Pán Péter - James Matthew Barrie

6.19 €

Minden a londoni Kensington Parkban kezdődött. Ide hordták régen a dadák a kisgyerekeket játszani, akik önfeledten futkároztak, kriketteztek, vitorlás hajót úsztattak a Kerek-tavon. Ám amikor esténként bezárult a park ódon nagy kapuja, a sétányokra előmerészkedtek a tündérek, Pán Péter pedig zenélt nekik. Ő az elveszett fiúk vezére, a kalózok rettegett ellensége, a büszke, pimasz, örök gyermek. Éjszaka berepül a nyitott ablakon, és Sohaországba viszi a kicsiket. Így történt ez Wendyvel és két fivérével is, akik hosszú-hosszú időt töltöttek Pán Péter szigetén. A rengeteg kaland, játék és mulatság után azonban hazavágytak, ahogyan egyszer minden gyermek felnő. Egyetlenegyet kivéve. Ő Pán Péter. Gyermekként megismerjük, hogy felnőttként elfelejtsük őt. A több mint száz évvel ezelőtt keletkezett Pán Péter-történetekből számos filmfeldolgozás készült, részleteit magyar nyelvre is lefordították, sok színesen illusztrált képeskönyv őrzi Pán Péter alakját. Jelen kiadás a mű teljes fordítását tartalmazza: a Pán Péter a Kensington Parkban és a Péter és Wendy című regényeket.

Podobné produkty

„A másodiknál jobbra, azután egyenesen előre egész reggelig.Péter azt mesélte Wendynek, erre visz az út Sohaországba, de még a madarak sem találták volna meg ez alapján, pedig ők térképpel a kezükben repülnek, és a huzatos sarkokon mindig belenéznek. Tudjátok,...
12.67 €
„A másodiknál jobbra, azután egyenesen előre egész reggelig. Péter azt mesélte Wendynek, erre visz az út Sohaországba, de még a madarak sem találták volna meg ez alapján, pedig ők térképpel a kezükben repülnek, és a huzatos sarkokon mindig belenéznek. Tudjátok,...
16.9 €
Discover our collectable Puffin Clothbound Classic edition of Peter Pan Puffin Clothbound Classics are stunning collectable gift editions of some of the best-loved classics in the world - including this highly anticipated edition of Peter Pan. The Darling children's...
20.9 €
Minden a londoni Kensington Parkban kezdődött. Ide hordták régen a dadák a kisgyerekeket játszani, akik önfeledten futkároztak, kriketteztek, vitorlás hajót úsztattak a Kerek-tavon. Ám amikor esténként bezárult a park ódon nagy kapuja, a sétányokra előmerészkedtek...
8.45 €
J. M. Barrie's Peter Pan is a thrilling adventure for all ages - the story of the boy who refuses to grow up is a tale that never gets old. It follows the Darling children, Wendy, John and Michael, who befriend the magical Peter and are whisked away to Neverland,...
13.5 €
J. M. Barrie's classic children's story is reimagined in this delightful full-color deluxe edition filled with all-new illustrations and ten removable features specially designed by MinaLima, the award-winning design studio behind the graphics for the Harry...
34.9 €
Peter Pan, or The Boy Who Wouldn't Grow Up and Peter and Wendy are the stage play and novel (respectively) which tell the story of Peter Pan, a mischievous little boy who can fly, and his adventures on the island of Neverland with Wendy Darling and her brothers,...
0.88 €
HarperCollins is proud to present its incredible range of best-loved, essential classics. 'Second to the right ...and then straight on till morning!' Desperate to hear bedtime stories, Peter Pan waits outside the nursery window of Wendy, John and Michael Darling....
5.55 €