Nincs hatalmad felettem - David Goggins

16.48 €

The New York Times-bestseller - Több mint 5 millió eladott példány világszerte Bármi történt is velünk a múltban, bármilyen nehéz helyzetben vagyunk is a jelenben, van esélyünk, hogy mi alakítsuk a jövőnket. David Goggins 40 százalékos szabálya szerint a legtöbben képességeinknek alig 40 százalékát használjuk ki még akkor is, amikor úgy érezzük, már mindent beleadtunk. Akaraterővel, kemény munkával és kitartással azonban bárhová eljuthatunk. Goggins az Egyesült Államok fegyveres erőinek ikonja, világrekorder állóképességi sportoló, élő legenda. Jövő nélküli, depressziós, túlsúlyos fiatalként a gyerekkora valóságos rémálom volt: szegénység, előítéletek, testi és lelki bántalmazás vette körül. Felnőve azonban rengeteg önfegyelemmel és mentális állóképessége fejlesztésével nagyot fordított a sorsán: három hónap alatt leadott 48 kilót, hogy bekerülhessen a haditengerészet SEAL programjába, és azóta sem ismer lehetetlent. Kezdetben 400 métert is alig tudott lefutni, ám azóta háromszor teljesítette a 217 kilométeres Badwatert, sikeres ultramaratonista és ultratriatlonista, valamint az Egyesült Államok hadseregében három haderőnemben is elvégezte a legkeményebb kiképzéseket. Hihetetlenül inspiráló és olvasmányos könyvében megosztja velünk elképesztő történetét, amely nekünk is segíthet túllépnünk a fájdalmakon, leküzdenünk a démonainkat és a félelmet, valamint teljes egészében kiaknáznunk a bennünk rejlő potenciált „A Nincs hatalmad felettem letehetetlen könyv, megtanít arra a szemléletmódra, amely a különleges erők képzésének elengedhetetlen része: fejleszteni a mentális állóképességünket és szembenézni saját félelmeinkkel, korlátainkkal. Goggins tanácsai az üzleti életben is kiválóan alkalmazhatók. Megmutatják, hogy kitartással a személyes növekedés egy olyan útját választhatjuk, aminek a segítségével tudatosan elfogadjuk, sőt keressük a kényelmetlenséget, ez pedig elvezet bennünket a sikerhez (bárhogyan definiáljuk is azt). A szerző személyes példája arra ösztönöz, hogy merjünk nagyot álmodni, harcoljunk a céljainkért és használjuk ki a nehézségekben rejlő lehetőségeket.” Porkoláb Imre, a hagyományostól eltérő küldetésalapú vezetéssel foglalkozó szakember, katona, a Szolgálj, hogy vezethess!, A stratégia művészete szerzője, és a Vállalati gerillák társszerzője „Valami nincs rendben? Változásra van szükséged? Hozzávalók: ez a könyv és TE! Egy nagyszerű ember lebilincselő élettörténete, amelyből mindannyian meríthetünk.” Kónya Ákos, ultrafutó „David Goggins minden célját eléri, minden álmát megvalósítja, mindenáron. MINDIG. Megállíthatatlan. Nincsenek határai, mert nem él komfortzónában. Mentálisan és fizikailag egyaránt a topon van. Goggins bebizonyítja, hogy a testünk bármivel megbirkózik, ha hagyjuk, hogy az elménk lépést tartson vele. Aki nem érti a vereség fogalmát, azt képtelenség megállítani.” Marcus Luttrell, nyugállományú SEAL katona, a Vörös Szárnyak akció egyetlen túlélője, A túlélő című The New York Times-bestseller szerzője „David Goggins maga az akarat és inspiráció. Elég csak hallgatni, ahogy beszél, és az ember legszívesebben máris felszaladna egy hegyre. Határozottan úgy gondolom, hogy a hozzá hasonlók képesek megváltoztatni a világot: arra ösztönöznek, hogy bármit csinálunk is, abba még keményebben belevessük és még alaposabban beleássuk magunkat. Célja kivételesnek lenni a kivételesek között – ebből mindannyian erőt meríthetünk, hogy kiaknázhassuk a bennünk rejlő lehetőségeket. Jobb ember lettem, miután találkoztam vele.” – Joe Rogan standupkomikus, a Joe Rogan Experience podcast házigazdája David Goggins nyugállományú Navy SEAL beavatkozó és az Egyesült Államok fegyveres erőinek egyetlen olyan tagja, aki valaha is elvégezte a SEAL kiképzését, az USA szárazföldi haderejének Ranger Iskoláját, valamint a Légierő Harcászati Légiirányító tanfolyamát. Goggins több mint hatvan ultramarat

Podobné produkty

Bármi is történt velünk a múltban, bármilyen nehéz helyzetben vagyunk is a jelenben, van esélyünk, hogy mi alakítsuk a jövőnket. Ehhez csupán mozgósítanunk kell a bennünk rejlő tartalékokat. David Goggins azt állítja, hogy a legtöbben képességeinknek alig 40...
20.55 €
Lehetünk-e boldogok hatvan év felett is? Mi a titka a lélek fiatalon maradásának, az örömteli életnek? Racionális megközelítés szerint az életközép magaslatáról már csak lefelé haladhatunk. De a szellem örökkévalóságában hívők szerint a rövid földi élet veszteségmérlegének...
7.42 €
Myslíte si, že výroba kosmetiky je složitý proces, který hned tak někdo nezvládne? Máme pro vás tedy skvělou zprávu: Zvládne to každý, kdo umí jenom trošku vařit. Nemusíte nakupovat žádné speciální vybavení, většinu potřebného najdete doma v kuchyni. S pomocí...
6.21 €
„Toto je príbeh o zrodení hrdinu. Tým hrdinom ste vy.“ Pre Davida Gogginsa bolo detstvo nočnou morou – chudoba, predsudky a fyzické násilie mu vypĺňali dni a strašili ho po nociach. Vďaka sebadisciplíne, psychickej odolnosti a tvrdej práci sa však zmenil z...
14.9 €
Pre Davida Gogginsa bolo detstvo nočnou morou – chudoba, predsudky a fyzické násilie mu vypĺňali dni a strašili ho po nociach. Vďaka sebadisciplíne, psychickej odolnosti a tvrdej práci sa však zmenil z deprimovaného mladého muža s nadváhou a bez budúcnosti...
17.46 €
Dětství Davida Gogginse bylo noční můrou, trpěl chudobou, předsudky a fyzickým týráním. Díky sebekázni, psychické odolnosti a tvrdé práci se však Goggins proměnil z depresivního mladíka s nadváhou v ikonu amerických ozbrojených sil a jednoho z nejlepších světových...
14.18 €
Autorův bestseller Nic mě nezlomí ukázal, kolik nevyužitých schopností všichni máme. Byl to nicméně pouhý úvod do síly mysli. V nové knize vás Goggins zavede do své mentální laboratoře, kde vyvinul filozofii a psychologii, které mu umožnily zjistit, že to,...
14.18 €
Vždy a všade sa musí nájsť nejaký rebel, ktorý vidí tie vysoké múry a prekážky, ktoré nás brzdia a rozdeľujú, a všetkým naokolo ukáže, že nič nie je nemožné, a zbúra ich. Mal by to byť niekto, kto je výnimočný a kto dokáže iných motivovať pozrieť sa na svet...
14.9 €
The inside story of Record Plant studios – the real ‘Hotel California’ – that reveals how the greatest music of the seventies was recorded and why the artists checked out but rarely left. In the 1970s, Record Plant Studios was ground zero for the largest boom...
40.95 €