Pipacska és Kockapaci kalandjai - L. A. Levinova,G.V. Szapgir

12.86 €

"Hol volt, hol nem, volt egyszer egy kicsi ház, lakott abban egy apró emberke. Pipacskának hívták, mert az arcocskája mindig piros volt. Zöld süveget viselt. A mi emberkénk, Pipacska, Nagy Varázsló szeretett volna lenni. Csillagokkal díszített ezüst süvegre vágyott. De hogyan lehet valakiből varázsló? Ezt bizony Pipacska már nem tudta, és nem is volt senki, akitől megkérdezhette volna. Ezért aztán elhatározta, hogy pajtásokat keres magának. Hiszen a jó pajtás mindig segít, ha kell." A nagy keresés közben rálelt a színes építőkockákra, s ahogy "egyik kockát a másikra rakta, a kockák egyszer csak felugrottak. Lett belőlük valami, se nem csikó, se csacsi - Kockapaci." Így kezdődik a két barát története, akik a mese folyamán csuda kalandokba keverednek, s még csudább teremtményeket ismernek meg: felhőelefántokat és felhőzsiráfokat, Nyuszi Gyuszit és Elefánt Elemért, vagy éppen a Zöldszakállú Manót, s közben persze megküzdenek a gonosz Pókhas Pállal. Az egyes fejezetek rövidek, frappánsak, a kísérő kérdések már a 3-4 éveseket is elgondolkodtatják, az esti közös meseolvasás pedig lebilincselő fejlesztőjátékká válik.

Podobné produkty

Gyerekek, ismeritek a két jó barátot, a pirospozsgás, zöld kalapos Pipacskát és a kockákból teremtett Kockapacit? Ha hallottatok már róluk egy másik könyvből, akkor sem ismeritek léggömbökből alkotott barátjukat, Lufi pacit. Képzeljétek, Lufi paci színes léggömbjei...
10.14 €
Nem tudom, te mit csinálnál, ha találnál az utcán egy mobilt, de nekem egy csomó bajom lett belle. Honnan tudjam, hogy kié, és mit csináljak vele? Jó, hogy Hédi a barátom, mert legalább annyira szereti a rejtélyeket, mint én. Ha ketten vagyunk, a megfigyelés,...
8.35 €
„Mély érzelmektől fűtött romantika.” – The Reading Café„Tüzes szerelmi történet.” – Red Cheeks Read„Ellopja a szívedet.” – Professor Romance Már akkor tudtam, hogy Donovan Decker milyen méretű cipőt hord, mielőtt megismertem.Annyira rohantam a reptéren, hogy...
11.26 €
Öltsd magadra Sherlock Holmes köpenyét, és merülj el az interaktív kalandokban! Három izgalmas Conan Doyle-történet főhőseként te alakíthatod az eseményeket, és a világ leghíresebb mesterdetektívjének bőrébe bújva deríthetsz fényt a bűntényekre. Kutasd fel...
18.31 €
„…Olvastam önfeledten, mint a diákkori, boldog vakációkon. Szakmai ártalomként ugyan fölrémlett az emberben, hogy most egy különös mufajú könyvet olvas, mely ötvözi a magyar tárcaírás hagyományait a riport pontosságával és a novella szigorú kompozíciójával,...
9.27 €
Egy tabletta gyász és szívfájdalom ellen. Egyfajta érzelmi fájdalomcsillapító. Az ember szükség esetén bekap egyet, és folytatja tovább az életét. Isten hozott a Pipacsmezőn, ahol minden megtört szív számára van remény a gyógyulásra! A kaliforniai sivatag távol...
15.46 €
A kis Gabi kimenti a tiszai árvízből szíve szerelmét, a kis Zsuzsikát.
2.82 €
Mit ?tehet egy szegény fiatal író, ha családjának pénzre, kisfiának cipőre van szüksége? Ír – a saját gyerekének. Ezt tette Móricz is 1906-ban. Ekkor jelent meg ugyanis ez a regénye először újsághasábokon folytatásokban. De nemcsak a honorárium, s siker is...
0.28 €
A csámpás Pipacs elindul megkeresni Miss Lilian édesapját Borneo ősrengetegébe.
2.82 €