Ne olvass híreket! - Rolf Dobelli

8.73 €

"- Szevasztok, a nevem Rolf, és hírfüggő vagyok." Rolf Dobelli úgy nőtt föl, ahogy nagyon sokan az ő korosztályában: reggel a család a friss újsággal kezdte a napot, napközben meghallgatták a rádióban a híreket, majd este következhetett a tévéhíradó. Később, az internet megjelenésével Rolf boldogan vetette bele magát a hírportálok végtelen univerzumába. Éveken át nem is tudatosult benne, hogy függő, mígnem egy nap, több tízezer órányi hírfogyasztás után feltett magának két kérdést: "Most már jobban érted a világot?", "Jobb döntéseket tudsz hozni?" A válasz kijózanító volt. 2010-ben Rolf Dobelli úgy döntött, nem követi többé a híreket. Tapasztalatairól először saját honlapján, majd 2013 áprilisában a The Guardian szerkesztősége előtt számolt be részletesen. Az előadásból írt online cikk hatalmas port kavart. A Ne olvass híreket! rövid, olvasmányos fejezetekben tárja fel előttünk a hírek mérgező hatásait. Dobelli rámutat, hogy a rendszeres hírfogyasztás rontja a koncentrációs képességünket, megbetegíti a testünket, árt a lelki békénknek, és eltereli a figyelmünket az igazán fontos dolgokról. A könyv tanácsait követve azonban akár már ma belevághatunk a hírdiétába, és minden nappal közelebb kerülhetünk a teljes hírmentességhez. És hogy mit nyerünk mindezzel? Elsősorban rengeteg pluszidőt, nyugodtabb mindennapokat és koncentráltabb figyelmet. Hosszú távon pedig megszabadulhatunk a szorongástól, tudatosabbá, boldogabbá válhatunk, és mindehhez csak egyetlen dolgot kell megtennünk: hagyjunk fel a hírfogyasztással egyszer és mindenkorra! A tartalomból: - Utam a hírdiétához - A hír az a szellemnek, ami a cukor a testnek - A hírfogyasztás időpazarlás - A hírek beszűkítik az értelmet - A hírek megmérgezik a testet - A hírek akadályozzák a gondolkodást - A hírektől passzívakká válunk - A hírek manipulálnak bennünket - A hírek megölik a kreativitást - A hírek támogatják a terrorizmust - A hírek megzavarják a lelki nyugalmunkat

Podobné produkty

Rolf Dobelli úgy nőtt föl, ahogy nagyon sokan az ő korosztályában: reggel a család a friss újsággal kezdte a napot, napközben meghallgatták a rádióban a híreket, majd este következhetett a tévéhíradó. Később, az internet megjelenésével Rolf boldogan vetette...
13.24 €
Miért tölt el elégedettséggel a politikusok bukása? Mitől olyan izgalmas a híres emberek szerelmi élete? Miért hagynak hidegen a távoli országok konfliktusai? A sajtó ugyanolyan domináns...
9.13 €
Mi történt a „párisi olympián”? Hogyan lőtte meg Horger Antal tanár urat a felesége? Miért ítélték el az álfőhadnagyot? Hogyan tudósított a magyar sajtó Hitler peréről a sörpuccs után? Miért párbajozott a főispán és az alispán? Hogyan aratott a halál a világháborúból...
7.01 €
Již od starověku, nejméně 2500 let, si lidé opakovaně kladli otázku po dobrém životě: Jak mám žít? Co je to dobrý život? Jakou roli hraje osud? Je dobrý život otázkou postoje, nebo jde spíše o dosažení životních cílů? Odpovědi jsou v podstatě vždy zklamáním....
17.81 €
A 77 éves Jenny Quinnt nem vezérelték nagy célok az életben. Boldog házasságára a legbüszkébb, férjével hamarosan a gyémántlakodalmukat ünneplik; minden más apróbb sikerét pedig a sütés iránti szeretetének köszönheti. Ezért saját magát is meglepi, amikor jelentkezik...
14.03 €
A 77 éves Jenny Quinnt nem vezérelték nagy célok az életben. Boldog házasságára a legbüszkébb, férjével hamarosan a gyémántlakodalmukat ünneplik; minden más apróbb sikerét pedig a sütés iránti szeretetének köszönheti. Ezért saját magát is meglepi, amikor jelentkezik...
9.8 €
Since antiquity, i.e. for at least 2,500 years and probably much longer, people have been asking themselves what it means to live a good life. How should I live? What constitutes a good life? What's the role of fate? What's the role of money? Is leading a good...
16.5 €
The indispensable new work from the author of the international and Sunday Times bestseller The Art of Thinking Clearly Have you ever... * Spent too long on a powerpoint presentation? * Lost sight of what makes you happy? * Failed to reach a long-term goal?...
11.95 €
STOP READING THE NEWS is a vital toolkit for managing the upsetting coronavirus news cycle and finding equilibrium and calm at a time of chaos and uncertainty In 2013 Rolf Dobelli stood in front of a roomful of journalists and proclaimed that he did not read...
16.5 €