Nővérek könyvesboltja - Cynthia Swanson

9.65 €

Elbűvölő és erőteljes bemutatkozó regény arról, hogyan határozzák meg visszavonhatatlanul a múltbeli döntések a jelent, és milyen keserédes szembesülni azzal, ami lehetett volna. 1962, Denver. Ebben a városban egy egyedül élő harmincas nő már-már bohémnak számít. Ám a harmincnyolc éves Kitty Miller elégedett a maga szingli létével. Anno együtt járt egy Kevin nevű orvossal – de amikor nem úgy alakultak a dolgok, ahogy remélte, úgy döntött, hogy a saját útját fogja járni. Most annak a könyvesboltnak szenteli magát, amelyet a legjobb barátnőjével, Friedával együtt vezet, és esténként hazatér otthonos lakásába. Férj híján, akit vacsorával kellene várni, megengedhet magának egy-két italt munka után a barátaival; gyerekek nélkül, akiket reggel iskolába kellene indítani, akár egész éjjel fenn maradhat olvasni imádott macskája, Aslan mellett üldögélve. Aztán elkezdődnek az álmok. 1963: Katharyn Andersson házasságban él nagy szerelmével, Larsszal. Álomotthonban laknak Denver kertvárosában, baráti szomszédságtól körülvéve. Eszményi hely a gyerekeik felnevelésére. Katharyn világa pontosan olyan, amilyet Kitty hajdan elképzelt magának... de csak az álmaiban létezik. Kitty eleinte élvezi az éjszakai kiruccanásokat ebbe az alternatív világba. Bár ott nincs Frieda, nincs könyvesbolt, hiányoznak az ismerős arcok, Kitty egyre kevésbé vágyik kinyitni a szemét és elhagyni Katharyn vonzó életét. De az álomvilág minden egyes látogatással reálisabbnak tűnik. Ahogy kezd elmosódni a határ a két világ között, Kitty kénytelen szembenézni a bizonytalan jövővel. Milyen árat kell fizetnie azért, hogy az álomvilágban maradhasson? És mivel jár, ha elengedi?

Podobné produkty

Elbűvölő ?és erőteljes bemutatkozó regény arról, hogyan határozzák meg visszavonhatatlanul a múltbeli döntések a jelent, és milyen keserédes szembesülni azzal, ami lehetett...
6.45 €
1960 őszén Angie Glass idilli életet él Wisconsinban, a szülővárosában. Huszonegy éves, az elbűvölő, jóképű Paul felesége, és nemrég adott életet kisfiának. De egy telefonhívás örökre megváltoztatja az életét. Amikor Paul unokahúga, Ruby bejelenti, hogy az...
12.87 €
1960 ?őszén Angie Glass idilli életet él Wisconsinban, a szülővárosában. Huszonegy éves, az elbűvölő, jóképű Paul felesége, és nemrég adott életet kisfiának....
8.42 €
Denver, 1962: Kitty Miller se smířila se svým jednotvárným samotářským životem. Miluje knihy a s kamarádkou Friedou si založily knihkupectví. Je ráda, že má plnou kontrolu nad svým životem. Když nechce do práce, nemusí jít, nikomu se nemusí zodpovídat. V jejím...
16.4 €
Az ősi mítoszoktól, tündérmeséktől kezdve Shakespeare művein át egészen a modern irodalom meghatározó alkotásaiig, Taylor Swift dalai tele vannak irodalmi áthallásokkal. A Taylor Swift könyves világa feltárja a dalszövegek mögötti gazdag irodalmi hagyományt,...
28.17 €
THE NEW YORK TIMES BESTSELLER `I couldn't stop reading or caring about the juicy and dysfunctional Plumb family' AMY POEHLER `A masterfully constructed, darkly comic, and immensely captivating tale...Cynthia D'Aprix Sweeney is a real talent' ELIZABETH GILBERT...
12.5 €
Jongdzsu kiégett, pedig megvolt mindene, ami miatt sikeres és szerencsés emberként tekinthettek rá a szülei, barátai, kollégái, és ami miatt neki magának is sikeres és boldog emberként kellett volna tekintenie önmagára: lendületesen induló karrier, házasság...
9.29 €
Minden könyvesbolt olyan, mint egy bűvös erdő. A titokzatos polcok között bolyongva valódi ritkaságokra, rejtett kincsekre lelhetünk, amelyek elgondolkodtatnak, álmodozásra késztetnek, sőt olykor az egész életünket megváltoztatják.Ez történik A sarki könyvesbolt...
10.98 €
Minden könyvesbolt olyan, mint egy bűvös erdő. A titokzatos polcok között bolyongva valódi ritkaságokra, rejtett kincsekre lelhetünk, amelyek elgondolkodtatnak, álmodozásra késztetnek, sőt olykor az egész életünket megváltoztatják. Ez történik A sarki könyvesbolt...
16.9 €