Nézd, hogyan táncolunk! - Leila Slimani

16.34 €

A Mások országá-ban megismert hőseink immár kézépkorú emberként állnak előttünk a családtörténet második részében. Az 1960-as évek végére, amíg Mathilde a gyerekekkel, az otthonukkal és a helyiek gyógyításával foglalkozik, Amin évtizedek kőkemény és elszánt munkájával virágzó, gazdaságilag és társadalmilag is sikeres birtokot teremt a terméketlen sivatagban. Az immár független Marokkó új, sikeres nagypolgárságához tartoznak tehát, amely ugyanakkor nehezen találja helyét abban a társadalomban, amelynek az ősi tradíciók és a nyugati életszemlélet, életmód között kell választania, és amelynek hétköznapi kereteit a II. Hasszán király által kiépített, totális elnyomáson alapuló politikai rendszer alkotja. Ebben a zavaros korszakban teszi meg első lépéseit az az új generáció, amelyhez Amin és Mathilde két gyermeke is tartozik. Áisa Franciaországban tanul, és végzett orvosként hazatér Marokkóba, Szelim viszont otthagyja az iskolát, utazni kezd, európai hippikhez csatlakozik, hogy végül aztán álmai városában, New Yorkban kössön ki. Slimani varázslatos mesélő, a Nézd, hogyan táncolunk! pedig nem pusztán folytatja ezt a tanulságos, történelmileg és lélektanilag is hiteles, érzelemgazdag, hús-vér szereplőkkel benépesített családtörténetet, de egyre mélyebb, izgalmasabb színekkel árnyalja is azt.

Podobné produkty

A már bölcsis és kisovis korban is gyakorolható testmozgásokkal, testnevelés-foglalkozásokkal, táncokkal, zenéléssel és hangszerekkel ismerkedhetnek meg a gyerekek. A könyv lapjairól visszaköszönnek az óvodai vagy délutáni gyermekfoglalkozások élményei. Többek...
12.54 €
„Ale Mathilde sa nevzdala. Zmietla jeho odmietnutia zo stola. Rok čo rok sa k téme vracala. Každé leto, keď zafúkal chergui a spaľujúce horúčavy jej išli na nervy, znovu vyrukovala s nápadom na bazén, ktorý v ňom vzbudzoval odpor. Myslela si, že to nikdy nepochopí,...
26.5 €
Manželé Belhadžovi, Maročan Amin a Francouzka Mathilda, si splnili sen. Po letech tvrdé dřiny proměnili své hospodářství v prosperující a vzkvétající podnik. Teď už konečně patří mezi elitu země, užívají si svůj blahobyt a věří, že dál bude jenom lépe. Jenomže...
24.64 €
Lady Arabella Blydon szép és okos, és elege van az olyan férfiakból, akik csak az egyik tulajdonságát hajlandók értékelni, a másikat figyelmen kívül hagyják. Amikor...
4.76 €
Radzsani utálja a sikkes magániskoláját. Táncosnő szeretne lenni, de az édesanyja ellenzi: a lánya orvos lesz, mint ő! Amikor Radzsanit kiküldik a táncórájáról, úgy érzi, álma darabokra tört. Szerencsére azonban imádott nagymamájára bármikor számíthat. A(z)...
8.93 €
Az ünnepre készülődve kalandozz hófödte tájakon, és színezd ki a vidám rajzokat! Verses, karácsonyi színező, több mint 40 matricával.
4.2 €
Emma a reggeli műsort vezeti a Double MR-en. Imádja a munkáját, végtelenül odaadó, és minden idejét a kis helyi rádióállomásnak szenteli. Papíron csak riporter, de igazából főszerkesztői munkát végez. Ő vezeti a reggeli adást Benjaminnel, ő csinálja a külső...
11.58 €
Léna nagyon szereti a meséket, csak sajnos egyedül olvasni nehezére esik, mert a betűk állandóan összevissza táncolnak előtte a lapon. De Zsemle kutya kedves tekintete és bogár barátainak biztatása átsegíti a gondokon, és végül már el tud olvasni egy egész...
10.39 €
Miért éppen Pengeélen táncoló? Egy lány megálmodott magának egy hivatást, majd megvalósította álmát, karrierje során göröngyös, nehézségekkel teli, ámbár szép utat járva be. Az ő története mellett megismerhetünk egy rendszert, mely a kezdetekkor egységes egészet...
8.03 €