Nászút - Patrick Modiano

8.89 €

A dokumentumfilmeket készítő, s ezért sokat utazó Jean milánói szállodájában véletlenül értesül arról, hogy a hotelben megszállt francia nő öngyilkosságot követett el. Az újságban megjelent rövid tudósítást elolvasva rádöbben, hogy ismert az elhunytat, Ingridet és férjét, Rigaud-t. Húsz évvel korábban találkozott velük a Cote d'Azurön. A kedves, segítőkész, gondoskodó Ingrid mély benyomást tett Jeanra, aki kíváncsisága most, Párizsba visszatérve arra késztet, hogy megpróbáljon minél többet megtudni a nő életéről, múltjáról. Kideríti, hogyan ismerkedett meg Rigaud-val az akkor tizenhat éves, zsidó származású Ingrid, és 1942 tavaszától hogyan bújkált hamis iratokkal, csak papíron Rigaud feleségeként, utazásukat "nászútnak" beállítva a francia riviérán. Közben Jean is bújkál, mégpedig önmaga, a saját élete és felesége, Annette elől. A férfi megcsömörlött a munkájától, belefáradt az állandó utazgatásba és abba, hogy a felesége épp az egyik legközelebbi barátjának a szeretője. Ezért Párizs egyik külvárosában szobát bérel egy olyan szállodában, amelyben sok évvel korábban a feleségével együtt laktak néhány hétig. Annette sejti, hol kell keresnie a férjét, kapcsolatba lép vele, s megpróbálja rábírni, hogy térjen vissza hozzá. A regény végén a férfi el is indul hazafelé, de nem tudhatjuk biztosan, hogy végül eljut-e majd az otthonáig... Patrick Modiano francia író. Első regénye 1968-ban jelent meg La place l'Étolie címmel. 1972-ben kapta meg a Francia Akadémia regényeknek járó irodalmi díját, a Les Boulevards de ceinture című alkotásáért, 1978-ban pedig a legrangosabb francia díjat, a Prix Goncourt-t, a Sötét boltok utcájáért. 2002-ben a Kis Bizsuért neki ítélték a Prix Jean-Monnet de Littérature européenne-t, 2010-ben megkapta a rangos Prix Mondial Cino Del Duca nemzetközi irodalmi díjat az Institut de France-tól életművéért, 2012-ben az Európai Irodalom Osztrák Állami Díját, legutóbb pedig, 2014-ben az irodalmi Nobel-díjat. A Tarandus Kiadónál eddig megjelent kötetei: A Kis Bizsu (2014); Augusztusi vasárnapok (2014); Hogy el ne tévedj (2015).

Podobné produkty

Kniha s trochu sebaironickým názvom Un Pedigree (Rodokmeň) je skutočným príbehom Modianovej mladosti predtým, než sa stal spisovateľom. S Rodokmeňom akoby sme našli zväzok kľúčov od domu, ktorého nespočetnými miestnosťami sme možno kedysi prešli a možno si...
3 €
,,Keď som mala sedem rokov, volali ma Zlatíčko." Usmial sa. Určite mu to pripadalo ako pôvabné milé meno pre dievčatko. Jemu určite tiež jeho mama dala nejakú prezývku, ktorú mu večer šepkala do ucha pred bozkom na dobru noc. Pusík. Pinky. Pipuš. ,,Nie je to...
7 €
Idealista, kedves teremtés Romi Grayson. Gondoskodik az apjáról, hűségesen kiáll a barátnője mellett. Szabadidejében önkéntes munkát végez: védi a környezetet, házat...
7.01 €
Ako sa stať zradcom a ako ním nebyť? To je otázka, ktorú si kladie hrdina príbehu, ktorý zároveň pracuje pre francúzske Gestapo aj odbojovú sieť. Táto dilema ho privedie k mučeníctvu, jedinému možnému úniku. Román Patricka Modiana Nočná hliadka (La Ronde de...
18.9 €
Rozprávač Rafael Šlemilovič neustále provokuje Šťastenu i roduverných Francúzov. A to napriek tomu – či práve preto? – že má v mene omen schlemielstva, tej jedinečnej kombinácie slaboduchého, neohrabaného a naivného Žida-smoliara, ktorý "keď si otvorí obchod...
16.7 €
Rozprávač Rafael Šlemilovič neustále provokuje Šťastenu i roduverných Francúzov. A to napriek tomu – či práve preto? – že má v mene omen schlemielstva, tej jedinečnej kombinácie slaboduchého, neohrabaného a naivného Žida-smoliara, ktorý "keď si otvorí obchod...
11.9 €
Okružné bulváre je posledný Modianov román z tzv. okupačnej trilógie (Les Boulevards de ceinture, Place de l’Étoile a Ronde de nuit), v ktorej autor novátorsky stvárnil každodennú realitu rokov 1940-45, ako aj jej posolstvo a dopad na povojnové roky, v ktorých...
11.9 €
Okružné bulváre je posledný Modianov román z tzv. okupačnej trilógie (Les Boulevards de ceinture, La Place de l’Étoile a La Ronde de nuit), v ktorej autor novátorsky stvárnil každodennú realitu rokov 1940 – 45, ako aj jej posolstvo a dopad na povojnové roky,...
14.9 €
WINNER OF THE NOBEL PRIZE IN LITERATUREMissing, a young girl, Dora Bruder, age 15. One winter night in 1941, a Jewish girl runs away from her Paris boarding school. Stumbling across her disappearance listed in an old newspaper, Patrick Modiano finds himself...
14.99 €