Jó néhány mesét rejtettem a párarajzok mögé. Mert most egy könyv erejéig csak visszatértem az útközben megesett történeteimhez. Mondjam, hogy ez a „műfaj" a kedvencem? Hol mosolyos, hol könnyes ismerkedős játék. Nincs nagy hűhó körülötte, elég, ha fölszáll az ember egy vonatra, keresztbe teszi a lábát, és figyel. Vagy leül, mondjuk, pacalt enni a piacon három marcona férfi mellé. De álmodozhat is egy fiú lelkébe bújva egy kék öbölre néző ablakban. Elkísér egy csudanőt Kecskeméttől Alaszkáig. Öreg katonamesét hallgat könnyes szemmel, és szamarat lovagol a rilai kolostort övező hegyekben. Ültek már átkarolva egy biciklivázon szerelmesen? S emlékeznek a koltói nászutasokra? Ugye, igen? És ez még csak töredék mindabból, ami itt szép sorban következik.