Partials – Részben ember - Dan Wells

6.73 €

Az ?emberi faj a teljes megsemmisülés szélén áll, miután a Részlegesekkel – az emberekhez megtévesztésig hasonlító, ám mesterségesen előállított szerves lényekkel – folytatott háború megtizedelte a népességet. Az ott bevetett RM nevű vírus néhány tízezerre redukálta a túlélők számát, akik Long Islanden rendezkedtek be, míg a Részlegesek rejtélyes módon visszavonultak. Bármikor lecsaphatnak újra, de ennél is sürgetőbb probléma, hogy egy évtizede nem született az RM-re immunis csecsemő.   Kira, egy tizenhat éves orvostanhallgató a saját bőrén tapasztalja meg, ahogy az RM miatt az emberiség maradéka lassan kipusztul, miközben a kötelező terhességi törvény a polgárháború szélére sodorja őket. Kira nem hajlandó tétlenül nézni az eseményeket, mindent elkövet, hogy megtalálja a vírus gyógymódját. Erőfeszítései közben döbben rá: mind az emberiség, mind a Részlegesek túlélése azon múlik, sikerül-e felfednie a két faj közötti kapcsolatot – amelyet az emberiség vagy elfelejtett, vagy soha nem is tudott róla.   Dan Wells, a Nem vagyok sorozatgyilkos méltán elismert szerzője izgalmas utazásra invitálja az olvasót egy olyan világba, amelyben maga az emberi lét fogalma kérdőjeleződik meg – ahol emberi mivoltunk egyben a legnagyobb hátrányunk és egyetlen reményünk a túlélésre.

Podobné produkty

Učební text popisuje základní principy snímatelných částečných náhrad a jejich roli v konvenční protetické rehabilitaci. Je strukturován do šesti ilustrovaných kapitol, věnovaných definici a indikacím snímatelných částečných náhrad, jejich konstrukčním prvkům,...
14.99 €
Greg Heffley nem szereti a meglepetéseket - főleg a szülinapján nem. Arra a döbbenetes meglepetésre pedig végképp nem volt felkészülve, amit az idei születésnapjára tartogatott a családja. Greg a saját kárán tanulja meg, hogy a nagy zsúr nagy zűrrel jár. Már...
11.26 €
90 Classic titles celebrating 90 years of Penguin Books During his reign, Lord Cobham was burnt alive, but I forget what for. In Jane Austen’s breezy and entirely biased telling of English history, Mary, Queen of Scots is a scandalously wronged victim, Elizabeth...
8.95 €
Prózy Šachová partia v nebi sú obdivuhodne vyrozprávané, striedajú sa tu príbehy cestopisné, cestovateľské s príbehmi spomienkovými, osobnými. Niektoré z nich sa odohrávajú na rodnej Orave, sú jemne prepojené veľkou autentickosťou, vďaka ktorej čitateľ uverí,...
10.9 €
Puzzle obsahujúce 500 dielikov. Rozmer motívu je 47x33 cm. Vek: 10+
10.99 €
Môže sa nenávisť zmeniť na pravú lásku? Maddie Montgomeryová neznáša Gryffa Daviesa už od detstva. No rovnako dlho je doňho aj tajne zamilovaná. Nepriateľstvo medzi ich rodinami trvá celé stáročia, a preto vôbec nedúfa v opätovanie svojich citov. Vlastne ani...
15.35 €
A túlvilágon egy Johannusz nevű emberi lélek e világra készül megszületni. Az isteni törvény szerint a "Világnézetek boltjában" vásárolhatja meg a nézeteit, amelyek alapján a földön élni fog. A boltban egy fura öreget talál, a világnézetárust, aki ördögi ravaszsággal...
9.62 €
O institucích české demokracie toho dnes víme dost, o politických postojích občanů a způsobech jejich politického jednání systematické informace především z posledního období chybí. Ve veřejné diskusi se tradují sdílené předsudky o lhostejných a pasivních Češích,...
13.63 €
Dora really, really doesn't like parties! They are too loud and too busy. Maybe she won't have to go if a gorilla steals her party dress or if a giant frog eats her shoe!But...what if Dora could find a nice quiet place at the party, and someone else who doesn't...
18.95 €