„Lefekvéskor, telefon helyett. Olyan szövegeket szerettem volna írni, amik néha megmelengetik, vagy legalább óvó kezekkel fogják körbe egy kicsit az olvasó szívét. Megeshet, hogy közben össze is szorítják azt a bizonyos szívet – ez történhet ügyetlenségből, vagy csak a dolgok természetéből fakadólag, de ez talán nem baj. Azt hiszem, ilyen embernek lenni és embernek lenni ugyan nehéz, de mindig érdekes - és többnyire jó” – mondja első novelláskötetéről a szerző. A személyes intimitástól a társadalmi sorskérdésekig terjedő spektrumon helyezkednek el a szövegek. Hangulataik is sokfélék: a kétségbeeséstől a groteszk szarkazmuson és a frivol humoron át a beletörődés elégikusságáig és tovább – a szolidaritásig, a szeretetteli humánumig. A létezés különböző szintjein érzékelhető gyarlóságaink érdeklik, elénk tárja rendszereink romlását, köz- és magánerkölcseink sötét foltjait. A társadalmi szintű krízisek és az egyéni csődhelyzetek mellett fontosnak tartja, hogy kiutakat mutasson: egy kinyújtott kéz, egy segítségkérés vagy egy túlvilági újrakezdés esélye, a nem emberi világba menekített emberség vigasza, az elengedés, a felülemelkedés gesztusai segíthetnek át minket ebben az idegen, ijesztő és ellenséges világban a Németországban élő, de Magyarországtól soha el nem szakadt író szerint ezekben a 21. századi egypercesekben. Konokul keresi a méltóság megőrzésének lehetőségét, miközben csúszunk, zuhanunk, együtt, összekapaszkodva.