Niagara Nagykávéház - István Tömörkény

9.29 €

Örkény István új életműsorozatának ötödik és hatodik kötete az író novellisztikáját fogja át, előkészített meglepetésként: a korábban közreadott népszerű kisregények és egypercesek mögé nézve az olvasó izgalmas felfedezőútra indulhat a legjellemzőbb motívumok, témák forrásától, a korai groteszktől, a háború előtti kor lázas, fiatal tempójától a fenyegetettség, majd pusztulás krónikáin át a szenvedés, a túlélés traumáinak szédületéig. Örkény írásainak hősei mintha mind folyvást macskajátékot játszanának, a sors hol euforikus, hol kegyetlen, hol védekező szerepeiben mutatkoznak. „Éljünk kalandosan, éljünk veszélyesen!” – kiáltja egyikük valamelyik huszadik századi szilveszter napján. Szó, ami szó, ez a fogadalom beteljesült.Örkény legelső kötetének címét kölcsön véve a Tengertánc (Novellák I.) a harmincas évektől az ötvenes évek végéig gyűjti egybe a termést, majd a Niagara Nagykávéház (Novellák II.) folytatja a sort az írói elhallgattatás idejének darabjaitól az utolsó remeklésekig.

Podobné produkty

Örkény István új életműsorozatának ötödik és hatodik kötete az író novellisztikáját fogja át, előkészített meglepetésként: a korábban közreadott népszerű kisregények és egypercesek mögé nézve az olvasó izgalmas felfedezőútra indulhat a legjellemzőbb motívumok,...
16.13 €
Háború és hadifogság, a szenvedések közepette megismert ember - mindvégig meghatározó élmény maradt Örkény István életében és életművében. Ennek első dokumentumai azok a szociografikus munkák, amelyek szovjet fogságban, a lágerben keletkeztek, s amelyeknek...
10.14 €
A tejesasszony, a Mári néni, már napok óta egyre sűrűbb aggodalommal tekintett a lóra, bizonyos Bársony nevezetűre. Ez a ló nem volt öreg állat, ellenben mindíg jó és kitartó szolgálatú; most hat éve vették andrásnapi vásárkor épen hatvanegy forinton. Nem is...
2.79 €
Babik. 1954-től novella, kisregény, hosszú időn át dédelgetett, de hatalmi szóval félresöpört (Bacsó Péterrel és Makk Károllyal közösen írt) forgatókönyv címszereplője, majd a Pisti a vérzivatarban főhősének egyik előképe Babik, aki végigkísérte pályáján Örkény...
6.48 €
„Szinte sajnálni való, hogy így elnyárspolgáriasodik a mezőség. A falusias csöndet, amibe most el van temetkezve a csárda, nem zavarja a fegyverdurrogás. Elvétve ha nyúlra vadász...
2.79 €
Tömörkény elbeszélései helyi és országos lapokban elvétve hetilapokban jelentek meg. Belőlük az író fél évszázadot alig meghaladó életében és három évtizednél valamivel hosszabb írói tevékenysége idején tizenhét kötetre valót gyűjtött egybe. Jelen kötet 31,...
2.79 €
Tóték. Egy család portréja, egy megszálló vendéggel, ""a mélyen tisztelt Őrnagy úrral"" - alapmű a 20. századi történelem, a háborúk és diktatúrák alulnézetében. Az Egyperces novellák mellett Örkény legnépszerűbb alkotása. Kisregényként...
6.45 €
"Az Egyperces levelek egy különös szemszögű és formátumú önéletrajz. Levelekből, személyes írásokból rajzolódnak ki Örkény István fontosabb életszakaszai fiatalkorától élete utolsó állomásáig: nagypolgári neveltetés, az első írói próbálkozások, majd egy nagy...
10.98 €