Párbeszéd a groteszkről - István Örkény

12.95 €

Örkény István interjúinak gyűjteményével a reflektor most az életműsorozatban eddig megjelent művekről a művek háttérvilágára irányul. Egy remek társalgó beszélget kendőzetlenül főleg életrajzi és irodalmi témákról, könnyedén elhárítva minden próbálkozást, hogy szoborrá avassák: saját figuráját és sorsát is olykor metsző szarkazmussal kezeli, öniróniára mindig készen áll akkor is, amikor alkotói szemléletéről és technikájáról kérdezik. Az általa oly magas szintre emelt groteszkről szerényen azt mondja: írói eszközeit csak hozzácsupaszította a világhoz, a századhoz. Politikus írónak nevezi magát, aki bármilyen áttételesen is, mindig ugyanarról írt: „a mi korunkról és benne mirólunk, a mi népünk jelenéről”. Ez a nép pedig – szegezi kíméletlen kritikáját egyúttal nekünk, olvasóknak is – önsajnálattal, morális önfelmentéssel, a történelmi vétkek elkenésével nem válhat „felnőtt” nemzetté. Az interjúknak ezek a komoly pillanatai is feloldódnak Örkény közvetlen és világos beszédében, amelyet természettudományos műveltségéből hozott. Élvezet hallgatni egy éles intellektus evidenciaként ható, lényegre fókuszáló mondatait. Kíváncsisága és derűje pedig ragadós: kedvet csinál élethez, irodalomhoz.

Podobné produkty

Two prostitutes have been murdered in Tokyo. Yuriko had been working as a prostitute all her adult life, starting while still at school, where her stunning beauty compensated for what she lacked in intellect and commanded attention from older men. Ka zue worked...
8.27 €
Sto po všech stránkách obtížně zařaditelných textů představuje úkrok stranou z dosavadní autorovy tvorby, anebo možná nový začátek. Uvozené jsou všeříkajícím Shakespearovým citátem: Čemu se chechtá? On naříká.
12.55 €
Monografie malíře Michala Tomka, který se řadu let věnoval restaurování vzácných maleb v ČR i zahraničí a od roku 2000 už výhradně vlastní tvorbě. Je autorem více než 300 obrazů s temně groteskní tématikou, které byly prezentovány již na desítkách autorských...
15.55 €
Vydařená sbírka povídek dlouholetého českého autora science fiction a jeho gejzír nápadů opět přináší jemný a skrytý humor, filosofii a laskavý nadhled v té správné kombinaci. Proto možná příběhy většinou končí dobře. Povídky se odehrávají v budoucnosti a často...
2.8 €
Kosmické grotesky vznikaly v šedesátých letech 20. století a Italo Calvino jimi definitivně opouštěl klasické vyprávěcí postupy, neboť patřil k autorům, kteří neustále propátrávají nové cesty. Výchozím materiálem těchto povídek tentokrát nebyly lidské příběhy,...
16.39 €
Satiricko-humoristické krátke prózy spisovateľa a publicistu Václava Chlumeckého prvýkrát uzreli svetlo sveta v novinách pred sto rokmi. Autor je považovaný za jedného z prvých tvorcov sci-fi v slovenskej literatúre. Klasika zo Zlatého fondu SME.
3.45 €
Addie, a hetvenes éveiben járó özvegyasszony rosszul alszik. Megkéri hát szintén özvegy szomszédját, Louist, töltse ezentúl az ő ágyában az éjszakákat: nem szexre vágyik, csak társaságra. Mindketten izgatottan készülnek az első éjszakára. És teli kétellyel....
10.68 €
"Nem a dolgok összeomlása értelmében vett apokaliptikus ponton áll kultúránk, minden ízében, hanem a 89-es fordulatban a szónak az az értelme jelenik meg, miszerint az apokalipszis: a dolgok igazi arcának feltárulása. Az egyik oldalon célvesztés, a másikon...
11.15 €
Istennel kapcsolatban Ádám ősatyánk óta olyan helyzet alakult ki, amiben Teremtő és teremtmény beszélgetést folytathat, vagyis szól az Alkotó az alkotásához. Az ember ne szálljon szembe Teremtőjével, hanem beszéljen vele. Ez a beszéd imádságban ölt testet,...
5.77 €