Pénteken vasárnap - Bertók László

3.92 €

A Kossuth-díjas költő ezt írta új verseskötetéről:Sokáig, hét évig írtam ezt a könyvet, pedig a pillanatról szól. Arról, amit nem lehet kikerülni, de mintha örökké tartana, meg arról, amelyik fölvillan és eltűnik, hiába kapaszkodsz bele. Néha úgy érzed, sikerült megállítanod, megjelölnöd, sőt, ott maradni benne valameddig, de máris jön a következő, amely magával sodor vagy lehagy. Nem emlékszem már, hogy hosszabb szabadverseim (hosszúkáim) írása közben miért vetettem papírra az első tizenkét sorost. Talán azért, mint bárki más, aki feljegyez egy-egy fontosnak vélt gondolatot, hogy el ne felejtse. Talán azért, mert azt, hogy ,,halálmély égő toronyban utazol"" nem lehetett leírni másként, de le kellett írni, mert a New-York-i ikertornyok lerombolásának az első évfordulója volt. Leírni akkor is, ha elsősorban magamra gondoltam csak. Mert a hetvenedik esztendő holdudvarában egyre gyakrabban éreztem úgy, ,,mintha már pénteken vasárnap, sőt szerdán az lenne. Bizony."" S hogy mit tehetek, tehetek-e valamit, ha a test jelzéseiből (kudarcaiból, ,,hetvenkedéseiből"") azt olvasom ki, hogy ,,ott se vagy még, itt se vagy már"", ,,valaki más"" meg (a lélek?, a szellem?) úgy viselkedik bennem, mintha én húznám a vonatot. Mondjam azt, hogy ezt követően, miközben egyik kezemmel a vészféket keresgéltem, a másikkal a tizenkét sorosokat írtam? S egyszer csak hetvenöten lettek?Pillanatkák, így hívom őket. 

Podobné produkty

A 21 éves Justine két dolgot szeret az életben: a zenét és a hatvan év feletti embereket. Nagyszüleivel és testvérként szeretett unokatestvérével él együtt, akivel egyszerre jutottak árvaságra, amikor 17 évvel ezelőtt a szüleik autóbalesetet szenvedtek. A fiatal...
15.49 €
"Mert hiszen minek nekem az olyan szerelem, amibe beleszédülök, ami a magasba repít, aztán meg ott hagy azok kénye-kedvére, akik azt hiszik, hogy ezek a szavak az övéik, csak mert ők használják a leggyakrabban, ők kiabálják a leghangosabban." A történet elbeszélője,...
16.1 €
,,Tegnap kirándulni voltunk. Amikor egy cédrus alatt álltam, egy pillanatra megéreztem a lét elviselhetetlen könnyűségét. A másodperc egy törtrészére jutott ki nekem a jóból....
9.86 €
Hányszor próbált már változtatni a szokásain, hogy végül ráébredjen, önmagunkon változtatni még annál is nehezebb vállalkozás, mint amikor másokat próbálunk változásra bírni? Ötnapos akciótervében Kevin Leman a rá jellemző szellemes és praktikus pszichológiai...
10.36 €
Józan ész, humor és néhány egyszerű stratégia – ezt kínálja az előadóként és showmanként is népszerű pszichológus szerző a szülőknek. Ötnapos akcióterve segít a mindennapos hatalmi játszmák és csatározások kiküszöbölésében, és felkészíti a szülőket arra, hogy...
11.25 €
Az élet nem mindig könnyű, különösen kamaszkorban. A szerelemről, az útkeresésről, a csalódásokról és a fájdalomról nehéz mesélni. A Köszönöm, én jól vagyok! eltér a megszokott irodalmi daraboktól – szívbemarkolóan őszintén szól azokról az érzésekről, amelyekkel...
5.35 €
Terjed egy szóbeszéd az interneten, miszerint Nohara városka vasútállomása különös kincset rejt: egy könyvesboltot, ahol mindenki megtalálhatja azt a könyvet, amire épp a legnagyobb szüksége van. Amikor a gátlásos fiatalember, Kurai Fumija értesül erről, azonnal...
10.98 €
Terjed egy szóbeszéd az interneten, miszerint Nohara városka vasútállomása különös kincset rejt: egy könyvesboltot, ahol mindenki megtalálhatja azt a könyvet, amire épp a legnagyobb szüksége van. Amikor a gátlásos fiatalember, Kurai Fumija értesül erről, azonnal...
16.9 €
Sosem kellett volna találkozniuk, ám a végzet mást szánt nekik. Dominique Lemieux nem csak luxusingatlanok értékesítésével szerzett magának hírnevet... A francia felső tízezer köreiben hedonista, szexi agglegényként tartják számon. Habár világéletében habzsolta...
15.49 €