Paulus - János Térey

7.32 €

,,Huszonkét éve, 2001-ben jelent meg Térey János nagy hatású verses regénye, a Paulus. Az ezredforduló budapesti programozó-hekkerének és a sztálingrádi csata Paulus tábornokának pálfordulását követő mű nemcsak egymással állítja szembe és párhuzamba a fő karaktereket, de azzal a Pál apostollal is, aki megtérésével új irányba fordította a keresztény vallást és egyházat. „Másfelől, az »újítás« kifejezés elsősorban a Paulusra igaz. Egy tökéletesen tetszhalottnak számító műfaj megreformálásáról van szó, számtalan olyan elemmel tarkítva, amelyeket addig a verses regény nem ismert. Nem is verses regénynek tekintem, hanem elsősorban eposznak, hiszen történelmi tapasztalat áll mögötte, részben a sztálingrádi rész, a königsbergi vagy akár a pesti színek miatt is. Ami pedig a popkultúrát illeti, nehéz eldönteni, hogy mi az, ami csupán kordivat, és mi az, ami maradandó érték. Az biztos, hogy igyekeztem a Paulusban a megfelelő arányokat megtalálni a korfestő elemek és az aktualizáló stílusjegyek között. Azt hiszem, hogy alapvetően azon írók közé tartozom, akik saját magukat vetítik ki számtalan alakban a világba. Amit írok, az mégsem önéletrajz és legkevésbé sem alanyi költészet.” (Térey János, Kritika, 2003) Mert munkanap jön munkanapra, S az ügynök Pál vihart arat. Ó, adatrablók bús csapatja, Klaviatúrás gályapad! A Termann Művek modem-őre Phreakert szagol ki jóelőre: A bázis előtt lesben áll E modern telefonbetyár, Passwordöt kér, felőrli rendre Titkárnőink idegzetét. »Becserkésszük telephelyét!« Hálóra kapcsolt, őszi elme, Képernyődet most otthagyod, S futtatsz hétvégi programot.

Podobné produkty

Pátrání po obětech „krvavého léta“ 1945 přivádí pražského studenta na Vysočinu. Zapadá ale tragický příběh posledního německého faráře v Jihlavě do jeho diplomové práce? Byl skutečně obětí, či kolaborantem? Mohou ještě žít ti, co tenkrát stříleli? Co se odehrálo...
11.51 €
Pátrání po obětech „krvavého léta“ 1945 přivádí pražského studenta na Vysočinu. Zapadá ale tragický příběh posledního německého faráře v Jihlavě do jeho diplomové práce? Byl skutečně obětí, či kolaborantem? Mohou ještě žít ti, co tenkrát stříleli? Co se odehrálo...
19.84 €
Vôňa Japonska vo vašej kuchyni Pripravte si doma pravé japonské vegetariánske lahôdky: rámen, miso, suši a jedlá z ryže, zeleninové chuťovky, grilované jakitori aj dezerty. Stevan Paul, autor úspešnej kuchárskej knihy Japonská kuchyňa: Recepty na každý deň,...
30.15 €
Vôňa Japonska vo vašej kuchyni Pripravte si doma pravé japonské lahôdky: rámen, miso, suši a sašimi, vegetariánske jedlá aj pokrmy z grilu. Autor Stevan Paul prináša 80 receptov, v ktorých vysvetľuje, ako funguje bežná príprava japonského jedla. Okrem klasiky...
30.15 €
Teremteni elképesztő izgalmas. Mekkora érzés gyurmából élethű macit gyúrni, nem? Vagy malacot... Vagy kiskutyát... Vagy madarat... Vagy elefántot... Képzeljétek el, az Egyisten mennyit mulathatott, miközben hullócsillagot, pörölycápát, pandahangyát, tapírt,...
10.99 €
Trianoni Hamlet, black metál Haramiák és a Káli-medencében forgatott zombiapokalipszis a Füst Milán Színház ifjú színészének repertoárján. A növekvő népszerűségben lubickoló Csáky Alex szereplése az „intellektuális túlélő-horrorban" végül rossz döntésnek...
7.3 €
Rosmersholm: nagy tervek, nagy álmok, elveszített hitek, elvesztegetett lehetőségek otthonos helyszíne. A polgári világrend alkonya, a szabadságvágy és a reményvesztett boldogságkeresés metaforája Henrik Ibsen drámájából átfogalmazva jelenkorunkba. Térey János...
4.76 €
Mária Terézia zaujíma na panteóne európskych panovníkov významné miesto. Od chvíle, ako sa ujala vlády, slúžila svojej ríši s nesmiernou energiou. Panovníčka mala prísnu katolícku výchovu, no vlastnila aj značnú dávku pragmatizmu. Ako rakúska arcivojvodkyňa...
11.99 €
Térey János nagy ívű verses drámatrilógiája, az életmű egyik mérföldköve, 2004-ben jelent meg, azóta emlékezetes színházi előadás és ennek nyomán film is készült belőle a Krétakör társulatával, Mundruczó Kornél rendezésében. A drámai költemény második kiadása...
7.32 €