Óda a sörhöz - Levente Király

7.11 €

Őseink mindig a bor dicséretét zengték, ám amióta léteznek tárgyi és írásos emlékek, tudjuk, hogy itták a sört is, csak épp nem dicsekedtek vele. A sumérok például rengeteget fogyasztottak, és hála a masszív agyag- és kőtábláiknak, maradt fenn olyan kocsmadal, amelyben a sör dicséretét zengik. No és ott a Kalevala, a finnek őseposza: annyi sört vedelnek benne, hogy az olvasó önkéntelenül is a pohár után nyúl. A későbbi korok íróinak és költőinek névsora pedig kifejezetten impozáns, gondoljunk csak Goethére, Victor Hugóra vagy Dosztojevszkijre. Nálunk Ady, Jókai, Mikszáth, Móricz, József Attila emelik poharuk... S persze szerepel válogatásunkban a sörgyárak trubadúrja, a cseh Hrabal, akinek talán nem is létezik hiteles fotója habos korsó nélkül. És nekünk, magyaroknak is dagadhat a keblünk: ahogyan Krúdy zenésíti meg a témát, az a szimfóniák szimfóniája, sÖrömódával a végén. Előre hát a habzó szövegtenger sűrűjébe, kedves Olvasó, egészségünkre... és fenékig!

Podobné produkty

Manapság nehéz elhinni a befutott sztárokról, akik méregdrága öltönyökben parádéznak a vörös szőnyegen, úszómedencés villákban élnek és luxusautókkal járnak, hogy egykor még ételre sem futotta nekik. Pedig Arnold Schwarzeneggert és Sylvester Stallonét egyáltalán...
14.51 €
A tavalyi év novellatermésének legjava, többek között Bartis Attila, Cserna-Szabó András, Darvasi László, Dragomán György, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Háy János, Spiró György, Tóth Krisztina tollából.
5.04 €
Többek között Csabai László, Cserna-Szabó András, Darvasi László, Dragomán György, Egressy Zoltán, Garaczi László, Márton László, Parti Nagy Lajos, Péterfy Gergely, Podmaniczky Szilárd és Tóth Krisztina művei, az előző év novellatermésének legjava. ÜKH 2014
4.93 €
Mesteri kisprózák többek között Bartis Attila, Bánki Éva, Csaplár Vilmos, Cserna-Szabó András, Dragomán György, Fehér Béla, Garaczi László, Grecsó Krisztián, Márton László, Parti Nagy Lajos, Szvoren Edina tollából.
4.76 €
Többek között Cserna-Szabó András, Darvasi László, Dragomán György, Egressy Zoltán, Garaczi László, Parti Nagy Lajos, Podmaniczky Szilárd, Szvoren Edina és Tóth Krisztina művei, az előző év novellatermésének legjava.
4.93 €
Hat évtizeddel ezelőtt, a Hannibál történelmi filmmel indult el Bud Spencer és Terence Hill közös filmes pályafutása. Ebből a különleges alkalomból 60 pályatárs, köztük színészek, rendezők, segédrendezők, operatőrök, forgatókönyvírók, producerek, kaszkadőrök,...
14.08 €
Király Levente olyan részletességgel mutatja be Bud Spencert, amely eddig ismeretlen volt. Ennek a földi csodának a megteremtéséért San Gennaro-díjban részesítjük!" - Gianni Simioli, a San Gennaro Bizottság elnöke. A Piedone nyomában könyv a hat fesztiváldíjat...
11.26 €
Sokszor hallottuk már, hogy "Ady publicisztikája mennyire aktuális ma is", és e kötet olvasója látni fogja, hogy ez mennyire így van. Két, ellentétes érzés fog eluralkodni rajta: az egyik az örömé, hogy milyen zseniális próféta élt ebben az országban...
4.79 €
A Legendás pofonosztókban egykori pályatársak folytatják az olasz színészpárossal kapcsolatos élménybeszámolóikat. A különleges történetekből megtudhatjuk, hogy Carlo gyermekkorában miért kötött el teheneket és borjakat az istállókból, ki volt a magyar edzője,...
14.51 €