Pedig mi azt hittük - Bolyki László

12.65 €

Az emmausi úton olyan emberek találkoznak Jézussal, akik hittek benne, vele jártak. Valaha izzott a szívük, de ez a szív kihűlt, amikor a szilárdnak látszó hit és reménység szertefoszlott. A dolgok nem úgy alakultak, ahogy remélték. Pedig ők azt hitték, hogy… Manapság is hívők tömegei járnak kiégett szívvel az élet emmausi útjain. Jézust követve jutottak zsákutcába, ezért otthagyták gyülekezeteiket, a korábban lelkesen végzett szolgálataikat, felszámolták a keresztény barátaikhoz fűződő kapcsolataikat. Vagy külsőségben megtartották ugyan a hívő életük kulisszáit, de a hitüket értelmetlennek és erőtlennek érzik. Ilyenkor marad a fájdalom, az önmarcangolás, az üresség vagy a keserű cinizmus. Pedig mi azt hittük – mondják kiábrándultan. Rájuk gondolva és feléjük fordulva mesél a közismert szerző, Bolyki László mindarról, amit megélt és a Szentírásból megértett.

Podobné produkty

Ma a társadalomban és az egyházakban a férfias értékek – mint az erő, a kitartás vagy a tekintély – válságban vannak – állítja a szerző. Ennek egyik oka, hogy az apák lélekben vagy fizikailag is eltűnnek a családokból, nem adják át a generációról generációra...
11.41 €
Mimi és Mimó ikrek. A nagyszüleik tanyáján élnek, nagy szeretetben, csakhogy az életük egy szomorú és szörnyű titkot rejt: három évvel ezelőtt, egy őszi éjszakán, a szüleik nyom nélkül eltűntek a házuk alatti laboratóriumból... Aztán egy békés augusztusi estén,...
8.45 €
Szenzációs lelet változtatta meg radikálisan a képet, amelyet eddig Adolf Hitler apjáról, Alois Hitlerről és a Hitler családról alkothattunk: az apa kötegnyi, megsárgult levele egy padláson vészelte át a „Führer” személyes dokumentumait eltüntető náci időket,...
19.32 €
Démonologické spoločenstvo má nového vodcu. Hrozba vojny spektra však pretrváva. Po ôsmich rokoch od ďalšieho prevratu sa Máté viac nedokáže zaobísť bez Radaninej pomoci. Tá sa vracia do Innsbrucku, aby spolu nastolili mier medzi bytosťami z hierarchie svetla...
9.7 €
Radana Vranická sa naučila načúvať vnútornému hlasu, ktorý sa jej ozýva od osemnástych narodenín. Radí jej, predvída budúcnosť, pozná pravdu o každom človeku. Keď ju uprostred horúceho dňa v Prahe napadne démon, vďaka hlasu intuície sa jej podarí uniknúť. Na...
13.9 €

9 €
Milliók reménykedtek Adolf Hitler halálában, ám csak néhányan rendelkeztek azokkal a képességekkel, azzal az eltökéltséggel és lehetőséggel, hogy merényletet kísérelhessenek meg ellene. A Harmadik Birodalom messianisztikus vezetője ellen állítólag 42 merényletet...
10.97 €
Démonologické spoločenstvo má nového vodcu. Hrozba vojny spektra však pretrváva. Po ôsmich rokoch od ďalšieho prevratu sa Máté viac nedokáže zaobísť bez Radaninej pomoci. Tá sa vracia do Innsbrucku, aby spolu nastolili mier medzi bytosťami z hierarchie svetla...
16.9 €
Všetci mocní hráči vo svete démonológov už vedia, že sa schyľuje k rozhodujúcej potýčke. No Innsbrucku môže vládnuť len jeden z nich. Radana si osvojila nové schopnosti a je pripravená bojovať o prežitie. Ak sa jej včas nepodarí porozumieť konfliktu, ktorý...
14.9 €