Nincsenapám, seanyám - Borbála Szabó

11.24 €

Ha egy szobából nincs kiút, ha az életünk egy árulástól csöpögő cseppkőbarlang, ha tohonya élettárs-zsírszobrok feszülnek az ajtónknak, még akkor is meglepő menekülési iránynak tetszik a 20. század elejének magyar irodalma. Karinthy és Kosztolányi, a két macska, akikben a főhős tinédzserleány lelki társait, legjobb barátait és mókakomáit tiszteli, pótolni hivatott az elvált apát, a saját függőségével küzdő anyát és a többi családi árulót. ­Szabó ­Borbála regényében mindenki Geréb A Pál utcai fiúkból, és a címadásra sincs esélyesebb jelölt József Attilánál. A könyvet tehát el kell olvasnia mindenkinek, akit valaha elárultak, aki kiszolgáltatottnak érzi magát, aki kétségbeesetten kuksol a szobájában az íróasztala alatt (tehát a többségünknek), mivel e kötet szerzőjében végre ők is lelki társra, legjobb barátra és móka­komára találhatnak. Megrázó és humoros, mély és felemelő, felnőttes és gyerekes. Folytathatnám a látszólagos ellentétek sorát, de mivel ez jóval sekélyesebb lenne, mint a regénynek akár egyetlen mondata is, ezért abbahagyom. Inkább olvassátok el magát a művet! Össze sem lehet hasonlítani az ajánlóval. Azt ugyanis egy komoly, tehetséges, igazi író írta. Litkai Gergely

Podobné produkty

Pindur nagyokat ásít. Igencsak elálmosodott. Ideje ágyba bújni. Elalvás előtt az apukája még mesél neki, azután lekapcsolja a villanyt. Csakhogy Pindur fél. Szörnyen sötét van... A kedves, színes rajzokkal illusztrált történet segít a gyerekeknek legyőzni a...
8.06 €
Agatha Christie leghíresebb és legnépszerűbb krimijében, amely korábban Tíz kicsi néger címen jelent meg magyarul, nyolc ember kap meghívást egy kis szigetre - ahol aztán az időjárás szeszélye elvágja őket a külvilágtól, a szakácsnővel és az inassal együtt....
10.42 €
Agatha Christie leghíresebb és legnépszerűbb krimijében, amely korábban Tíz kicsi néger címen jelent meg magyarul, nyolc ember kap meghívást egy kis szigetre - ahol aztán az időjárás szeszélye elvágja őket a külvilágtól, a szakácsnővel és az inassal együtt....
7.32 €
A lányok lágyulnak. A fiúk megacélosodnak. A lányok visszatükröznek. A fiúk reagálnak. A lányok kifejeznek. A fiúk elnyomnak. A lányok vágyakoznak. A fiúk vadásznak. A lányok elővigyázatosak. A fiúk gondatlanok. A New York Times-bestseller Jók és Rosszak Iskolája...
10.7 €
- Te is olyan vagy, aki a repülőn a szárnyat fotózza a felhők fölött? - Soha nem ülök a szárnyak mögött. Szentesi Éva új kötetének főhőse képzeletben repülőre száll, hogy fentről vizsgálhassa önmagát, a testét, az életét. A testi és a lelki traumák utáni létezést,...
14.08 €
A lány tudja, hogy a férfi nem egy szent, de azt nem is sejti, hogy magával az ördöggel cimborál. Cole Blackwell szemében fontos az irányítás. Ő a legszexibb szobrász egész San Franciscóban: gazdag és sikeres és nagyra becsült. Egyetlen gyengéje a sötét késztetés,...
16.87 €
Tíz, különböző korú és foglalkozású férfi és nő – akik egymással még sohasem találkoztak – kap meghívást egy magányos szigetre. Az ismeretlen házigazdának azonban nyoma sincs, a vacsoraasztalnál pedig egy rejtélyes hang csendül fel, lerántva a leplet múltjuk...
11.24 €
Egxy ördöggel cimboráló magyar nemes története, akit azonban az istenek üdvösségre predesztináltak.
2.82 €
Hogyan lesz Dumány Kornélból Mr. Du Many, másképpen Silver-King, azaz amerikai ezüstkirály? A magyarországi képviselo-választásokon csúffá tett, szégyenletes házassági komédiába kevert nemes jellemu férfi ? aki még egy mesés értéku örökség átvételének is ellenáll...
2.25 €