Pokoljárók - Borbála Bökös

9.27 €

Az ezernégyszázas évek első évtizedei óriási változásokat hoztak a Magyar Királyság és egész Európa történelmében. E változások központi alakja és fő mozgatórugója Luxemburgi Zsigmond, aki Nagy Lajos királyt követte a magyar trónon. 1410-ben vitatott körülmények között német királlyá koronáztatja magát, 1411-ben háborút indított Velence ellen Dalmáciáért, 1414-ben pedig összehívja a konstanzi zsinatot, melynek fő célja a római egyház egységének helyreállítása volt, de különösen Husz János tevékenysége miatt az egyház megreformálásának kérdéseit sem kerülhette meg. Zsigmond király és felesége, Cillei Borbála királynő törekvéseinek állandó segítője, tanúja és néha intrikus alakítója Gabriel de Sceleus, az egykor nagyváradi papnövendék, aki itáliai tartózkodása során megismerkedik a pápai udvar és a bíborosi kar valódi erkölcseivel és praktikáival. Gabriel a céljai érdekében eltanulja a leghírhedtebb itáliai méregkeverők fortélyait, miközben ifjúkori barátjával, Börki Andrással a mesés, távoli Keletről még Marco Polo idejében Európába jutott kéziratok után kutatnak azzal a szilárd meggyőződéssel, hogy az így megszerzett tudás nemcsak az egész hadviselést változtathatja meg, hanem királyuk hasznára is válhat. Az egyre magasabbra törő, egyre inkább a hatalom bűvöletébe kerülő Gabriel számára azonban valóságos pokoljárás az, ahogyan sorra súlyos választásokkal kénytelen szembesülni: állást kell foglalnia Zsigmond és Borbála konfliktusában Husz János kivégzését vagy szabadon bocsátását illetően, követnie kell a királynőt nagyváradi száműzetésébe, és végül egy évszázados titok megszerzésének érdekében el kell döntenie, mi a fontosabb számára, a hatalom vagy a barátja élete. Bökös Borbála A Sárkányos Rend című trilógiájának fordulatokban és intrikákban gazdag második kötete új és egyedi szemszögből mutatja be a Zsigmond-kor történetének első évtizedeit Konstanztól Nagyváradig, a bíborosi palotáktól a királyi várakig, a csataterektől az alkimista műhelyekig kalauzolva olvasóit.

Podobné produkty

Nincsenek határok, nincs kifogás, nincs lehetetlen. Ez a mottó vezérli Harnos Kristófot, aki úgy lett többszörös testépítő világ- és Európa-bajnok, hogy előtte egy autóbaleset...
5.04 €
A szerző két ógörög monda eseményeit és szereplőit viszi előre a távoli jövőbe. A különös bolygón játszódó kalandos történetben felbukkan Dédalosz is Ikarosz, Ariadné és az ifjú Thézeusz.
3.38 €
"A bipoláris depresszió nem mélabúság, nem búskomorság, nem rosszkedv, nem kedvetlenség, nem borongó szomorúság, nem is melankólia, ami idővel elmúlik, hanem kettős természetű érzelmi élet. Az ember két életet él egyetlen testben, és mind a két élete valódi...
11.24 €
Két fiú. Az egyik az örök háború poklából, a másik egy idegen bolygó szelídítetlen ősvadonából. És mindketten hirtelen kapcsolatba kerülnek a Delelő világának...
9.27 €
Nápolyi Johanna tinédzserkorú udvarhölgye, Chiara, nemcsak a tolvajlásban, a méregkeverésben és az intrikákban vetélkedhet a korszak legelvetemültebb gonosztevőivel. Irigyelt nyelvtudásával, éles eszével és magyar tanítójától eredő műveltségével Chiara arra...
9.27 €
Hovanyecz László beszélgetőpartnerei között akad tudós, színművész, akadémikus, zenetörténész és festőművész egyaránt. Ami az interjúalanyokban közös,...
0.25 €
A veszély néha feketében jár. És rád mosolyog, mielőtt felemésztene.Piper sosem akart kilógni a sorból. Épp elég különc azzal is, hogy az erdő szélén él a nagymamájával – távol a város zajától, a megszokott élettől. De a valódi különcség még csak most kezdődik…Damien...
8.42 €
Szilke, a Nagyváradon élő árva kislány rendszeresen megszökik a nevelőintézetből, hogy egy utcai bandához csapódjon. Miután az egyik balhé alkalmával villám csap belé, egy különös öregúr jön el érte, aki állítása szerint a nagyapja, és magával viszi egy párhuzamos...
15.46 €
Szilke, a Nagyváradon élő árva kislány rendszeresen megszökik a nevelőintézetből, hogy egy utcai bandához csapódjon. Miután az egyik balhé alkalmával villám csap belé, egy különös öregúr jön el érte, aki állítása szerint a nagyapja, és magával viszi egy párhuzamos...
10.84 €