Nyílt titkok - Nyolc történet - Alice

14.25 €

Ezeknél én jobbat írok!” – mondta akkori férje szerint Alice Munro azután, hogy az 1963-ban megalapított Munro’s Books kínálatából jó néhányat elolvasott. „Egy háziasszony, akinek sikerült időt szakítania arra, hogy novellákat írjon” – kommentálta első novelláskötetének megjelenését a Vancouver Sun. Így indult a kanadai író karrierje, aki azóta novelláival lenyűgözte a világot, munkásságáért számtalan díjat kapott, 2013-ban pedig a legbecsesebbet, az irodalmi Nobel-díjat is neki ítélték. Tizennégy novelláskötete, két válogatott novelláskötete, valamint egy regénye jelent meg. Ebben a meglepetésekkel teli nyolc történetben Alice Munro, a novella műfajának élő klasszikusa lélegzetelállítóan biztos kézzel örökíti meg azokat a pillanatokat, amikor valaki lerázza magáról a konvenciókat, a múltat, a végzetet. A Nyílt titkok megszállottan levelező, rejtélyes és nyughatatlan hősnői minduntalan azzal szembesülnek, milyen megsemmisítő erővel lobbanhat fel újra meg újra a régi szerelem. Alice Munro a tőle megszokott humorral, bölcsességgel és szomorúsággal mesél az élet furcsaságairól: eltűnt iskolás lányokról, a kanadai határvidékre kiközvetített árvaházi menyasszonyról, egy magányosan élő, különc nőről, aki egy felülmúlhatatlanul furcsa vacsoravendégség során egy Ausztráliából érkezett, gazdag, egzotikus kérőre tesz szert, holott ez egyáltalán nem állt szándékában. Ki gondolná, hogy egy, a Balkánon fogságba esett nő romantikus története milyen felszabadító hatással lehet egy másik nőre, aki a férje és a szeretője elől menekül napjaink Kanadájában? Vagy hogy milyen elfojtott traumák vezethetnek egy fiatal házaspár vandalizmusához? Alice Munro szokatlan sorsú szereplői különös helyet foglalnak el maguknak az olvasó emlékezetében, ugyanolyan nehéz őket száműzni onnan, mint a gyerekkorból ismerős hóbortos, arccsipkedő rokonokat.

Podobné produkty

Bálaháza egy békés, festői kis falu, ahol az élet harmonikusan telt. Az óratorony, amely minden délben jelezte az idő múlását, a falu szíve volt. Egy nap azonban az óra mutatói délben visszaálltak reggel hat órára, és újraindultak. A lakók először nem vették...
7.04 €
1 db MP3 cd, 290 perc Sir David Attenborough távoli tájakról, állatokról és kultúrákról szóló lebilincselő történetein már több generációnyi lelkes természetkedvelő és természetvédő nőtt fel. Hangoskönyvünk egy indonéziai expedíció kalandjait mutatja be. Most...
10.97 €
„Tényleg ez a megoldás: lefeküdni és megadni magunkat? És mi lesz a gyerekkel, akit el kell hozni az óvodából? A kisbabával, akinek a pelenkáját muszáj kicserélni? A páciensekkel, akik a rendelőben várakoznak? Lehet-e értékes életet élni állandó fájdalom mellett?...
12.11 €
Bálaháza békés kis falujának múzeumából eltűnt a legendás szerencse hozó amulett. A múzeum igazgatója Mérce a tollas túzok elkeseredettségében Vel-úrt, a híres hörcsög detektívet, és hű társát, Dr. Szotyit kéri fel a nyomozásra és az amulett előkerítésére....
7.04 €
Vel-úr, a híres hörcsög detektív, és hű társa, Dr. Szotyi Bálaháza békés kis falujában élnek. Egy reggel Borzsa néni - Vel-úr házvezető nője - rémülten számol be arról, hogy a faluban hír terjeng egy rejtélyes szellemről, aki éjjelente zajokat kelt és megmozdítja...
7.04 €
A huszadik század két legnagyobb és leghatásosabb katonai kémszervezetéről, az egykori Szovjetúnióban rettegett GRU-ról és az Izraelben a mai napig is hatékonyan működő Aman-ról szól ez a könyv. Nem csak száraz adatokkal találkozik itt az olvasó, hanem érdekfeszítő...
4.51 €
8 éves kortól Az Olvasólétra 4. szintje 7 történet Az Olvasólétra négy lépcsőfoka az adott életkori sajátosságokhoz igazodik. Az egyes lépcsőfokokon két különböző típusú kiadvány található. Az egyikben több apró, míg a másikban egy összefüggő történet van....
6.39 €
Öten voltak. Megközelíthetetlen, titokzatos kis csoport a vermonti egyetemen. Ebbe az elit társaságba csupán egyetlen új diáknak sikerül bejutnia, a feltörekvő Richard Papennek. Ő beszéli el évekkel később a csoport titkos történetét. A különös ifjak megszállott...
10.98 €
A mongol nyelvnek és irodalomnak ezt a ma ismert legrégibb emlékét aránylag nemrég fedezték fel a világirodalom és a tudomány számára. Szövege kalandos úton hagyományozódott...
2.79 €