Nők iskolája - Rita Szilágyi

6.52 €

"Ne ijessze el a kedves Olvasót, ha kötetünk szereplőinek többségét nem ismeri. Beethoven állítólagos szerelmének, Brunszvik Teréznek, a róla elnevezett jó nevű gimnázium után Veres Pálnénak vagy az első magyar orvosnő Hugonnai Vilmának a neve talán még csak-csak ismerősen cseng egyeseknek, de ki hallott az iskolaszervező Karacs Terézről vagy Zirzen Jankáról, a sumer-magyar rokonság mellett kardoskodó régész Torma Zsófiáról, a Tátra tetejére millenniumi emlékművet állító hegymászó Egenhoffer Terézről vagy az Afrika ismeretlen területeire elsőként eljutó Sass Flóráról? Talán már ebből a hosszú kérdő mondatból is kiderül: érdekes, izgalmas női életutak szerepelnek a kötetben. Ismertebb személyeké, illetve mára elfeledett nőké, akik a 19. században valamilyen területen igyekeztek "letenni az asztalra" valamit. Ez pedig egyáltalán nem volt könnyű még ebben a korszakban sem, hiszen még akkor is parázs viták folytak arról, érdemes-e egy nőt egyáltalán taníttatni, vagy untig elég, ha "annyit tud, hogy beálljon az eresz alá, ha esik az eső"..." (a Kiadó)

Podobné produkty

Szily László ma már klasszikusnak mondható apakalauza, a Kitolás 1–2. után újabb kötetet írt a gyereknevelés kínjairól és örömeiről. A Beírás eddigi életük legnagyobb kalandjára, a beiskolázásra és az iskolás évekre készíti fel az apákat. A szerző jellegzetes...
12.5 €
Mit gondolsz, minden iskolába készülő kisgyermek megérdemli az iskoláravaló tartalmas felkészülést? Szerintem igen. Milyen jó lett volna, ha annak idején, ha az én Szüleimnek is segítvalaki, hogy miként is készítsenek fel az iskolára! De jó lett volna, halegalább...
15.46 €
A béka esőcseppekre áhítozik, a báránynak göndör fürtökre van szüksége, hogy ne fázzon, és az égről hiányoznak a csillagok. A gyerekek kiegészíthetik a vidám, színes rajzokat, és észre sem veszik, mennyit fejlődnek a finommotoros készségeik. A sokféle vonalhúzó-gyakorlat...
4.22 €
A könyv az Asperger-szindrómával élő gyerekek iskoláskori problémáiról szól, hangsúlyozottan az érintettek szemszögéből. Szinte minden olyan témát érint, ami iskolás- vagy gyermekkorban aktuális lehet: a diagnózishoz jutás fontosságát, a tanítási módszereket,...
9.22 €
A nemzetközi bestseller folytatása arról az érzésről, amikor valaki iskolás lesz... - Anna Llenas lehengerlően egyedi képi világával Segíts gyermekednek felkészülni az iskolára! Rendeld meg A Színszörny iskolás lesz című könyvet most, és tedd könnyebbé az első...
12.08 €
A Most én olvasok! egy szisztematikusan felépített, pedagógusi szakértelemmel megtámogatott kortárs, magyar "olvasni tanulok"-sorozat. A Pagony legkiválóbb szerzői írják a köteteit, melyek több nehézségi szinten vezetik be az olvasás birodalmába a gyerekeket....
8.42 €
Eleged van az unalmas feladatokból? Ebben a színes, illusztrációkkal teli foglalkoztató füzetben szakemberek által összeállított játékos feladatok segítik, hogy a szorzás tanulása számodra is élmény legyen. A füzet több mint 60 matricát is tartalmaz, így a...
3.38 €
Nagycsoportos óvodásoknak illetve elsősöknek kínál játékos íráselőkészítő gyakorlatokat sorozatunk. A figurák rajzos befejezése, színezése, másolása, csoportosítása kiegészül nevük egyszerű leírásával, illetve a nagy- és kisbetűk gyakorlásával. Vonalvezetés,...
4.2 €
Nagycsoportos óvodásoknak, első osztályosoknak kínál játékos gyakorló feladatokat kiadványunk. A számoláshoz használjuk a kobakunkat, előbb az általános számtani fogalmakat, majd konkrétan mennyiségeket és műveleteket tanulunk velük, és szép lassan kialakulnak...
4.2 €