Newton álma - László F. Földényi

7.32 €

Földényi F. László William Blake Newton című metszetéről szóló esszéjében nemcsak a nagy jelentőségű alkotás és a hozzá kapcsolódó nyomatsorozat elemzésére vállalkozott, hanem a költő-festő intenzív és szövevényes mitológiájába is bevezeti az olvasót. Körültekintően bemutatja Blake-nek a maga korában is renegátnak számító világszemléletét és a 18–19. század fordulójának szellemi irányzatait, melyek máig éreztetik hatásukat. Miközben Földényi feltérképezi a Newton motívumait és Blake költői univerzumát, szinte észrevétlenül irányítja figyelmünket a ma is égető kérdésre: mégis miben gyökerezik a jelenkor mindent átszövő otthontalansága?

Podobné produkty

Földényi F. László legújabb könyve a reneszánsz kori racionalista várostervektől a halálgyárakig vezető ívet vázolja fel, a festő Goya szellemében, aki szerint „az ész álma szörnyeket szül". Azzal, hogy az egykori építészek a romolhatatlanságot itt lenn,...
5.61 €
„Egy emberi lény az éjszaka kellős közepén. Nem alszik, de nincs is ébren. Félálomban - vagy féléberen - vergődik. Nincs hová fordulnia, hogy gyötrődését valamelyest csillapíthassa. Az Isten éppúgy semmibe veszi a fohászkodását, mint a Démon. És ha "odakint"...
9.86 €
Jelen munka – a nemzetmeghatározásokat nem szem elől tévesztve – a nemzetet a társadalmi, politikai, gazdasági és kulturális hegemóniáért folytatott harc tárgyának, céljának, közegének, folyamatosan változó, sokszínű, belső ellentétekkel terhelt közösségnek...
8.45 €
"Esztendőkön át állottam a végeken, mint a magyar nemzeti gondolat legkisebb vitéze. - Ezzel a gondolattal indítja Földes Zoltán a magyarságért című tanulmányát. A könyv áttekinti a magyar és erdélyi hagyomány jelentős területeit. Végig vezet minket a magyar...
6.79 €
1748-ban összefogtak a németek, a szerbek, a magyarok, a zsidók, az örmények, meg a többi itt élő nemzetség, összekaparták megspórolt pénzüket, bankkölcsönt vettek fel és a tömérdek bankóval Bécsbe utaztak, hogy Mária Terézia császárnőtől megvásárolják a szabad...
11.5 €
1748-ban összefogtak a németek, a szerbek, a magyarok, a zsidók, az örmények, meg a többi itt élő nemzetség, összekaparták megspórolt pénzüket, bankkölcsönt vettek fel...
4.2 €
G. István László a középnemzedék egyik legjelentősebb költője. Földabrosz című verseskötete egyszerre gondolati és érzéki líra: az érett férfikor állapotáról tudósít, amikor a döntéseknek súlya, a visszaemlékezéseknek távlata lesz. Mégsem szubjektív ez a költészet:...
3.94 €
A történészházaspár legújabb könyvének címében a kétségek szó bizonytalanságok, sérelmek, veszteségek közt eltöltött századot sejtetnek. De semmiképpen sem kétségbeesést, inkább megsebzetten is reményeket. A XX. század e kötetben a trianoni kezdetektől a diktatúrától...
11.42 €
Európa átalakítása Európa lerombolásával kezdődik, hogy utána egy nemzetek és akarat nélküli világ jöjjön létre kontinensünkön, ahogyan ez már megvalósult sokfelé a világban. Magyarország - mint Eger annak idején - újra megszervezte védelmét, és 1552-höz hasonlóan...
9.87 €