Összezárva - Stina Jackson

6.73 €

„Szörnyek ?nincsenek, csak emberek.” Egy távoli, magába zárt svéd falu. Hó, végtelenbe vesző utak, sötétségbe dermedt erdők, feneketlen kút – ez Ödesmark. A település lakói közt nem egy bizarr, torz figura akad, ám egyvalami közös mindannyiukban: a gyűlölet Vidar iránt, aki mások szerencsétlenségét kihasználva tetemes vagyont halmozott fel, amelyet a pletykák szerint a házában rejteget. Az öreg a lányával, Livvel, és az unokájával él egy fedél alatt, akiket rövid pórázon tart, és megnyomorítja az életüket. A férfi árgus szemmel figyeli a szomszédok minden lépését, és nem bízik a világon senkiben. Jóllehet Vidar szívós vénember, felette is eljárt az idő, így aztán a könnyű préda lehetősége sokak fantáziáját megmozgatja. És vannak, akik az erőszaktól sem riadnak vissza… Amikor Vidart meggyilkolják, szinte lehetetlen kideríteni, ki tette, mivel a faluban szinte mindenki hajlandó lett volna rá. Ám az erdő elleplezi a zajokat, a hó elnyomja a sikolyokat, a kút elfedi a titkot, a házak elrejtik a bűnösöket, a falu pedig hallgat. Az Ezüstút című debütáló regényével egy csapásra híressé vált Stina Jackson új lélektani krimijében ismét Svédország legészakibb tájaira kalauzolja el az olvasót, miközben a mérgező emberi kapcsolatokat és a kitörés lehetőségét vagy lehetetlenségét boncolgatja.

Podobné produkty

Létezik-e a túlvilág? Mi történik velünk, amikor meghalunk? Hogyan találjuk meg az életben a valódi utunkat? Az Üzenetek a túlvilágról különleges nézőpontból közelíti meg a mindenkit foglalkoztató, örök kérdéseket, miközben olyan hétköznapi emberekről olvashatunk,...
6.45 €
Mindent feltettem egy lapra érted Nem hittem volna, hogy egy gyönyörű nő miatt veszni hagynék mindent, amit felépítettem. Az emberek érzéketlennek tartanak. Arrogánsnak. Könyörtelennek. Szerintem inkább kitartó vagyok. Charleston egyik legbefolyásosabb ügyvédjeként...
14.19 €
Még egyszer nem törheted össze a szívem! Apu figyelmeztetett, hogy ne kezdjek olyan fiúval, mint Jace Jacobs. Tudtam, hogy bajban van. Az ellenállhatatlan lázadó, aki harcban áll az egész világgal. A szívem megálljt parancsolt, de nem hallgattam rá. Gyorsan...
14.19 €
A vonzás hatalma elől nincs menekvés Messzire futottam előled, de nincs az az erő, ami távol tarthatna tőled. Maxon Chamberst nem lehet figyelmen kívül hagyni. Beférkőzik a gondolataimba, az álmaimba. Emlékeznem kell, hogy nemcsak a szívemet, hanem a józan...
14.08 €
A zseniális és öntörvényű Lisbeth Salander életveszélyesen megsebesül. Még kórházban ápolják, amikor egy szűk, semmitől vissza nem riadó kör már szervezkedni kezd. A tét óriási a számukra: a svéd titkosszolgálat munkatársaiként bizonyíthatóan súlyos törvénytelenségeket...
6.73 €
Tea Stilton aggódik Geronimo miatt, mivel a Rágcsáló Hírek neves főszerkesztője agglegényként éli az életét. Benjamin segítségével regisztrálják Geronimót egy társ­kereső szolgáltatásra. Vajon mi történik, amikor a program a legvalószínűtlenebb partnert ajánlja...
5.04 €
A zseniális és öntörvényű Lisbeth Salander egy kórházban lábadozik életveszélyes sérüléséből. Közben egy semmitől vissza nem riadó kis csoport igyekszik megszabadulni mindazoktól, akik leleplezhetik a bűneiket. A tét óriási a számukra, ugyanis a svéd titkosszolgálat...
11.21 €
A tájékozott politikusok, közéleti személyiségek és társadalomtudósok által is tényként kezelt nagy összeesküvés létezése kötelességünkké...
9.27 €
Ahogy mi is összekapcsolódunk, függetlenül attól, hogy milyen dimenziókban létezünk, érzelmi és szellemi szinten olyan mély kapcsolatban vagyunk, hogy bármilyen távol is lennénk fizikailag, mindig egymásra vagyunk hangolódva. Két lélek vagyunk, egy hullámhossz,...
7.89 €