Panel Boogie - Kapinya Viktória

9.86 €

„Ennek a panelháznak húsleves helyett akció, buli és humor fő a konyháiban.” - Juhász-Barna Sarolta @Kultúrklisék. Mi érdekes történhet egy tízemeletes panelház elöregedő lakóközösségében? Az biztos, hogy a pécsi Szaggató közben nem az unalom tartja össze a falakat. Nem elég, hogy hirtelen meghal a közös képviselő, még az is kiderül, hogy halála előtt valamiért meglovasította a társasház liftfelújításra gyűjtögetett millióit. Egy közösen átmulatott este alkalmával a lakók egy csoportja kitalálja, hogyan tehetnének szert némi bevételre: táncos rendezvényeket, könyv és- filmklubot szerveznek a házba időseknek, később pedig a tilosban járást megkoronázva illegális borteraszt is nyitnak a tízemeletes tetején. És amíg több generáció kisebb-nagyobb bökkenőkkel próbálja közös erővel kompenzálni a társasházi kassza hiányát, addig egészen különös sorsok bújnak elő az ajtók mögül. A lépcsőházban csak úgy röpködnek a rigolyák, a bulikon ropognak a csigolyák, az akciódús történetben szereplő kotnyeles nagymamák konyhájában pedig a ház szinte összes titka terítékre kerül. Irénke és Gizi néni például sajátos nyomozási módszerével igyekszik kiteregetni az elhunyt közös képviselő szennyesét, a pár éve megözvegyült Szűcs úr végre kísérletet tesz szomszédasszonya szívének elnyerésére, néhányan pedig a még nem túl kései szerelem keresésére indulnak. Vajon sikerül rálelniük hőseinknek az elveszett milliókra, vagy akár még többre is? Kapinya Viktória második regénye egy percet sem hagy az unatkozásra: amíg a szereplők a twistet járják, addig az olvasónak garantáltan nem kell egy kis rekeszizomtornáért a szomszédba mennie. Vagy ez esetben talán mégis...

Podobné produkty

Az ötvenes évei vége felé járó Éva a mediterrán hangulatú Pécs egyik kis könyves antikváriumának tulajdonosa. Nárcisztikus férjétől való nehéz válása óta mindennapjait főként a boltban gubbasztás, az óriásuszkárjával tett séták, és a felnőtt lányaival való...
14.06 €
"Ez a regény a legtöbbeknek csak egy izgalmas sztori, nekem azonban emlék: egykor ez volt a valóságom." - Jucus, a történet ihletője A Németországban élő Anna világa összeomlik, amikor végső búcsút kell vennie szerelmétől, a nála több mint harminc évvel idősebb...
18.31 €
- Mi leszel, ha nagy leszel? - kérdezik gyakran a rokonok, a szomszédok, sőt néha még a fagyiárus vagy a postás is. Te mit felelsz ilyenkor? Mi szeretnél lenni, ha felnősz? Tűzoltó? Katona? Vadakat terelő juhász? Vagy inkább orvos, tanár, mérnök? Netán autóversenyző,...
11.24 €
A celebration of the quirky, surprising, and often spectacular work of Dutch fashion designers Viktor & Rolf Conceived and designed by acclaimed graphic designer Irma Boom, this book brings to life the legendary conceptual creations of Dutch duo Viktor...
189 €
Madárfüttyös hajnalra ébredt a falu. Peti korán kelt, hogy pünkösdi virágokra cserélje egy kislány koszorúját. Hazafelé találkozott a szomszédban vendégeskedő Fannikával – s utána számos izgalomban lett része a gyerekeknek. A meséből megismerhetjük az egyik...
11.26 €
A Bosnyák Viktória Mantyusok-sorozatában megjelent Bátorság, Tomi! című regény feldolgozására 2-3. osztályban alkalmas feladatgyűjtemény fő célja az értő olvasás gyakorlása, valamint az olvasott szöveg kreatív feldolgozása egyéni, páros és csoportmunkában....
6.73 €
Feladatgyűjtemény Bosnyák Viktória közkedvelt, A sirály a király? című, helyesírást gyakoroltató regényéhez, melynek anyanyelvi témája az LY-os szavak. A feladatgyűjtemény alkalmas iskolai, csoportos, és önálló felhasználásra is. Hevérné Kanyó Andrea mesterpedagógus...
7.01 €
Zaujímavosti, z ktorých ti padne sánka! TRAMTARARÁ! Víta ťa skvelá FAKTopia - krajina fantastických faktov! Na každý fakt v tejto knihe prekvapujúco nadväzuje ďalší fakt. Vydaj sa po ceste plnej zaujímavostí, ktorá sa stáča od dinosaurov k sliepkam, potom odbočí...
11.04 €
Jestlipak víte, kolik kilometrů je dlouhá Namibská poušť a jak jsou vysoké Viktoriiny vodopády? Nový průvodce po Namibii vám prozradí další zásadní i drobné zajímavosti ze světa této divoké, překrásné země jako stvořené pro dobrodružství. Zjistíte, na co se...
29.99 €