Összezárva - Anikó Sándor

12.67 €

"Ugye, tudod, hogy én ezt még senkinek nem mondtam el?" Mindaz, amit elmesélek, soha nem történt volna meg, ha négy hónappal a bérelt lakásba való beköltözésem után nem üt be a járvány, amely hosszú időre rám reteszelte a Völgy utcai ház kapuját. Olyan volt az egész, mint valami rossz álom, csak ez most nem akart véget érni. Egyik napról a másikra drámaian megváltozott az életem. Hetek teltek el, hogy nem érinthettem meg senkit. Egyre kétségbeesettebben vágytam egy emberi test közelségére, egy leheletre, egy pillantásra. A puszta jelenlétére valakinek. Nem tudom, melyik pillanatban tudatosult, hogy valami nagyon fontos átalakulás indult el, nemcsak bennem, hanem a világban, és átírhat mindent, ami eddig történt. A felismerés, hogy örökre vége a megszokott életemnek, észrevétlenül kúszott be a bőröm alá. Összezárva, négy magányos nő és egy véletlenszerűen odavetődött férfi, akik szándékuk és akaratuk ellenére kerültek olyan helyzetbe, amelyben az egymásra utaltság elfogadása maradt az egyetlen kapaszkodójuk az élethez. Ahogy a víz formálja a követ, lassan oldódott le róluk a kinti világgal szembeni ellenállás.

Podobné produkty

Mostani tudásunk, ismereteink szerint ez a négy kötet, Csoóri Sándor Összegyűjtött versei I-IV. Csoóri Sándor költészetének teljessége. Lehet, hogy rejtelmes helyekről még előkerülhet néhány adalék, de szinte biztos, hogy azok nem írják majd át ennek a poézisnak...
11.24 €
Mostani tudásunk, ismereteink szerint ez a négy kötet, Csoóri Sándor Összegyűjtött versei I-IV. Csoóri Sándor költészetének teljessége. Lehet, hogy rejtelmes helyekről még előkerülhet néhány adalék, de szinte biztos, hogy azok nem írják majd át ennek a poézisnak...
11.24 €
1848 Magyarországa – ahogyan sehol másutt, mint Rózsa Sándor krónikájában, nem láthatjuk! Miért éppen egy betyár sorsa foglalkoztatta Móricz Zsigmondot annyira, hogy három könyvet is szentelt volna neki? A Rózsa Sándor a lovát ugratja (1941) és a Rózsa Sándor...
2.51 €
A ?híres betyárvezér ebben a kötetben már abszolút ura és parancsolója egy rettegett, néma éjszakai seregnek, az elnyomott jobbágyok valósággal istenítik, tőle várják...
1.97 €
Anna az anyukája kalapját szeretné felpróbálni, de túl kicsi ahhoz, hogy le tudja venni a komódról. Szerencsére Tomi segít neki. Mira elesett a háromkerekűjével, és most sír. Ám Jónás ott van vele, és megvigasztalja. Franci pedig ráébred, hogy a játék Ábellel...
14.06 €
A nagy klasszikusok sorozatban lát napvilágot Petőfi Sándor összes verse. A definitív igényű sajtó alá rendezés, szerkesztés Kerényi Ferenc munkája.
16.85 €
Ennek az isteni gyermekembernek forradalom volt az érzése, az érzéke, a látása, a hallása, az öröme, a bánata, a szeretete, a gyűlölete, a szenvedélye, a lelkesedése, a csüggedése, az önbizalma, a magasztalása, az ócsárlása – s még a magyarán jól odasózott...
1.55 €
Ennek az isteni gyermekembernek forradalom volt az érzése, az érzéke, a látása, a hallása, az öröme, a bánata, a szeretete, a gyűlölete, a szenvedélye, a lelkesedése, a csüggedése,...
2.81 €
Petofi Sándor összes költeményei, három kötetben.
1.07 €