New York bandái - Herbert Asbury

16.87 €

A New York bandái a világ egyik legnagyobb városának erőszakos és sötét múltját tárja az olvasó elé. A XIX. század végén és a XX. század elején a Bowery és a hírhedt Five Points környékén a bűnbandák nemcsak a rendőrséggel, hanem egymással is könyörtelen harcokat vívtak. Zseb- és torokmetszők, kerítők, prostituáltak, tolvajok és politikusok - a kor legnagyobb gengszterei mind itt gyűltek össze, hogy uralmuk alá hajtsák a várost. A legkülönbözőbb kulturális háttérrel érkező európai bevándorlók első számú célpontjának számító New York ekkoriban a törvénytelenség és a káosz színtere volt, ahol a törvény betartatása szinte lehetetlennek tűnt, és ahol a bandák mögött gyakran politikai érdekek húzódtak. A korrupció éppúgy virágzott, mint a kuplerájok és a játékbarlangok. A New York bandái megismerteti velünk a bandák történetét azok születésétől - és a létrejöttüket lehetővé tevő társadalmi folyamatoktól - egészen idejük leáldoztáig, amely elvezetett valami még veszélyesebb létrejöttéhez: a modern maffia kialakulásához. Herbert Asbury író és újságíró anekdotikus stílusban megírt dokumentuma a New York-i alvilágról mára kultikus művé vált. A kötet először jelenik meg magyar nyelven, Jorge Luis Borges előszavával.

Podobné produkty

'Best. Diary. Ever' Metro 'Cheeringly depressing' Guardian'Abandon all hope, ye who buy it' New York TimesPerpetual Disappointments Diary is a downbeat journal for pessimists, cynics and losers everywhere. You'll love it.Ground yourself with a weekly demotivational...
13.5 €
'Best. Diary. Ever' Metro 'Cheeringly depressing' Guardian 'Abandon all hope, ye who buy it' New York Times Perpetual Disappointments Diary is a downbeat journal for pessimists, cynics and losers everywhere. You'll love it. Ground yourself with a weekly demotivational...
12.95 €
MORE DISAPPOINTING THAN EVER 'Best. Diary. Ever' Metro 'Cheeringly depressing' Guardian 'Abandon all hope, ye who buy it' New York Times Perpetual Disappointments Diary is a downbeat journal for pessimists, cynics and losers everywhere. You'll love it. Ground...
12.95 €
Most Disappointing Edition Yet 'Best. Diary. Ever' - Metro 'Cheeringly depressing' - Guardian'Abandon all hope, ye who buy it' - New York TimesPerpetual Disappointments Diary by Nick Ashbury, the downbeat weekly journal for pessimists, stoics and losers everywhere,...
12.5 €
ABOUT FRANK HERBERT’S DUNE SAGA 6-BOOK BOXED SET Perfect for longtime fans and new readers alike—a beautiful trade paperback boxed set of the first six novels in Frank Herbert’s Dune Saga. DUNE IS NOW A MAJOR MOTION PICTURE directed by Denis Villeneuve, starring...
132.9 €
Perfect for longtime fans and new readers alike--a beautiful premium mass market boxed set of the first three novels in Frank Herbert's Dune Saga. DUNE IS SOON TO BE A MAJOR MOTION PICTURE directed by Denis Villeneuve, starring Timothée Chalamet, Josh Brolin,...
37.9 €
Szembenézek a félelmemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem az útját. A Muad-Dib Frank Herbert 1965-ös regénye, a Dűne háromkötetes képregényváltozatának második kötete. Az ifjú Paul...
21.1 €
Szembenézek a félelmemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem az útját. A Próféta FRANK HERBERT 1965-ös regénye, a Dűne háromkötetes képregény-változatának harmadik kötete. Közeleg a végső...
23.92 €
V tomto fascinujícím svazku si můžete přečíst nepublikované kapitoly a scény z Duny a ze Spasitele Duny. Dále část původní korespondence mezi Frankem Herbertem a proslulým vydavatelem W. Campbellem jr., další dopisy ilustrující Herbertův roky trvající boj o...
19.99 €