Politikai újságírás a Kádár-korban - Róbert Takács

5.63 €

A monográfia az 1956 utáni tájékoztatás- és médiapolitikai folyamatok feltárására tesz kísérletet, elsősorban a hatalom és újságírás közti viszonyrendszerre koncentrálva. Bemutatja a hatalom eszközeit a szerkesztőségek munkájának irányítására, kézben tartására, nyomon követi a hatalom nyilvánossággal kapcsolatos álláspontjának, elképzeléseinek változásait. Rákérdez ennek eredményére, feltárva a nyilvánosság szerkezetében végbemenő eltolódásokat, illetve megrajzolja a „másik fél”, az újságíró-társdalom fejlődésének ívét. Siebert, Peterson és Schramm A sajtó négy elmélete című munkája óta közhelyszámba megy, hogy az adott politikai rendszer alapvetően meghatározza a sajtó működését. Harold Lasswell nyomán pedig a kommunikációkutatásban a „mit” (tartalom), a „ki” (irányítás) és a „kinek a számára” (közönség) kérdései kerültek a középpontba. A monográfia elsődlegesen a középső kérdés megválaszolására, a hatalom és az újságírásban dolgozók bonyolult viszonyrendszerének feltárására tesz kísérletet, miközben igyekszik nem megfeledkezni a másik két problémáról, és hozzátenni a „hogyan” problematikáját.

Podobné produkty

A hajdani német vaskancellár, Otto von Bismarck szerint az újságírók pályatévesztett emberek. Állításával a nemcsak költőnek, hanem újságírónak is kiváló Juhász Gyula akképpen szállt szembe, hogy az újságíró pályatévesztett ember, de azt a pályáját tévesztette...
5.73 €
Oriana Fallaci hírhedten rossz természete sokszor beárnyékolta azt a tehetséget és elkötelezettséget, ami a 20. század második felének leghíresebb olasz újságírójává tette. A törékeny termetű, mégis hatalmas belső erőkkel bíró Oriana antifasiszta érzületű,...
11.75 €
A Da Vinci-kód felveti Jézus személye és az evangéliumi beszámolók történelmi hitelességének kérdését. Mi az igazság? Alátámasztják-e a történelmi tények és bizonyítékok, hogy a názáreti Jézus valóban az volt, akinek vallotta magát, azaz Isten Fia? Lee Storbel...
10.99 €
Brian K. Vaughan, a SAGA bestseller szerzője és Cliff Chiang, a WONDER WOMAN legendás rajzolója Matt Wilson színezővel és Jared K. Fletcher beíróval együtt a PAPER GIRLS - ÚJSÁGOSLÁNYOK ötödik kötetében folytatja az egyre drámaibb és sötétebb kalandot. Képes...
14.06 €
A többszörös Eisner- és Harvey-díjas PAPER GIRLS - ÚJSÁGOSLÁNYOK sorozatból az Amazon készített filmsorozat-adaptációt. Brian K. Vaughan, a SAGA bestseller szerzője és Cliff Chiang, a WONDER WOMAN legendás rajzolója Matt Wilson színezővel és Jared K. Fletcher...
15.46 €
„Új volt minden a világban, mert gyerek voltam. A fazék fényesre súrolva állt a tűzhelyen, a sámlira fellépve pirosában magamat láttam tükröződni. Borulni kezdett a sámli....
1.94 €
"Se nem kifli, se nem kukac, simán kufli, ezt mondogasd, vagy színezd! Játékos foglalkoztató füzet 3 éves kortól, kicsit másképp. Ha szívesen mókáznál és tanulnál is egy igazán Kuflis foglalkoztatóból ezt pont Neked találtuk ki. Színezők, labirintusok, relytvények...
4.48 €
A bájos meseregényt bizonyára sokan ismerik a tévé gyerekműsoraiból. Ezúttal könyv alakban ismerkedhetünk meg a Futrinka utcával - ahol mindig történik valami izgalmas - és lakóival: Cicamicával, Böbe babával, Morzsa kutyával, Sün Sámuellel és a többi kedves...
7.04 €
Politicians have failed us. But democracy doesn't have to. Bought by special interests, detached from real life, obsessed with re-election. Politicians make big promises, deliver little to nothing, and keep the game rigged in their favour. But what can we do?...
32.95 €