Nemes páros - Györgyi Mester

5.61 €

„…gyerekkori álmomról semmiképpen nem akartam lemondani. »Az igazságot, a jog százszázalékos érvényesülését szeretném szolgálni, ezért rendőr leszek« – ezt a mondást már szinte mindenki hallotta tőlem, mivel gyakran felemlegettem. És így is lett… Egy kisvárosi kapitányságon kezdtem a munkát, ahol természetesen szolgálati viszonyom legelején kezdőként számoltak velem. Tisztában voltam azzal, hogy – úgy elméletben, mint a gyakorlatban – sokat kell még tanulnom. Az első évet követően, miután teljesítettem a szakirányú továbbképzés követelményeit, az elméleti tudásom megvolt. Ugyanakkor hátravolt még az »élet iskolája«, a gyakorlat. Senkinek, még a közvetlen családtagjaimnak sem árultam el, hogy munkaviszonyom kezdetétől fogva feljegyeztem a velem történteket, az első, majd az azt követő komolyabb ügyekben való részvételemet, mindenkori szerepemet.”

Podobné produkty

"A kötet kriminovellákat, illetve bűnügyi tárgyú írásokat tartalmaz. Szám szerint 44-et. Megalkotására az ösztönzött, hogy – az elbeszélések, novellák mellett – a krimiket olvasom legszívesebben. Kedvenceim a skandináv krimik, könyvben olvasva, vagy filmen...
4.2 €
Ez a mesegyűjtemény téli meséket tartalmaz, amelyek – ridegsége ellenére – megszerettetik a szóban forgó évszakot. A hideg téli estéken jólesik olyan történeteket...
2.81 €
Ebben a – vírustól, háborútól nyomasztó – viharos időszakban milyen nagy szükség van a kedves mesékre, amelyekkel a gyermekek megnyugtathatók, és biztonságérzetük növelhető.A csodák nem haltak ki, a világ élhető, élvezhető. Csupán annyi kell hozzá, hogy nyitottak...
5.61 €
A Führer, Adolf Hitler egyszer s mindenkorra meghatározta, mi az SS becsülete, s meghatározását elitcsapatai jelmondatává tette. Becsületed - mondta - a hűség. Azóta minden tökéletesen egyszerű és világos. A katonának nem kell többé lelkiismereti kérdésekkel...
14.51 €
A kötet ajánlható mindazoknak, akik szeretik a változatos témájú, rövid terjedelmű, humoros csattanóval végződő történeteket. „A betegei szinte mindegyikét névről, a keresztnevéről ismeri. Szerencsére kitűnő a memóriája, így tudja, hogy Bözsihez a Rekettyésbe...
2.79 €
A férfi körbejárta, megtapogatta a márványdarabot. Azután hozzálátott. Véste, faragta, igazította, közben meg-megsimogatta, és a márvány hagyta. Igazodott a kézhez, a szerszámokhoz. Hagyta vágni, fúrni magát, miközben alakult. Új formát vett fel, ami kedvére...
5.61 €
A Kutyavilág kutyákkal kapcsolatos történetek gyűjteménye. Sztorik kis kedvenceinkről, akik házőrzők, családtagok, játékban társak, védelmezők, hűségesek, engedelmesek vagy éppen szófogadatlanok. Akárhogy is van, szeretjük őket. De nagyon…
5.61 €
„Éjszaka, elalvás előtt, végigfutott az agyán, hogy lám, az emberek képesek hajnalok hajnalán felkelni, hogy lássák a napfelkeltét, ami épp olyan, mint az élet kezdete. Aztán, amikor a nap a zenitre ér, akkor a legfényesebb, és akkor adja a legtöbb meleget....
5.61 €
Mester Györgyi "Simogató" című, legújabb kiadványa állatmeséket tartalmaz. Kedves történeteket olyan állatokról, amelyeket jólesik megsimogatni. A szerző maga is nagy állatbarát, és örömmel látta, hogy korábbi, hasonló témájú meséi kedveltek lettek. Ezen felbátorodva...
8.53 €