Összegyűjtött versek - Géza Szőcs

14.65 €

Ahogyan a versbéli albatrosz disznóbőr kofferekkel, fehér pótszárnyakkal és sós viharkabáttal landol a székelykocsárdi vasútállomáson, olyan váratlansággal, elbűvölő védtelenséggel tűnt föl Szőcs Géza a magyar irodalomban. Már indulása, majd első kötetei is valóságos paradigmaváltást jelentettek. Hatása messze túlterjedt a költői iskolákon, műhelyeken és az országhatárokon. Költészete úgy folytat végeérhetetlen, "véresen komoly" párbeszédet a sokszálú hagyománnyal, hogy közben sosem engedi elfelejtetni a líra zavarba ejtő, (nyelv)játékos, az esetlegességeknek és keresetlen összehangzásoknak is engedő természetét. Versei, akár a forró (író)asztallapon pattogó jéghideg eperszemek, minden ízükben az alakuló, átváltozó nyelvet elevenítik meg. Egy másik életben talán Fabergé-tojás készítő ékszerésznek születik. Természetesen - hozzá illő módon - dinoszaurusztojást szerszámozott volna fel. A mi életünkben költő lett, most pedig kézbe vehetjük összegyűjtött verseit. - Korpa TamásItt a tél és én meg fogok fagyni.Mi több már látom is magamat mint zúzmarásembercsörgőt amelyet a lehetetlenütései hajtogatnak a dombokonvállamban hiúzharapásának szirma pirospettyes bársonyoshiúzé reális állat aki mosta fehérerdő szélén álldogála jeges sárga avarban éshallgatózik magába nézó ó ruhám is zúzmarásés vállamon hiúzmaráshiúz áll hullott lombokonígy csörgök majda dombokonnéha magasra förgetegemel majd ottan csörgetekmint alacsony szárnyon repülőgyorsnyelvű fakerepelőLehull rólam az oltalom.(Annabelle és a betyár, részlet)

Podobné produkty

Petri György verseinek minden eddiginél bővebb gyűjteménye jelenik most meg. A könyv egy egész ciklussal bővült, amelyben több mint hetven, kötetben korábban nem publikált vers és töredék olvasható. A versek szövegét gondozta és az utószót írta Várady Szabolcs,...
15.77 €
Petri György verseinek minden eddiginél bővebb gyűjteménye jelenik most meg. A könyv egy egész ciklussal bővült, amelyben több mint hetven, kötetben korábban nem publikált vers és töredék olvasható. A versek szövegét gondozta és az utószót írta Várady Szabolcs,...
17.03 €
A tragikusan fiatalon elhunyt Simon Balázs "szellemi indulósebessége, egész életének irányt szabó intellektusa mágikus erejű volt" - írja Jánossy Lajos a kötet utószavában. Csillapíthatatlan izzása a költő korai munkáiban nagyszabású, burjánzó szövegkompozíciókban...
16.13 €
Nemes Nagy Ágnes (1922-1991) a magyar költészet kiemelkedő jelentőségű alakja, aki szinte szenvedélyes tudatossággal formálta egységessé lírai életművét. Köteteinek anyagát folyamatosan újrarendezte, új verseit az így kialakított szerkezetbe illesztette. Az...
9.27 €
?Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen, de pattanó szivem feszítve húrnak dalolni kezdtem ekkor az azúrnak, annak, kirol nem tudja senki, hol van, annak, kit nem lelek se most, se holtan. Bizony ma már, hogy izmaim...
1.07 €
?Nézd csak, tudom, hogy nincsen mibe hinnem, s azt is tudom, hogy el kell mennem innen, de pattanó szivem feszítve húrnak dalolni kezdtem ekkor az azúrnak, annak, kirol nem tudja senki, hol van, annak, kit nem lelek se most, se holtan. Bizony ma már, hogy izmaim...
1.07 €
Az Összeggyűjtött versek negyedik, javított kiadása nemcsak öt verssel gazdagabb, mint előző kiadásaink voltak, hanem a versek keletkezési sorrendjét az eddiginél pontosabban állapítja meg, ami kihat az egész életmű értelmezésére, valamint a kötet végén közöljük...
17.03 €
Parti Nagy Lajos 70. születésnapja a kortárs magyar irodalom ünnepe és egyben remek alkalom e páratlan költői életmű újraolvasására az Angyalstoptól a Szódalovagláson és a Grafitneszen át a legújabb versekig. A kötetet olvasva kirajzolódnak az életmű belső...
22.53 €
Vannak versolvasó emberek, akik a magyar költészet gazdag egészéből Kosztolányi Dezsőt szeretik legjobban; még olyan is akad, aki azt állítja, hogy ő a legnagyobb magyar költő. Vannak azután mások, akik azt mondják, hogy Kosztolányi költészete csupán egy szín...
1.55 €