Örvény és megtisztulás - Nádudvarváry Fekete Emma

9.27 €

Első olvasatra négy barátnőről szól a könyv, akik diákkoruk óta ismerik egymást és felnőttként is tartják a kapcsolatot. Mind a magánéletükben, mind a munkájukban egyaránt sikeresek. Pénzügyi területen dolgoznak, Évi, Lukrécia és Szerénke(ez a beceneve, mivel Lukréciának a barátnője) könyvelők, Adél pedig a NAV-nál jogász. Látszólag minden rendben van körülöttük. Adélt kivéve –akinek fontosabb a karrier, mint a magánélet- stabil párkapcsolatban élnek. Amikor azonban Évi munkája során találkozik a jóképű, öntörvényű , nőcsábász íróval, minden felborul körülötte, megváltozik nemcsak a párjához, hanem a barátnőihez való viszonya is. Felkavarodik az állóvíz. Lehetne ez egy romantikus történet kezdete, ám a felkavaró találkozás egy sötét örvénybe húzza le Évit, egész eddigi élete és minden eddigi döntése megkérdőjeleződik. A drámai események sötét titkokra derítenek fényt, a múlt árnyai rávetülnek a jelenre és már semmi sem az, aminek eddig látszott. Az elkerülhetetlen tragédia rákényszeríti mindannyiukat, hogy nézzenek szembe a múltjukkal, tárják fel a szörnyű titkokat. Vajon létezik a zavaros, örvénylő vízből út a tiszta felszínre? Sikerül-e feljönni a mélyből és van-e esély a megtisztulásra?Erre ad választ ez a felkavaró történet. Csak és kizárólag felnőtteknek és erős idegzetűeknek ajánlom.

Podobné produkty

Hilda, a duci gimnazista lány, rajong a színházért. Nem csak álma, hanem célja is, hogy színésznő legyen. Mint a drámatagozatos osztályuk fele, ő is a Színművészetire készül. Ám amikor alkata miatt nem kapja meg Júlia szerepét, csalódottságában és dühében mindenki...
4.22 €
Sussy Taylor - azaz Szabó Matild Zsuzsanna - a népszerű Bagoly Kitty romantikus tini regények szerzője. A sorozatot már 10 éve írja, 14 éves korában kezdte el. Már a 25. kötetnél tart. A könyvben a szerelmesek épp készülnek összeházasodni. Már a könyv megfilmesítéséről...
4.22 €
Ki emlékszik rá, milyen volt diáknak lenni a 80-as évek végén? Amikor platina lemezeket hallgattunk, amikor hétvégenként összezsúfolódtunk a helyi diszkóban? Amikor „nagy szám” volt kijutni Bécsbe, és megvenni a kétkazettás magnót, és hozzá az átlátszó Sony...
4.22 €
Közel és távol senki. Végignézek a kihalt folyosón, és eszembe jut, hogy mennyi mindent láthattak már ezek a falak. Mennyi mindennek lehettek már tanúi. Néma szem és fültanúi. Hány válást, hány bűnözőt, hány emberi tragédiát, derékba tört életet, és talán –...
4.22 €
Két szépreményű és ígéretes karrier előtt álló fiatal. Szvetlána jogra készül, az az álma, hogy ügyvéd legyen. Szerelme, Arnold, kiemelkedően tehetséges teniszező....
4.22 €
Ezúttal Prágába kalauzolom el az olvasót. A könyv elején az első novellában még novemberi köd van, a végén pedig az utolsóban már júliusi forróság fogadja az odalátogatót.A novelláskötet egy turistacsoport kalandjaival kezdődik és végződik. Mint ahogy az időjárás...
4.22 €
Három kisregény Ártatlan bűnösök:A fiatal harmadik generációs olasz bevándorló lány amerikai akar lenni. New Yokban színésznőnek tanul. Amerikai vőlegénye van. Hazalátogat szülővárosába, hogy bejelentse esküvőjét. Találkozik egykor gyerekkori barátjával, akiből...
4.22 €
A regényem címe: Nem skandináv krimi. Mint ez a címéből is kiderül: a történet nem a messzi északon játszódik, hanem Magyarországon. Egy városban, ahol emberek születnek, élnek, halnak. Ez utóbbi sajnos nem mindig természetes módon történik. Ezt a tényt munkája...
4.22 €
Novelláskötet tizennyolc éven felülieknek. Ezzel a tőmondattal – talán –mindent elmondtam, vagy talán semmit sem árultam el? Olvashatunk benne hosszabb lélegzetű, romantikus történeteket, és rövidebb, kifejezetten felnőtt tartalmú írásokat. Mindegyikben van...
4.22 €