Narcisztikus szülők árnyékában - Dr. Sarah Davies

13.8 €

Felnőttként hogyan tartsuk a kapcsolatot narcisztikus szülőnkkel?- Milyen módon küzdjünk meg az önmagunkra vonatkozó, másoktól örökölt negatív meggyőződésekkel és egészségtelen gondolkodásmintákkal?- Miként szakíthatjuk meg a trauma körforgását, hogy saját szerető családot alakíthassunk ki?Mérgező környezetben gyereknek lenni félelmetes. Összezavar és magányossá tesz, megszűnik az alapvető biztonságérzetünk, a hosszú távú negatív következmények pedig jelentős hatással lehetnek meggyőződéseinkre önmagunkról és a világról. Ám az ilyen nehéz életkezdet sem jelenti azt, hogy felnőttként szenvedésre lennénk kárhoztatva. A szülők narcizmusából eredő sebekből fel lehet épülni, és tovább lehet lépni.A gyermekkorunk formál minket, de nem jelent életre szóló ítéletet. Dr. Sarah Davies empatikusan és gyakorlatias szemlélettel, klinikai szakértelmére és személyes tapasztalataira támaszkodva mutatja be, milyen összetett problémákat von maga után, ha narcisztikus szülő gyermekeként nőttünk fel, és segít helyrehozni a trauma okozta károkat.„A könyv megírásával az volt a célom, hogy fogódzókat adjak a narcisztikus szülői viselkedés felismeréséhez, rövid és hosszú távú hatásainak megértéséhez, illetve hogy pontos útmutatóként szolgáljon, mostantól miként kezeljük a mérgező családtagokat. Ha felismerjük és elfogadjuk a bántalmazás tényét, és elsajátítjuk a feldolgozására alkalmas módszereket, megtapasztalhatjuk, milyen szabadon továbblépni az életben, javulhatnak a kapcsolataink, és sokat tehetünk a saját jóllétünkért.”

Podobné produkty

- Felnőttként hogyan tartsuk a kapcsolatot narcisztikus szülőnkkel? - Milyen módon küzdjünk meg az önmagunkra vonatkozó, másoktól örökölt negatív meggyőződésekkel és egészségtelen gondolkodásmintákkal? - Miként szakíthatjuk meg a trauma körforgását, hogy saját...
19.44 €
Jázmin túl van néhány kapcsolaton. Úgy döntött, önmagát teszi rendbe, mielőtt még egy férfinak megnyílna. A fiatal, harmincas nő ezidáig is sokat tanult. Az évekkel korábbi partnere, a nős Anton erősen nárcisztikus vonásokkal bírt. A következő férfival Jázmin...
15.46 €
Figyelem! Felnőtt tartalom! A könyv a hamis remények keltette illúzióról szól, egy lelkileg és testileg megterhelő kapcsolatról, ahonnan nehézkes és lassú a kiszakadás. Olyan ez, akárcsak egy hipnotikus álom, amely eltakarja a valóságot, emiatt az olvasás váratlan...
14.08 €
Jázmin boldog. Robin a tenyerén hordja. De a férfi körül nem stimmel valami. Miért tűnik el Robin néha napokra? Amikor a férfi titka kiderül, Jázminnak nincs más választása, le kell zárnia ezt a kapcsolatot. Érzi azonban, hogy ebből is tanult, és tovább kell...
13.87 €
Az Idiótákkal körülvéve címmel indított, nagy sikerű könyvsorozat újabb darabja! A világszerte ismert svéd bestsellerszerző, Thomas Erikson beavat minket annak titkába, miként kezelhetjük a mindennapok narcisztikusait. A te életedet is megkeserítik az önimádók?...
12.93 €
Az ?Idiótákkal körülvéve címmel indított, nagy sikerű könyvsorozat újabb darabja! A világszerte ismert svéd bestsellerszerző, Thomas Erikson beavat minket annak titkába, miként kezelhetjük a mindennapok narcisztikusait. A te életedet is megkeserítik az önimádók?...
7.3 €
Hogyan lehet felépülni egy érzelmileg bántalmazó kapcsolatból? A 37 éves Kriszta párkapcsolati problémákkal keresi fel a pszichológust, majd fokozatosan ébred rá, hogy...
6.34 €
When Mr Thomas Lyne, poet, poseur and owner of Lyne's Emporium insults a cashier, Odette Rider, she resigns. Having summoned detective Jack Tarling to investigate another employee, Mr Milburgh, Lyne now changes his plans. Tarling and his Chinese companion refuse...
3.52 €
A Nagy Csaták könyvsorozat magyar csatákat tartalmazó kötetei az eddigiektől eltérően nem kronologikus rendben jelennek meg. A kötetben szereplő csaták: A magyar királyi Gyorshadtest 1941. évi ukrajnai csatái Csaták a Donnál. A magyar királyi 2. honvéd hadsereg...
4.77 €