Perzselő vágy - Ward J. R.

7.88 €

Szexi tűzoltók. Egy sérült lelkű rosszfiú. És egy igazi kemény csaj. Anne tűzoltóként a rengeteg izmos, tetkós pasi között mindig is megállta a helyét. A munkájánál már csak Dannyboy megbabonázó kék pillantásától gyúlt nagyobb lángra. Amikor egy esküvőn végre engedett a kísértésnek, az ágydöngetésbe az egész világa beleremegett. De mivel Danny nem épp a hűségességéről volt hírhedt, nem akarta túlgondolni a dolgot, bár nehezen feledte azt a széles vállat, kockás hasat, hát még az őrületes szerszámot… De aztán egy nap minden megváltozik. Egy raktártűz tragikus véget ér, és Anne, valamint a lány életét megmentő Danny számos súlyos sérüléssel kórházba kerülnek. A történtek után a férfi az ivásba és az érzelemmentes szexkalandokba menekül, Anne pedig gyújtogatási nyomozó lesz, és megpróbál tiszta lappal indítani. Persze a múltat nem lehet csak úgy kitörölni. Ahogyan Anne és Danny útjai újra keresztezik egymást, nem sokáig tagadhatják a közöttük dúló őrült vonzalmat. A férfi minden alkalommal szinte levetkőzteti a lányt a szemével, és ettől bugyi nem marad szárazon – Anne-é sem. Miközben próbálják meggyógyítani egymás lelkét és a sajátjukat is, annyi forró szexszel segítve ezt, amennyivel csak tudják, újabb veszély fenyegeti őket, amikor Anne gyanítani kezdi, hogy a város egyik legbefolyásosabb emberének köze van a sorozatos raktártüzekhez. És mint tudjuk, a tűzzel vigyázni kell, mert könnyen megégethet.

Podobné produkty

A gondviselés továbbra sem bánik kesztyűs kézzel Avalon Bloommal. Épp csak rálelt elveszettnek hitt családjára, és megízlelte a testi szerelem örömeit, máris a Thetoriszi uralkodócsaládok véres hatalmi harcának kellős közepén találja magát. Lord Azrael a Maddeneknek...
9.55 €
Nem számít, hogy gyerekkorunk óta titokban szerelmes vagyok belé.Nem számít, hogy úgy teszünk, mintha az a bizonyos csók meg sem történt volna.Nem számít, hogy az érzéseim mindent tönkretehetnek: barátságunkat, élete nagy álmát.Mert még azelőtt lelépek, hogy...
11.61 €
Vajon ?ismerjük a saját gyerekünket? Natalie Falcone habozás nélkül igennel válaszolna erre a kérdésre – egészen addig a szörnyű éjszakáig, amikor megcsörren a telefon: tűz ütött ki főiskolás lánya, Arden kollégiumi szobájában. A lány és unokatestvére, Rory...
8.45 €
„Majdnem három éve nem láttam, de bűnre csábító tekintetével ugyanúgy a bőröm alá férkőzik.”„Majdnem három éve nem láttam, és most elérhetetlenebb, mint valaha.”Bálint az egyéjszakás kalandok után komoly kapcsolatra vágyik, ezért aktívan randizik. Közben őrült...
9.86 €
„Tündérként születtem, vámpírrá váltam, és egy számkivetett égi lény szárnyait viselem. Elátkozott szentháromság vagyok."Miközben Solanis világát egyre vészjóslóbb földrengések rázzák, és az egész birodalom minden eresztékében recseg-ropog, Astraea, a csillaghajadon...
12.67 €
Callahan-Warren család 2. Most, hogy a Callahan-Warren-viszály házassággal, nem pedig vérontással ért véget, Degan Grant feladata is befejeződött Montanában, ezért elindul Kalifornia felé, mert ez van a legmesszebb az otthonától, amit el akar felejteni - ám...
11.26 €
"Most, ?hogy a Callahan–Warren-viszály házassággal, nem pedig vérontással ért véget, Degan Grant feladata is befejeződött Montanában, ezért elindul Kalifornia felé, mert ez van...
5.04 €
Te mit tennél, ha egyetlen meggondolatlan döntés miatt másnapra teljesen megváltozna az életed? Priya Ashford, a Santa Barbara Institute of Design végzős hallgatója mindent megtesz, hogy maga mögött hagyja múltját – bár még ő sem sejti, hány rejtély kerül hamarosan...
15.77 €
Meddig vagyunk képesek kordában tartani az érzelmeinket, és milyen áron tudjuk azokat magunk elől is eltitkolni? Egyáltalán miért nem vagyunk hajlandóak elfogadni azokat? Mi lett volna ha…? Vajon kiderül? Lucy és barátnője egy felhőtlen nyaralásra indulnak,...
4.76 €