A babavárás és a baba első éve fontos szakasza az ember életének. Érdemes minél többet megőrizni az emlékezetünkben ezekből a várakozással és élményekkel teli napokból. Ebben segítenek nekünk ezek a megújult borítójú naplók, amelyekbe akár minden egyes nap...
16.1 €
Pöttömnyi, vidám és szorgalmas... Ki lehet az? Ki segíthet a kókadozó, szirmait hullató beteg virágnak? Nem más, mint a föld alatti járatok kiváló ismerője, a legjobb kertész, aki képes a kertet újjávarázsolni. Kedves történet Kukucskáról, az ügyes kis kukacról.
4.81 €
A hason fekvés is móka ezzel a kontrasztos képekkel teli, kihajtható babakönyvvel. A pici babák kezdetben csupán világos és sötét foltokat látnak, illetve azok mozgását érzékelik. Vonzzák őket az erős kontrasztú képek, arcok és a mozgó dolgok. Éppen ezért ez...
7.04 €
Pöttöm pónik - kalandos gyerekrejtvények 70 db matricával A Pöttöm pónik oldalai biztosan elvarázsolnak majd! A részletgazdag képeken sokféle feladat, izgalmas rejtvény és rengeteg bogarásznivaló található. A kalandos feladványok mellett 70 db matrica garantálja...
2.25 €
Új lakó érkezik az öreg tölgy aljába, egy apró házi kedvenc, Pöttöm, aki egy menhelyről választott katica. A kezdeti nehézségek után Pöttöm igazi családtaggá válik, és még az állatorvosnál tett látogatás is igazi kalanddá válik. Tamás Zsuzsa, az Év Gyermekkönyve...
8.45 €
Mottó: "A munka várhat, amíg megmutatod a gyermekednek a szivárványt, de a szivárvány nem fogja megvárni, míg befejezed a munkát." - Patricia Clafford A Pöttöm Park beszélgetős, beszéltetős, beszédindító könyvsorozat 2-4 éves gyermekeknek. A mindennapi pörgés,...
16.1 €