Ördögi kötelék - Rita Dosek,Péter Tarjányi

5.61 €

Vissza tud jutni a hatalomba egy bűnöző politikus? Miként használja a terror fegyverét, hogy befolyásolja Európa döntéshozóit? Mekkora káoszt képes gerjeszteni egyetlen ember hatalomvágya?Egy háborús bűnös alkut kötött Európa vezetőivel, hogy elárulva társait, mentse magát a rá váró büntetéstől, de képtelen az árnyékban élni. Ismeri az öreg kontinens gyenge pontjait, hiszen évekig irányított a háttérből. Kapcsolatain és vagyonán keresztül nemzetközi összeesküvést sző, sakkbábuként irányítva a nagyhatalmakat. Lesz, aki átlát a terror útvesztőin? Elég egy maroknyi ember, hogy megfékezze a zűrzavart? Szerzői utószó: „Az Ördögi kötelék című regényünk A Balkán Angyalai kötet második része. 2011-ben jelent meg és most a magyar illetve külföldi kiadóink ismételt kiadása mellett döntöttek. Az ok egyszerű, hiszen olyan regényalakokat mutattunk be, akiknek a tevékenységét csak most kezdi megismerni a világ. Nyilván bő öt éve, amikor a kéziraton dolgoztunk, figyelembe kellett vennünk azoknak a „próbaolvasóknak"" a kéréseit is, akik nem a hétköznapok, hanem a különleges műveletek világából érkeztek. A regény több cselekménye akkor még túlságosan kényes kérdéseket vetett volna fel, így akkor a tisztelt olvasóközönség egy szűkített változatot ismerhetett csak meg. Sajnos azóta az élet igazolta az eredetileg leírtakat, így egy rövid átszerkesztés után az eredeti kéziratból készült regényváltozatot tartja most kezében a Tisztelt Olvasó.

Podobné produkty

A történet a közelmúltban lezajlott balkáni háborútól indul, és majd egy évtizedes időszakot ölel fel. Az akciókban gazdag, vérfagyasztó történet főhőse egy, a háborút titokban megjárt kommandós tiszt (Tom), akinek életét gyökerestől megváltoztatta az ott átélt...
5.61 €
Brutális gyilkosság rázza meg Németországot. A nyomozás azonban már a legelején furcsa fordulatot vesz, mivel a rendőrség gyilkossági felderítésébe bekapcsolódik a német terrorelhárítás és annak külső szakértője, Erkel Tamás is. A tettes láthatóan profi gyilkos...
13.49 €
Az év legjobban várt politikai krimije! Brutális gyilkosság rázza meg Németországot. A nyomozás azonban már a legelején furcsa fordulatot vesz, mivel a rendőrség gyilkossági felderítésébe bekapcsolódik a német terrorelhárítás és annak külső szakértője, Erkel...
6.17 €
Kelet-Európa régi-új birodalmak célkeresztjébe került. De vajon kik mozgatják a szálakat? Kémek, korrupt politikusok, gazdag oligarchák alakítják a XXI. század láthatatlan...
5.61 €
Európa lángokban áll. Lenin hatalomra segítése kétélű fegyvernek bizonyult. Eszterházy gróf és Ritter nyomozó menekülni kényszerülnek, sarkukban orosz fejvadászokkal és egy német kivégzőosztaggal. A várva várt béke egyre távolabbinak tűnik, és az Osztrák-Magyar...
5.61 €
"Csaknem 25 éve foglalkozom hírekkel. 2022. február 24-én én vezettem a Spirit FM reggeli műsorát. Hajnalban szerkesztettük át az egész adást, hogy azonnal friss, hiteles információkat adjunk a hallgatóknak az orosz-ukrán háborúról. Tarjányi Péter biztonságpolitikai...
14.06 €
II. János Pál halála után kiderül, hogy a béke pápájának hagyatéka nyomasztó titkokat rejt. Vajon érdemes boncolgatni a múltat? Igazságot kell szolgáltatni bármi áron? Tom és csapata különös feladatot kap egy titokzatos megbízótól. Bár abban sem lehetnek biztosak,...
5.61 €
Bűn-e a hallgatás, ha védeni akarjuk szeretteinket a múlt szörnyűségeitől? Mit tehetünk, ha a történelem megismételni látszik önmagát?Egy újságíró és egy sokat megélt nyolcvannégy éves hölgy találkozása régi sebeket tép fel.Mélyen eltemetett emlékek kerülnek...
5.61 €
Székházlángok - utcai csaták - terrorizmus, ahogy Nagy József lejegyezte. Vert le lázadást repülőgépen 10 000 méterrel a tengerszint felett, álló hétig ücsörgött egy kuplerájban, hogy lebuktasson szerb bűnözőket. Vadászott illegális fegyverszállítmányokra a...
2.79 €