Nemzet és Európa - Martonyi János

0.01 €

E kötet a folytatása, valójában az ismétlése az előző kötetekben szereplő üzeneteknek. Az Európa, nemzet, jogállam című kötet 22 évvel ezelőtt, 1998-ban jelent meg, a Mi és a világ, amely a 2002 és 2010 közötti írásaimat tartalmazza, 2015-ben, a Nyitás és identitás. Geopolitika, világkereskedelem, Európa pedig 2018-ban. A kötetek címei röviden kísérlik meg visszaadni az egyébként a műfajt és a témákat illetően változatos tartalmat,és az azt meghatározó fő gondolatokat. Ezek a gondolatok az elmúlt évtizedek során ugyan alakultak és alkalmazkodtak a változó körülményekhez, de lényegük nem változott. Ezért tekinthető a legutóbbi szűk három esztendő írásainak és előadásainak a gyűjteménye nem egyszerűen folytatásnak, a változások követésének, hanem az állandóság elemeinek az ismételt kifejezésére irányuló makacs kísérletnek. Mert a világ nemcsak változik, hanem a lényeget, az embert, az ember legfontosabb közösségeit, mindenekelőtt a nemzetet, a nemzeti összetartozás érzését és élményét, az emberiség történelmét, értékeit, erkölcsi normáit, ezek eredetét illetően nem változik.

Podobné produkty

Az Operation Soros, vagyis a Soros-hadművelet olyan nyílt és fedett akciók sokaságából áll, amelyek alapvetően meg akarják változtatni a közép- és kelet-európai térséget. A Soros-birodalom története a '80-as évek derekán indult és ma is tart. Mindent fel akar...
14.48 €
"Nyelvtanárként tudom, hogy mennyi problémát okozhat a nyelvtan tanulása. Diákjaimnak éppen elégszer mondtam el: nincsen teljes német mondat ige nélkül! Ezért fontosnak tartom, hogy a viszonylag egyszerűnek tűnő igeragozástól kezdve a bonyolultabb szenvedő...
3.77 €
"Német nyelvterületre szeretne utazni és szeretne gyorsan alapszintű némettudásra szert tenni? Esetleg tanult már németül és szeretné feleleveníteni tudását? Kiadványuk segítségével rövid idő alatt elsajátíthatja a német nyelv alapszókincsét és nyelvtanát....
10.71 €
Német nyelvterületre szeretne utazni és szeretne gyorsan alapszintű némettudásra szert tenni? Esetleg tanult már németül és szeretné feleleveníteni tudását? Kiadványunk segítségével gyorsan elsajátíthatja a német nyelv alapszókincsét és nyelvtanát. A könyvben...
12.11 €
888, a szóbeli vizsgákon rendszeresen előforduló kérdést és választ tartalmaz. Nehézségi szintje szerint az egynyelvű és kétnyelvű alapfokú nyelvvizsgákra és a középszintű érettségi vizsgára készülőknek ajánljuk. A kötet bemutatja a vizsgákon előford uló húsz...
6.85 €
Marton sa vo svojej ôsmej zbierke básní postavil do role samého seba. Vyzliekol sa z kože. Totálne. Prezentuje sa v nej „prózou vo veršoch“. Niektoré nezvyčajne dlhé básne, sú vlastne akoby príbehmi, ktoré vypovedajú o sile čo sa ukrýva v nemennom pocite. Vo...
11.2 €
A rendszerváltás elbizonytalanító időszakában a Tanácstól kijáró gondozó, Győző elrabolja a kilencvenéves Kamillát, mivel mindennél jobban vágyik egy biztonságot jelentő, "igazi" nagymamára. A sokat látott öregasszony tíz éjszakán keresztül kénytelen mesélni...
11.26 €
A rendszerváltás elbizonytalanító időszakában az önkormányzattól kijáró gondozó, Győző elrabolja a kilencvenéves Kamillát, mivel mindennél jobban vágyik egy biztonságot jelentő, „igazi” nagymamára. A sokat látott öregasszony gyorsan alkalmazkodik a helyzethez,...
8.45 €
Milyen nő az, aki képes lemondani a saját gyerekéről? Milyen, amikor az örökbe adott felnőttként találkozik az anyjával, akit évtizedek óta nem látott? Milyen egy nevelőszülőnek örökre elválnia egy kisgyerektől, akit születésétől fogva nevelt? Lehet-e úgy szeretni...
7.32 €