Padovától Trianonig - Mária Ormos

10.68 €

Ormos Mária ebben a könyvében az 1918 és 1920 közötti időszak magyar sorskérdéséről, az ország számára készülő trianoni békeszerződés kialakulásáról és emberi, társadalmi, gazdasági, országszerkezeti következményeiről szól. Az eredeti levéltári anyagok alapján készült mű a békeszerződést a különböző előjelű legendák, mítoszok, emóciók és indulatok dzsungeléből átemeli a történelmi realitás száraz szigetére.Választ ad olyan kérdésekre, hogy miért írt alá Henrys francia tábornok 1918. november 13-án egy olyan katonai konvenciót, amelyet nem tudott betartani? Miért készítette elő Budapest megszállását, ha oda végül is nem vonult be soha? Mi volt a háttere, lényege és célja az úgynevezett Vix-jegyzéknek? Hogyan próbálta Fernand Vix alezredes betartatni az 1918. novemberi belgrádi katonai konvenciót és eközben milyen kalandokba keveredett stb.Mint tudjuk, a békeszerződés értelmében Magyarország elvesztette a magyar lakosság egyharmadát, és korábbi területének mintegy kétharmadát. Elveszett a két legértékesebb gabonatermelő régió, továbbá a polgári és polgárosodó kisebb és nagyobb városok, azaz megszűntek a polgári gondolkodás és életmód fészkei.A békeszerződés tehát társadalmi szempontból eltorzította az ország arculatát, gazdasági szempontból viszont aláásta a kiegyezést követő ipari építkezés egész rendszerét. Ráadásul az ország gyakorlatilag védtelenné vált.Nem nyújt vigaszt, hogy a békerendszernek nemcsak a Magyarországra vonatkozó része, hanem az egésze irreális, meggondolatlan és végtelenül káros volt, méghozzá nemcsak a közvetlenül érintettek szempontjából, de egész Európára, sőt az egész világra nézve is. Nem az észszerű kiegyezés, hanem a vak bosszú és szerzésvágy vezérelte, a nemzeti eszme hangoztatása közepette a békeszerzők fütyültek az etnikai viszonyokra, és mindez együttvéve úgyszólván törvényszerűen vezetett az új konfliktusokhoz és végül a második világháborúhoz.

Podobné produkty

A kötet modern szemléletű politikatörténeti munka. Vagyis a szerző figyelme minden olyasmire kiterjedt, amely a politikumot befolyásolja. Így például az 1918-as polgári demokratikus forradalom elbeszélésénél szó van benne a spanyolnáthának nevezett pusztító...
25.77 €
A Kárpátok-övezte Duna medence tökéletes földrajzi és gazdasági egység. Ilyet az Úristen csak keveset teremtett ezen a földön. Minden erővonala és összetevője központkeresően fut össze a Nagy Magyar Alföldön és parancsolóan megköveteli az egységes, központi...
18.39 €
A hazai Trianon-kutatás egyik hiányzó láncszeme az amerikai álláspont ismertetése, különösen a majdani határok kérdésében. Ez a kötet az első világháború idején működő amerikai béke-előkészítő bizottság, az Inquiry magyar vonatkozású anyagait mutatja be a kezdetektől...
7.98 €
Az I. világháborút lezáró 1920-as trianoni békeszerződés értelmében Magyarország elveszítette területének 67 és lakosságának 58 százalékát. Ha a Magyar Királyságon belül területi és politikai autonómiát élvező Horvátországot is beszámítjuk, akkor a területi...
7.3 €
Az I. világháborút lezáró 1920-as trianoni békeszerződés értelmében Magyarország elveszítette területének 67 és lakosságának 58 százalékát. Ha a Magyar Királyságon belül területi és politikai autonómiát élvező Horvátországot is beszámítjuk, akkor a területi...
12.9 €
Potrebujeme pochopiť rozdiel medzi sebaláskou a sebeckosťou. Osoba so zdravou sebaláskou má zo seba dobrý pocit, stará sa o seba všemožným spôsobom, má sebaúctu a berie zodpovednosť za svoj život, napriek tomu je schopná sústrediť sa na druhých a byť s nimi...
7.5 €
A történelem folyamán minden háborúnak volt saját neve. Kivéve annak, amelyikről ez a könyv szól. Ezt nemes egyszerűséggel úgy hívták: a nagy háború. Az elnevezés jól tükrözi a méreteit, amelyek minden korábbit felülmúltak. 1914-re az ipari forradalomnak és...
56.2 €