Naplóromok - Kőrössi P. József

5.61 €

Réz Pál irodalomtörténész, műfordító, a Szépirodalmi Könyvkiadó szerkesztője és a Holmi folyóirat főszerkesztője a magyar irodalom legendás alakja volt. Lakásán megfordultak a legjelentősebb magyar írók, és ahogy a Magvető Kiadó gondozásában korábban megjelent Bokáig pezsgőben című memoár hátlapján is olvasható, ismerte a gyerekeiket és udvarolt a feleségeiknek. Kőrössi P. József találkozásaik után, emlékezetből jegyezte le beszélgetéseiket, amelyek most naplónovellák, vagy sokkal inkább naplóromok formájában olvashatók. Naplóromok a másikról. A másik nem mindig Réz Pál, vagyis nemcsak ő, hanem azok is, akikről hol súlyos, hol meg vicces ítéletet mond, kendőzetlenül, talán meggondolatlanul is, eredetileg nem a nyilvánosságnak szánva.

Podobné produkty

2012 végén, majd ez év januárjában öt alkalommal ültünk mikrofon elé Markó Bélával. Olyan könyvet akartam írni, amelyből kiderül, milyen út vezetett oda, ahol...
3.63 €
A sorstörő, vagy éppen sorsokat felemelő történetek sohasem érnek véget a diktatúra bukásával, a kor (test)szagát, a leheletét érezzük, a túlélés csodáját...
6.17 €
Jónéhány mesekönyv íródott már Mikulásról, Karácsonyról, de olyan amely rímes sorokban mesél egy átlagosnak éppen nem mondható mackóról, talán kevés. Tehát mackónk nem átlagos ahogy a történetünk sem az, hisz a mackók általában jó gyerekekhez kerülnek szerető,...
2.68 €
„Ebben a könyvecskében írom meg dióhéjban a személyes történetemet a háború végéig. Naplót csak 1916-ban kezdtem írni, amikor másodszor indultam a harcztérre, és egészen 1919-ig vezettem, míg csak teljesen haza nem kerültem családom körébe…” A napló, ahogy...
4.23 €
Sziasztok! Roxi vagyok. Állítólag nekem most itt dicsérni kellene magam, hogy megvegyétek a könyvet. De sajnos, nem tehetem. Egyrészt, mert az öndicséret az büdi. Másrészt, ha nagyon elszállok magamtól, a gazdi úgy valagon billent, hogy az aranyerem felcsúszik...
8.42 €
Mi rosszabb egy elkényeztetett kishúgnál? Egy elkényeztetett kishúg, aki ellopja a naplódat! Légy részese Nikki kalandjainak! Hagyd, hogy kiragyogjon belőled a benned élő ZIZI! 10 éves kortól ajánljuk!
11.26 €
Ez a különleges napló a közös éveink fontos pillanatait örökíti meg – az első lépéseket és szavakat, a boldog perceket, a közös kalandokat, a családi ünnepeket és a kedvenc elfoglaltságainkat.
9.01 €
A Magvető Kiadó régi adósságot törleszt, amikor Heltai Jenő kéziratban maradt, mindmáig kiadatlan háborús naplóinak publikálására vállalkozik. Az örökösök döntése következtében a szöveg több mint hetven év után most láthat napvilágot, amikor a történetnek már...
10.7 €
Zimándi Pius premontrei szerzetestanár 1944–45-ös naplója hetven év után is izgalmas olvasmány. Pontos képet ad a korabeli politikai csatározásokról, az egy éven belül lezajló háromszori hatalomváltásról, frontok jövés-menéséről, sajtóhírekről és mindenütt...
8.42 €